Több palesztint megöltek szombaton Ciszjordániában, 21 embert pedig letartóztattak

Az izraeli hadsereg közlése szerint szerint legalább öt palesztin terroristát megöltek, 21 keresett személyt pedig letartóztattak szombaton a ciszjordániai Dzseninben. A térségben zajló katonai műveletek során egy titkos laboratóriumra is lecsaptak, valamint repülőgépről támadtak meg egy fegyveres osztagot, amely veszélyeztette az izraeli csapatokat, írja a Guardian.

Az izraeli hadsereg erői behatoltak a dzsenini menekülttáborba is, hogy letartóztassanak egy palesztin férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy az év elején egy ciszjordániai autómosóban megölt egy izraeli apát és fiát. Az AP-nek nyilatkozó palesztin egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy öt palesztint Dzseninben, három másikat pedig Ciszjordánia különböző részein öltek meg szombat reggel óta. Az egyikük egy tinédzser volt, akivel al-Birehben végeztek az izraeli csapatok.

A Wafa palesztin hírügynökség tájékoztatása arról ír, hogy izraeli mesterlövészek ciszjordániai háztetőkön helyezkedtek el, közben a hadsereg buldózerekkel rombolja az utakat és az infrastruktúrát az erről szóló, független forrásból nem megerősített értesülés szerint.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!