Jemenbe vitték a húszi lázadók az elrabolt teherhajót

Elrablása után egy jemeni kikötőbe vitték a bahamai zászló alatt közlekedő Galaxy Leader nevű teherhajót a húszi lázadók. A hajó tulajdonosa egy Man-szigeti cég közleményében azt írta, hogy azt követően szakadt meg minden kommunikáció a legénységgel, hogy a Galaxy Leader a Vörös-tenger partján található El-Hudajda város kikötőjébe ért, írja a Sky News.

A társaság nem kívánt megjegyzést fűzni a hajórablás ügyének politikai összetevőihez, vagyis ahhoz, hogy a teherhajó egyik tulajdonosa izraeli, ugyanakkor a legénység tagjai közt bolgár, ukrán, Fülöp-szigeteki, mexikói és román állampolgárok is vannak, ugyanakkor a Galaxy Leader jelenlegi bérlője a japán Nippon Yusen nevű cég.

A hajót üzemeltető cég szerint a Galaxy Leader lefoglalása súlyosan megsérti a nemzetközi hajózási törvényeket, valamint az áthaladás szabadságát és veszélyt jelent a nemzetközi kereskedelemre is. A cég számára jelenleg a 25 fős legénység biztonsága a legfőbb kérdés, tették hozzá a közleményben.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!