Két egyiptomi üdülővárosnál is rakéták csapódtak be

Péntek reggel rakéta csapódott az Egyiptom területén található Taba városába, helyi források szerint az Akabai-öböl északi részén, az izraeli Eilathoz közel található település egyik „egészségügyi intézményében” hatan sebesültek meg. Korábban a Sínai-félszigeten 50 kilométerrel délebbre található Nuweibánál is rakétatalálatot észleltek.

A Tabát elérő rakéta az izraeli légvédelem szerint a Vörös-tenger felől érkezett, és valószínűleg a Nuweibánál becsapódó rakéta is – utóbbi kívül esik a Hamász rakétáinak hatósugarán. Egyelőre sem Egyiptom, sem Izrael nem nevezett meg felelősöket, azonban a rakétákat szinte biztos, hogy a Jemen egy részét ellenőrzésük alatt tartó, Irán által támogatott húszi gerillák lőtték ki Izraelre, azonban mindkét lövedék elvétette a célt.

Füst Nuweibában a lövedék becsapódását követően – Fotó: Ahmed Ona / Reuters
Füst Nuweibában a lövedék becsapódását követően – Fotó: Ahmed Ona / Reuters

A jemeni polgárháborúban a Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek által támogatott kormányerőkkel szemben 2014 óta derekasan helyt álló milícia korábban is bevetett ballisztikus rakétákat, azonban csak jóval közelebbi célpontok – például szaúdi olajkikötők – ellen. A múlt héten azonban egy amerikai romboló a Vörös-tenger felett már elfogott egy, Jemen irányából az 1400 kilométerre található izraeli partok felé tartó rakétát. Az incidens alapján azt lehetett feltételezni, hogy a húszik az eddig feltételezettnél nagyobb hatótávolságú rakétákkal is rendelkeznek.

(Reuters, Times of Israel)

Te + 3,5% = Transtelex

Ha alkalmazott vagy, évente több ezer lejt fizetsz be személyi jövedelemadóként az államkasszába, aminek elköltésébe nincs beleszólásod. Mindössze 3,5 százalékáról dönthetsz te - és május 25-ig még élhetsz ezzel a lehetőséggel. Támogasd vele a független sajtót: ajánld fel a Transtelexnek!

Felajánlom
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!