Lengyelország mégis tárgyalna az ukrán gabonaexportról

2023. szeptember 20. – 16:32

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb fordulat állt be az európai gabonavitában; a behozatali tilalmat fenntartó három ország közül Lengyelország ugyanis szerdán jelezte, hogy kész tárgyalni Ukrajnával a mezőgazdasági exportvita rendezéséről.

Robert Telus lengyel mezőgazdasági miniszter azután jelezte a tárgyalási szándékot, hogy Tarasz Kacska ukrán agrárminiszter jelezte Kijev megegyezésre való hajlandóságát. Telus szerint egy olyan megoldásra van szükség, ami egyszerre védené meg a lengyel piacot, a lengyel gazdákat, de közben segítené Ukrajnát is.

Az MTI által szemlézett közlemény szerint miniszter ilyen megoldásként említette a gabonatranzitot, valamint azt, hogy az ukrán termékekre vonatkozó tilalmi lista legyen rugalmas, módosítható, tegye lehetővé például egyes termékek importját oda, ahol erre igény van. Egyúttal jobb lenne, ha tartós megállapodás születne, méghozzá nem tagállami, hanem uniós szinten.

Az egyes uniós tagállamok és Ukrajna közti mezőgazdasági konfliktus abból a tényből fakad, hogy az olcsón megtermelt ukrán gabona jó része az orosz invázió után nem a hagyományos felvevőpiacoknak afrikai és közel-keleti államokba került, hanem az elvileg csak tranzitállomásként szereplő EU-ba, ahol dömpingáron a tagállamokban adták el.

Lengyel gazdák blokáddal akadályozták, hogy Ukrajnából gabonaszállító vasúti szerelvények érkezzenek Lengyelországba a határmenti Hrubieszownál 2023. április 16-án – Fotó: Jakub Porzycki / Anadolu Agency / AFP
Lengyel gazdák blokáddal akadályozták, hogy Ukrajnából gabonaszállító vasúti szerelvények érkezzenek Lengyelországba a határmenti Hrubieszownál 2023. április 16-án – Fotó: Jakub Porzycki / Anadolu Agency / AFP

Az EU a tagállami panaszokat elfogadva májusban felfüggesztette az ukrán gabona behozatalát Magyarországra, Lengyelországba, Szlovákiába, Bulgáriába és Romániába. Az Európai Bizottság ugyanakkor szeptemberben már úgy látta, az ukrán gabona már nem torzítja a piacot, ezért nem tartotta szükségesnek az importtilalom meghosszabbítását. A bizottsági döntéssel egyet nem értő Magyarország, Lengyelország és Szlovákia azonban tagállami hatáskörben fenntartotta a gabonán kívül több agrártermékre – például a repcére vagy napraforgómagra – is kiterjedő behozatali tilalmat.

Ahogy az a magyar tilalom indokoltságáról szóló elemzésünkből kiderül, a hazai árak és fogyasztói igények miatt a magyar piacot valójában nem fenyegeti az ukrán gabona, azonban az uniós piacra szánt magyar gabonaexportnak valóban erős vetélytársa az Ukrajnából érkező áru.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!