CNN: Ukrán drónok támadhatták a Wagner konvoját – 3500 kilométerre Ukrajnától

2023. szeptember 20. – 18:39

Másolás

Vágólapra másolva

Az ukrán különleges erők hajthattak végre egy drónokkal végrehajtott támadássorozatot az Ukrajnától légvonalban is 3500 kilométerre található szudáni Kartúm közelében. A szeptember elejére datálható támadások a Wagner orosz félmagán hadsereg által támogatott milícia, a hadsereggel szemben rivális fegyveres erőként fellépő „Gyorsreagálású Támogató Erők” (RSF) konvoját érték.

Az RSF az Afrikában Jevgenyij Prigozsin zendülése, majd „balesete” után is aktív Wagner-csoporttól Csádon keresztül kapott jelentős jármű-és fegyverutánpótlást, a drónok ezt a szállítmányt vették célba. Hat légicsapás a Níluson átívelő Sambat-hídon haladó járművek ellen irányult, nyolc pedig a szudáni főváros északnyugati elővárosának (és egyben az idén tavasszal felizzó konfliktus egyik ütközőpontjának) számító Ondurmánban állomásozó járműveket és milicistákat célozta.

A támadást részletesen feltáró CNN-nek nyilatkozó ukrán katonai források lényegében elismerték Kijev felelősségét, és a lap által megszerzett videófelvételeken is több árulkodó jel utal arra, hogy a drónok Ukrajnából érkezhettek. Szudáni és amerikai katonai források viszont kételkedve fogadták az ukrán akció lehetőségét.

A CNN és az általa megszólaltatott elemzők egyértelműen azonosították a felvételeken felbukkanó drónokat. A kereskedelmi forgalomban is kapható, átalakított DJI MAVIC 3 típus 30 kilométeres hatótávolsága arra utal, hogy az operátorok valahol Kartúmban rejtőzködtek.

Részlet az egyik felvételből – Forrás: CNN
Részlet az egyik felvételből – Forrás: CNN

Ahogy arról részletesen írtunk, a Wagner-csoport vezetőinek (valószínűsíthető) likvidálását követően is folytatja szerteágazó tevékenységét, egyes elemzők szerint több mint ötezer embere van különböző műveletekre – melyek a bányászattól a gerillaellenes harcig terjednek – többek között Egyenlítői-Guineában, Líbiában, a Közép-afrikai Köztársaságban, Szudánban, Csádban, Burkina Fasóban és Maliban is.

A CNN cikke arra a kérdésre nem válaszol, miért érezhette úgy az eddig csak oroszországi célpontokat – és azokat is csak hébe-hóba – támadó ukrán titkosszolgálat, hogy pont Szudánban kell hátráltatnia a Wagner, azaz Oroszország befolyásának terjedését, és miért pont a vártnál jóval lassabban és nagyobb véráldozat árán araszoló nyári offenzíva finiséhez érve áldoztak erre operátorokat és drónokat, illetve a csapássorozathoz szükséges irányító- és szállítókapacitást.

Az ukrajnai drónhadviselés jellegéről és kihívásairól ebben a cikkben olvashatnak részletesen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!