Négy orosz katonai repülőgép gyulladt ki egy dróntámadásban
Dróntámadás érte az északnyugat-oroszországi Pszkov város egyik repülőterét, négy katonai szállító repülőgép is megsérült – jelentették orosz hírügynökségek a BBC cikke szerint. Pszkov több mint 600 kilométerre van Ukrajnától, közel az észt határhoz.
Az orosz jelentések szerint az Iljusin–76-os szállító repülőgépek kigyulladtak a támadásban. A helyi kormányzó korábban azt mondta, hogy a katonaság sikeresen visszavert egy támadást. Megosztott egy videót is, amelyen nagy lángokat lehet látni, a háttérben pedig robbanás hallatszik, miközben egy robbanást is lehetett hallani.

Az ukrán vezetés nem erősítette meg, hogy köze lenne a támadáshoz, igaz, ritkán kommentálják az Oroszországon belüli támadásokat.
Az orosz hadsereg közben azt is közölte, hogy három ukrán drónt sikeresen lelőttek Brjanszk déli régiójában, egyet pedig Orjol középső régiója felett.
Friss bejegyzések
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás