Kreml-szóvivő: Számolniuk kell a kockázatokkal azoknak, akik az oroszok nélkül is folytatják a gabonaszállítást

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos esti bejelentkezésében vetette fel, hogy az oroszok nélkül, az ENSZ és a törökök közreműködésével folytatnák a fekete-tengeri gabonamegállapodást, és mint mondta, már levelet is küldött Erdoğannak és António Guterresnek ezzel kapcsolatban. Dmitrij Peszkov erre reagált kedden azzal, hogy azoknak, akik nélkülük is folytatják a gabonaszállítást, számolniuk kell a kockázatokkal is, hiszen a szállítmányok egy háborús övezeten haladnak át.

Peszkov azt is hozzátette, hogy nem tudják, mely országok hajlandóak a kockázatok ellenére is fenntartani a szállítást, ahogy azt sem, hogy meddig tolerálnák ezeket. A szóvivő az ENSZ-t és Guterrest nem hibáztatta a megállapodás megszakításáért, mint mondta, nagyra értékelik a közbenjárásukat. Az európai országok viszont szerinte nem tartották magukat ahhoz, amit vállaltak. Peszkov azt is elmondta, hogy Putyin nem tervez tárgyalni Erdoğannal a megállapodásról, Szergej Lavrov külügyminiszter viszont már beszélt a lehetőségekről a török kollégájával.

(Interfax / President of Ukraine)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!