Egy rákos gyerekeket gyógyító doktornő is meghalt a Kijevet ért hétfői rakétatámadásban
Miközben kedden folytatódtak a Kercsi-szoroson átívelő hídon történt szombati szabotázsakcióra hivatkozva elrendelt orosz rakétacsapások, az ukrán hatóságok sorra azonosítják a hétfői megtorló akciók áldozatait.
Okszana Leontyieva például Ukrajna legnagyobb gyerekkórháza, a márciusi harcok idején tudósítóink által is meglátogatott Ohmatdit orvosa volt, és rákos gyerekeken végzett csontvelőátültetéseket. Munkahelye bejelentése szerint azonban hétfőn munkába menet az egyik „precíziós” orosz rakéta detonációja végzett vele. Anton Gerascsenko, Volodomir Zelenszkij tanácsadója azt az információt is megosztotta a nyilvánossággal, hogy Leontyieva egy ötéves árvát hagyott maga után, ugyanis férje hat hónappal ezelőtt vesztette életét [az egyelőre nem derült ki, hogy a harcokban vagy más okból kifolyólag]:
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter egyébként kedden háborús bűncselekményekkel vádolta meg Oroszországot;érvelése szerint a civil infrastruktúra támadásával „elviselhetetlen körülményeket teremt” a polgári lakosság számára.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!