A keddi orosz támadás miatt Lviv harmada áram nélkül maradt
Kedden egy „létfontosságú objektumot” ért orosz rakétacsapás következtében a nyugat-ukrajnai Lviv egy része áram nélkül maradt.
– közölte Andrij Szadovij polgármester, aki Telegram-posztjában azt írta, hogy a 720 ezres várost délelőtt ért rakétacsapás következtében Lviv 30 százaléka áram nélkül maradt, a város két kerületében a vízellátás is szünetel. A támadásoknak összesen egy sérültje volt. Jevhenyij Jenin ukrán belügyminiszter-helyettes szerint a régió néhány településén is áramszünet állt be. A magyar határtól 200 kilométerre található várost és környékét hétfőn is több találat érte, a város teljes sötétben töltötte az éjszakát.

Oroszország legutóbb márciusban támadta a Lengyelország felől érkező katonai segélyszállítmányok fontos átrakodóállomásának számító nyugat-ukrajnai várost, Putyin most a Kercsi-szoroson átívelő hídon történtszombati szabotázsakcióra megtorlásaként rendelt el az ukrán civil infrastruktúrát célzó orosz rakétaoffenzívát.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!