Egy ország gyászol, és az egész világ figyeli

Egy ország gyászol, és az egész világ figyeli

Másolás

Vágólapra másolva

Gyász, megrökönyödöttség és bizonytalanság – II. Erzsébet brit királynő halála nemcsak több millió rajongóját és az Egyesült Királyság lakóinak jelentős többségét, de még kritikusait is megérintette. A királynő hetvenéves uralkodása alatt 14 miniszterelnököt nevezett ki, megérte a brit gyarmatbirodalom felbomlását és országa belépését az EU-ba, majd kilépését onnan.

II. Erzsébet alatt három generáció nőtt fel, személye pedig a Nemzetközösség legtöbb lakójának egyet jelentett a monarchia intézményével. Mindenki azt látta bele, amit szeretett volna: egyesek a brit birodalom valamikori nagyságát, mások az ország modernizációját, megint mások pedig egyszerűen egy, a nemzetet összetartó celebet. És bár a királyi családot korábban sokan kritizálták a valamikori gyarmatok kezelése, az uralkodói házban felsejlő rasszizmus és az előjogaik megtartása miatt, Erzsébet halálakor nemcsak Nagy-Britannia, de a Nemzetközösség számos országa is gyászba borult.

Az ország, amelyen olyan régóta uralkodik Erzsébet, hogy sokan el is felejtették, egy nap majd új királyuk lesz, évszázados hagyományokat felélesztve indította el az uralkodóváltás folyamatát, melynek végén egy ponton majd királlyá koronázzák III. Károlyt. A királynő halálát követő első napok azonban még Erzsébetről szóltak: a média felelevenítette uralkodásának legnagyobb és legválságosabb óráit, és a világ számos vezetője azonnal részvétet nyilvánított a családnak.

Az uralkodóváltás és a gyász folyamata annyira komolyan meg volt tervezve, hogy az elmúlt napokban szinte óráról órára tudni lehetett, mi fog történni. Az átmenet napjait pedig a legnagyszabásúbb események tették emlékezetessé.

Fotó: Samir Hussein / WireImage / Getty Images
Fotó: Samir Hussein / WireImage / Getty Images

Szeptember 8-án csütörtök este jelentette be a Buckingham-palota, hogy 96 éves korában, több mint hetven év uralkodás után meghalt II. Erzsébet brit királynő, 15 ország uralkodója. A Windsor-családba tartozó Erzsébet Alexandra Mária 1926. április 21-én született Londonban, 1947-ben ment férjhez Fülöp görög és dán királyi herceghez, akivel négy gyermekük született. A királynő halála után az uralkodóház egyik központjának számító Buckingham-palotán félárbócra eresztették a brit zászlót, amelyet hasonló gesztus követett a világ számos pontján.

Fotó: Samir Hussein / WireImage / Getty Images
Fotó: Samir Hussein / WireImage / Getty Images

II. Erzsébet halálát egy, a Buckingham-palota kerítésére függesztett tábla kihelyezésével jelentették be hivatalosan. Erzsébet családját ma Windsor-háznak hívják, ezt a nevet az első világháború idején vették fel, korábban a Szász-Coburg-Gothai vezetéknevet viselték. 1917-ben a felerősödő németellenes érzelmek miatt II. Erzsébet nagyapja, V. György lemondott korábbi német nemesi címeikről, és a Londontól nem messze található Windsori kastély nevét vette fel.

Fotó: Glyn Kirk / AFP
Fotó: Glyn Kirk / AFP

A brit hagyományoknak megfelelően Erzsébet halála után a Tower Bridge mellett ágyúlövésekkel emlékeztek meg a királynőről. Az 96 évesen elhunyt uralkodó életének minden évére egy lövéssel emlékeztek, így tíz másodperces időközzel dördült el 96 lövés. Londonon kívül Edinburgh-ben, Gibraltáron, Yorkban és az Egyesült Királyság több pontján emlékeztek meg ágyúlövésekkel a királynő haláláról.

Fotó: Chris Jackson / Getty Images
Fotó: Chris Jackson / Getty Images

Erzsébet halála után az öröklési rendben következő Károly korábbi walesi herceg került a figyelem középpontjába, aki anyjához hasonlóan az ország szolgálatának kívánja szentelni életét. Károly az utóbbi napokban számos emberi gesztust gyakorolt alattvalói felé, így például több száz gyászolóval fogott kezet, amikor a királynő halála után megérkezett a Buckingham-palotához.

Károly népszerűségét az elmúlt évtizedekben több kellemetlen ügy tépázta meg, így amikor 1996-ban elvált Diana hercegnétől, a közvélemény jelentős része Diana oldalára állt. Később Károly homályos pénzügyi tranzakciókba keveredett, trónra lépésével egy idő után talán elhalványulnak ezek a korábbi ügyei a jótékonysági tevékenysége és az ország iránti elkötelezettsége mellett. III. Károly múltját, jelenét és jövőjét ebben a cikkünkben jártuk alaposan körbe.

Fotó: Russell Cheyne / WPA / Getty Images
Fotó: Russell Cheyne / WPA / Getty Images

A királynő a skóciai Balmoral-kastélyban halt meg, ahonnan koporsóját először Skócia fővárosába, Edinburgh-be szállították, onnan indult tovább Londonba. A halála után magántitkára a „London Bridge is down” üzenettel értesítette Liz Trusst, az ország miniszterelnökét, akit II. Erzsébet két nappal korábban nevezett ki a posztjára. A brit kormányfő nem sokkal később köszöntötte is az új királyt, III. Károlyt, félreérthetetlenül kiállva ezzel a monarchia fenntartása mellett.

Fotó: Kirsty O'connor / AFP
Fotó: Kirsty O'connor / AFP

Erzsébet halála után először Balmoralban, majd Londonban gyűlt össze a Windsor-család, ahol megjelent az utóbbi időben már külföldön élő Harry herceg is. III. Károly fia, Harry, és annak felesége, Meghan Markle amerikai színésznő már évekkel korábban eltávolodtak a brit királyi családtól, az ellentét elmérgesedésében része volt a brit bulvársajtónak és egyesek szerint a királyi családban tapasztalható rasszizmusnak is. A pár 2021-es, Oprah Winfrey-nek adott, nagy port kavaró interjújában Harry arról is beszélt, hogy apjával annyira elmérgesedett a viszonyuk, hogy Károly hónapok óta nem veszi fel neki a telefont. Van azonban remény, hogy rendeződik a helyzet Harryék és Károly között. Az új király első tévébeszédében ugyanis külön kifejezte szeretetét Harry és Meghan felé.

Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images
Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images

A királynő halála után tízezrek utaztak a brit fővárosba, hogy leróják tiszteletüket az elhunyt II. Erzsébet előtt. Sokan napokat táboroznak Londonban, hogy megtekinthessék a királynő koporsóját. A ravatal előtt péntekre 8 kilométer hosszúra nyúlt a sor, ami nagyjából 24 órás várakozást jelentett.

Fotó: Hollie Adams / Getty Images
Fotó: Hollie Adams / Getty Images

Ugyan korábban a britek jelentős része nem szimpatizált Károllyal, és sokan örültek volna, ha fia, Vilmos herceg veszi át a koronát, Erzsébet halála után ez a forgatókönyv fel sem merült. Sőt Károly népszerűsége is óriásit ugrott trónra lépése óta. Károly 3 éves kora óta, tehát hetven éven keresztül volt trónörökös, és miközben a stafétabot átvételét várta, generációk nőttek fel mellette. Hiába volt azonban eddig akadálymentes a hatalomátvétel, a brit monarchia előtt kihívások egész sora áll, amelyekkel most már neki kell majd szembenézni.

Fotó: Henry Nicholls / WPA / Getty Images
Fotó: Henry Nicholls / WPA / Getty Images

III. Károly jogát a koronához a Trónutódlási Tanács hagyta jóvá, később a brit parlament mindkét háza üdvözölte őt. Ezek a gesztusok feleslegesnek tűnhetnek, de egy uralkodónak trónja biztosításához nagyon fontos lehet, hogy még időben maga mögött tudjon minden olyan intézményt, amelynek befolyása van az országban.

Fotó: Aaron Chown / WPA / Getty Images
Fotó: Aaron Chown / WPA / Getty Images

Károly trónra lépésével megváltozott a már említett brit öröklési rend is. A trónörökös most Vilmos walesi herceg, őt követik a ma még kiskorú gyermekei, majd utánuk jön Harry herceg és az ő gyerekei. Utánuk a 8. helyen következik a képen balról második András herceg, aki sokak szerint Erzsébet királynő kedvenc gyermeke volt, ő örökölte meg a királynő corgijait is. Egy rendkívül költséges peren kívüli egyezségnek köszönhetően sikerült elkerülnie a pedofilbotránya miatti büntetőpert, de idén januárban kénytelen volt lemondani a királyi és katonai címeiről, amit állítólag Károly szorgalmazott leginkább a királyi családon belül.

Ezen a képen mellette közvetlenül, fekete sapkában az öröklési rendben 16. Anna hercegnő áll, míg tőle kettővel jobbra, két gombsoros öltönyben Erzsébet legkisebb gyermeke, Eduárd gróf, aki a lista 13. helyén foglal helyet. Anna hercegnő eddig is a királyi család legszorgosabb tagjának számított, évente nagyjából négyszáz eseményen képviselte a királynőt az elmúlt években. Elemzők azt jósolják, hogy bátyja trónra lépésével Anna hercegnő szerepe még jobban megnő majd, ugyanis várhatóan ő lesz majd az új király egyik legfőbb bizalmasa.

Fotó: James D. Morgan / Getty Images
Fotó: James D. Morgan / Getty Images

II. Erzsébet nemcsak az Egyesült Királyság, de a 15 országból álló Nemzetközösségi Királyság uralkodója is volt. Országai közül a legjelentősebbek Nagy-Britannián kívül Ausztrália és Kanada, most mindkettőben gyászolják őt. A királyság mérete az utóbbi száz évben fokozatosan csökkent, legutóbb Barbados fosztotta meg trónjától a Windsor-családot, példájukat pedig a közeljövőben a Nemzetközösség más országai is követhetik.

Fotó: Maja Smiejkowska / Reuters
Fotó: Maja Smiejkowska / Reuters

Az Erzsébet koporsóját szállító konvojt az ország számos pontján tömegek várták, Londonban az eső ellenére ezrek álltak a kijelölt útvonal mellett. Erzsébet nemcsak az Egyesült Királyság uralkodójaként vonult be a köztudatba, de a popkultúra is imádta, karakterét számos filmben és dalban feldolgozták.

Fotó: Victoria Jones / Reuters
Fotó: Victoria Jones / Reuters

Erzsébet koporsóját szerdán díszmenetben szállították át a Buckingham-palotából a Westminster-apátságba, ahol hétfőn különleges tiszteletadás mellett zajlik majd a temetési szertartás. A koporsót innen a névadó Windsor-kastélyba szállítják majd tovább, ahol a királynő a Szent György-kápolnában nyugszik majd, apja, VI. György, férje, Fülöp herceg és húga, Margit hercegnő mellett.

Fotó: Dan Kitwood / Reuters
Fotó: Dan Kitwood / Reuters

II. Erzsébet halálával egy korszak zárult le az Egyesült Királyságban. Lehet ezt a hosszú brit 20. század végének nevezni, vagy csak egy megfoghatatlan pillanatnak, amely után már semmi nem lesz ugyanolyan, mint előtte, de Nagy-Britannia ettől a ponttól kezdve mindenképpen megváltozik. Az utóbbi évek politikai fordulatai és a szigetország előtt álló kihívások tekintetében pedig Károlynak nagy kihívás lesz felérni édesanyja örökségéhez.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink