III. Károly: Kedves Mama, köszönöm!

2022. szeptember 9. – 20:42

frissítve

III. Károly: Kedves Mama, köszönöm!
III. Károly beszéde előtt a Buckingham-palotában – Fotó: Yui Mok / Pool via REUTERS

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar idő szerint péntek este hét órakor megtartotta uralkodása első tévébeszédét III. Károly brit király. A beszédet a Buckingham-palotában vették fel. Károly beszédében úgy fogalmazott: „Élete során Őfelsége, a királynő, az én szeretett édesanyám példakép volt számomra és családom számára.”

Károly kijelentette, hogy megújítja azt az ígéretet, melyet anyja tett 1947-ben, amikor a 21 éves Erzsébet hercegnő kijelentette, hogy egész életét az ország szolgálatának szenteli. Az új király arról beszélt, hogy anyja kijelentése több volt egy egyszerű ígéretnél.

„Elkötelezettsége és odaadása uralkodóként nem lankadt változások és fejlődés, öröm és ünneplés, illetve szomorúság és veszteség idején sem”

– fogalmazott III. Károly.

Az új uralkodó arról is beszélt, hogy sokat fog jelenteni neki felesége, Kamilla, az új királyné támogatása, melyre házasságuk eddigi 17 éve alatt is mindig számíthatott. III. Károly azt is bejelentette, hogy fiának, Vilmosnak adományozza Wales hercegének címét (ezt a címet a mindenkori trónörökös viseli, azonban nem öröklődik automatikusan, a király külön adományozza utódjának). Emellett Károly szeretetét fejezte ki a királyi családdal korábban szakító Harry herceg és Meghan Markle felé is.

III. Károly tévébeszédet mond – Fotó: Sky News
III. Károly tévébeszédet mond – Fotó: Sky News

A király családja nevében „hálásan köszöni” a nemzet részvétnyilvánításait és támogatását, mely „többet jelent neki, mint amit képes lenne kimutatni”.

III. Károly beszédét így zárta:

„Kedves Mama, ahogy megkezded utolsó nagy utadat, hogy csatlakozz néhai szeretett Papámhoz, csak ennyit szeretnék mondani: Köszönöm! Köszönöm a szereteted és az odaadásod családunk és a nemzetcsaládok felé, melyeket oly szorgalommal szolgáltál az évek során! Az angyalszárnyak dala kísérjen végső utadon!”

A király beszédét követően istentiszteletet tartottak II. Erzsébet tiszteletére a londoni Szent Pál-székesegyházban. A teljes beszédet itt tekinthetik meg angolul:

II. Erzsébet királynő csütörtökön halt meg skóciai birtokán, Balmoralban. Károly, a trónörökös is ott volt anyja halálos ágyánál. Az új király és felesége, Kamilla királyné péntek délután utazott haza Skóciából Londonba. Mint arról beszámoltunk, a Buckingham-palotához való megérkezésükkor a királyi pár nem hajtott be a palota udvarára, hanem autójukból kiszállva köszöntötték az akkorra már többezresre duzzadt tömeget a palota előtti téren.

Az új király több száz emberrel fogott kezet a téren. A tömeg egy ponton spontán énekelni kezdte a brit himnuszt. Miután fogadta az emberek részvétnyilvánításait, megtekintette a gyászoló tömeg által a palota kerítéséhez helyezett üzeneteket és virágokat. Ezután a királyi pár besétált a palotába, ahol Károly a délután folyamán Liz Truss miniszterelnököt fogadta audiencián.

III. Károly a Buckingham-palota előtt – Fotó: Daniel Leal / AFP
III. Károly a Buckingham-palota előtt – Fotó: Daniel Leal / AFP

Károlyt hivatalosan szombat délelőtt fogja királynak kikiáltani az úgynevezett „Trónutódlási tanács” (Accession Council). A koronázásra azonban várhatóan hónapokat kell majd várni. II. Erzsébet például 1952 februárjában örökölte meg a trónt, koronázását azonban csak 1953 júniusában tartották.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!