Liz Truss: Boris Johnsont az utókor egy nagyon fontos miniszterelnökként fogja számon tartani

2022. szeptember 06. – 13:54

frissítve

Liz Truss: Boris Johnsont az utókor egy nagyon fontos miniszterelnökként fogja számon tartani
Liz Truss megtartja első beszédét a Downing Streeten – Fotó: Toby Melville / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Miután kedd délután II. Erzsébet királynő skóciai birtokán hivatalosan is miniszterelnöknek nevezte ki Liz Trusst, az új brit miniszterelnök visszarepült Londonba, ahol a Downing Streetről kora este beszédet intézett a nemzethez.

Truss beszéde elején megköszönte elődje, Boris Johnson munkáját, akit szerinte az utókor egy nagyon fontos miniszterelnökként fog számon tartani. Ezután ígéretet tett arra, hogy fejleszteni fogja az infrastruktúrát és az egészségügyet, valamint kijelentette, hogy még ezen a héten tenni fog azért, hogy az embereknek ne kelljen megfizethetetlen rezsiszámlákkal szembenézniük a következő hónapokban.

Az új miniszterelnök arról is beszélt, hogy egy „törekvő nemzetté” szeretné átalakítani az Egyesült Királyságot, ahol magasak a fizetések, biztonságosak az utcák és mindenkinek megvannak a lehetőségei, amiket megérdemel.

Truss beszédében megosztotta három elsődleges célját. Az első, hogy „újraindítja” a brit gazdaságot adócsökkentések és reformok útján, melyek kivitelezésére egy „merész terve” van. A második, hogy személyesen fogja kezelni az országot sújtó energiaválságot, melyért „Putyin háborúja” a felelős. A harmadik pedig, hogy fejleszteni fogja az egészségügyet, hogy az emberek eljuthassanak az orvosaikhoz.

Az új miniszterelnök beszéde végén kijelentette, hogy magabiztos abban, hogy együtt sikerülni fog egy „modern, briliáns Britanniává” tenni az országot.

Truss már a 14. miniszterelnök, akit II. Erzsébet nevezett ki

Kedd délután II. Erzsébet királynő hivatalosan is felkérte a kormányfői pozícióra Liz Trusst, akit hétfőn választottak meg a brit Konzervatív Párt új vezetőjének, írja a BBC. Ezzel Truss lett az Egyesült Királyság harmadik női miniszterelnöke Margaret Thatcher és Theresa May után, és már a negyedik brit kormányfő hat év alatt. Ő már a 14. miniszterelnök, akit II. Erzsébet kinevezett trónra lépése óta, részletes portrénkat itt olvashatja.

A királynő a hagyományokkal szakítva nem a londoni Buckingham-palotában, hanem skóciai birtokán, Balmoralban fogadta a leköszönő Boris Johnsont és az új miniszterelnököt. A 96 éves királynő az eredeti tervek szerint visszautazott volna Londonba az audienciákra, azonban „mobilitási problémái” miatt végül erre nem volt lehetőség.

Truss balmorali audienciájához érdekes adalék, hogy politikai pályafutását nem a Konzervatív, hanem a Liberális Demokrata színeiben kezdte. Fiatal aktivistaként azzal próbált kitűnni a párton belül a 90-es évek elején, hogy olyan radikális ügyek mellett kezdett el kampányolni, mint a kannabisz legalizálása és a monarchia eltörlése. Utóbbi mellett a párt 1994-es kongresszusán is felszólalt, aminek előbukkanó felvétele a mostani pártvezetői kampány során nagyot futott a brit közösségi médiában.

Mielőtt Skóciába repült volna, Boris Johnson kedd reggel búcsúbeszédet mondott a mindenkori brit miniszterelnök rezidenciájának otthont adó Downing Streeten. Johnson beszédében felszólította párttársait, hogy támogassák Trusst, és vessenek véget a belharcoknak. Ezenkívül az eke szarva mellől dictatorként visszatérő római consulhoz, Cincinnatushoz, valamint egy dolga végeztével a Csendes-óceánba visszapottyanó hordozórakétához hasonlította magát.

A leköszönő Boris Johnson még júliusban mondott le sorozatos botrányok után a Konzervatív Párt éléről, a miniszterelnöki székből azonban csak azután távozik, hogy hétfőn kihirdették utódját a Konzervatív Párt élén, a párt tagságát Thatcher-imitációival meggyőző Liz Trusst. A végére sárdobálássá fajult vezetőválasztás folyamatáról és a jelöltekről itt, Johnson távozásának körülményeiről pedig itt írtunk bővebben.

Truss megválasztásához Orbán Viktor is gratulált levélben kedd reggel. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint „Magyarország és az Egyesült Királyság kapcsolata hagyományosan szilárd alapokon áll, és kölcsönös tisztelet, közös érdekek és célok jellemzik” – írta Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök kiemelte, a jelenlegi kihívások miatt minden eddiginél fontosabbak a nemzetközi partnerségek, ezért a magyar kormány elkötelezett az Egyesült Királysággal történő együttműködés további erősítése mellett. „Magyarország hűséges szövetségese marad az Egyesült Királyságnak” – szögezte le a miniszterelnök.

Ez az anyag eredetileg a Telexen jelent meg. Itt érhető el.