Kína katonákat küld Oroszországba hadgyakorlatra

2022. augusztus 17. – 14:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Kínai csapatok utaznak Oroszországba, hogy részt vegyenek a házigazda ország által vezetett közös hadgyakorlatban, amelyen többek között India, Belarusz, Mongólia és Tádzsikisztán katonái is részt vesznek – közölte szerdán a kínai védelmi minisztérium. Kína részvétele a közös gyakorlatokon „nincs összefüggésben a jelenlegi nemzetközi és regionális helyzettel” – áll a minisztérium közleményében.

A kínai védelmi minisztérium szerint a gyakorlaton való részvétel az Oroszországgal kötött, folyamatban lévő kétoldalú éves együttműködési megállapodás része. „A cél a gyakorlati és baráti együttműködés elmélyítése a résztvevő országok hadseregeivel, a stratégiai együttműködés szintjének növelése a résztvevő felek között, valamint a különböző biztonsági fenyegetésekre való reagálási képesség erősítése”.

Múlt hónapban Moszkva bejelentette, hogy augusztus 30. és szeptember 5. között „Vosztok” néven gyakorlatokat tervez tartani. A legutóbbi ilyen gyakorlatra 2018-ban került sor.

(Reuters)

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!