Nem emelkedett a sugárzás szintje Zaporizzsjában, de továbbra is valós kockázat az atomkatasztrófa

2022. augusztus 7. – 09:06

frissítve

Nem emelkedett a sugárzás szintje Zaporizzsjában, de továbbra is valós kockázat az atomkatasztrófa
Lakói elhagyják az orosz rakétacsapás sújtotta otthonukat az ukrajnai Kosztyantinivkában, 2022. augusztus 6-án – Fotó: Alkis Konstantinidis / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva
  • Legalább két támadás érte már a zaporizzsjai atomerőművet, ahová ukrán értesülések szerint az oroszok már aknákat is telepítettek.
  • Egy hete már szállíthatnak az ukránok gabonát, szombaton újabb négy hajójuk indult útnak a tengeren.
  • Kikerült egy olyan fotó, amelyen egy levágott fej látható. Az ukránok szerint az oroszok csonkítottak meg egy hadifoglyot, majd kitűzték egy póznára a fejét.
  • Brit hírszerzők szerint az oroszok hat parancsnokukat rúgták már ki a gyenge harctéri teljesítmény miatt.

Kijev nem fog béketárgyalásokba bocsátkozni, ha Moszkva népszavazásokat tart Ukrajna elfoglalt térségeiben az Oroszországhoz való csatlakozásról – jelentette ki vasárnap Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

„Egyre több információnk van arról, hogy a megszállók álreferendumokat akarnak tartani országunk általuk elfoglalt déli részein. Nagyon egyszerű dolgot szeretnék mondani: mindenkit felelősségre fogunk vonni, aki bármilyen módon is segíti a megszállókat ebben az elhatározásukban. Felelni fognak Ukrajna előtt” – jelentette ki az ukrán elnök, akit az UNIAN hírügynökség idézett. Zelenszkij azt is elmondta, hogy Moszkva ezzel még jobban elzárná magát a világ elől, ami számára is előnytelen lenne.

Az UNIAN nyugati hírforrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy az oroszok Donyeckben, Luhanszkban, Herszonban és Zaporizzsjában terveznek népszavazást tartani az Oroszországhoz csatlakozásról.

(MTI)

Öt civil vesztette életét orosz támadások következtében a donyecki régióban – jelentette Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója.

Három embert öltek meg Bahmutban, egyet Avgyívkában és egyet Blagodatnuban, további nyolc ember pedig megsérült – mondta el Kirilenko.

A dnyipropetrovszki régióban is beszámoltak ágyúzásról. Valentyin Reznyicsenko regionális kormányzó szerint 60 rakéta esett a Nyikopol körzetre, és két ember megsérült Margankában. Csaknem 50 lakás, több autó és egy buszmegálló is megrongálódott, a támadás gázvezetéket és elektromos hálózatot is érintette.

(Sky News)

A mérések szerint egyelőre normális a sugárzás szintje a zaporizzsjai atomerőműben – jelentette ki Olekszandr Sztaruk regionális kormányzó. Egyelőre az erőmű közelében fekvő városban sem mértek az átlagosnál magasabb sugárzást.

Szombat este találat érte az orosz irányítás alatt álló üzemet, de a létesítmény nukleáris része is sértetlen maradt. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség viszont aggódik az erőmű miatt.

Ahogy arról korábban írtunk, a zaporizzsjai üzemet az oroszok tulajdonképpen élő pajzsként használják, és szabadon lőhetnek az atomerőműbe telepített rakétavetőikkel, hiszen senki nem akar egy nukleáris katasztrófát kockáztatni a válaszcsapással. Amíg tartanak az orosz készletek, az erőddé váló erőmű lényegében bevehetetlen, pedig stratégiailag fontos területen van az ukrán ellentámadás szempontjából.

(Sky News)


Letartóztatták Darja Aszlamova újságírót a koszovói határon, és a biztonsági hatóságok próbálják tisztázni „szándékait”, közölte Koszovó belügyminisztere, Szhelal Szvecla

Aszlamovát, aki a Komszomolszkaja Pravda orosz bulvárlapnál dolgozik, már szabadon engedték, és jelenleg Szerbiában tartózkodik.

A koszovói belügyminiszter Facebook-oldalán tett közzé néhány fotót az újságíróról Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, egy másikat pedig Bassár el-Aszad szíriai elnökkel.

A brit hírszerzés feltételezései szerint legalább hat orosz parancsokot lefokozta a háború kitörés óta, mert az orosz fegyveres erők gyenge teljesítményt mutattak a harctéren.

Úgy tudják, hogy február óta tíz orosz tábornok veszíthette az életét a harctéren.

A britek szerint az orosz hadműveleti tervek azért is valósulnak meg nehézkesen, mert a parancsnoklásban nincs következetesség.

Szombat este rakétatámadás érte a zaporizzsjai atomerőművet, állítja az ukrán állami nukleáris vállalat, az Energomat.

A támadás azt a területet érte, ahol 174 konténerben tárolnak nukleáris fűtőanyagot. A rakétatalálat következtében egy munkás megsérült, de hogy milyen súlyosan, arról nem közöltek információkat.

Még korábban, pénteken egy ágyútalálat is érte az erőművet, a létesítmény egyik nagyfeszültségű vezetékét lőtték el. Emiatt le is kapcsolták a reaktort, igaz, radioaktív szivárgást nem észleltek.

A helyi oroszbarát hatóságok szerint meggyilkoltak egy tisztviselőt, aki az ukrajnai Herszon régióban az orosz megszállóknak dolgozott.

Vitalij Gurát, a kahovkai körzet helyettes főnökét ma reggel lelőtték otthonában,s és később belehalt sérüléseibe – írta Jekatyerina Gubareva helyi tisztviselő a Telegramon.

Az oroszbarát vezetők ellen az elmúlt hetekben több merényletet kíséreltek meg, a múlt hónapban Herszon városában egy rendőrt ölt meg az ukrán ellenállók által telepített robbanószerkezet.

Az oroszok egyébként arra készülnek, hogy az ukrán haderő ellentámadásba megy át, és megpróbálja visszafoglalni Herszont.

(Skynews)

Az ukrán hírszerzés azt állítja, hogy az orosz hadsereg aknákat helyezett el a zaporizzsjai atomerőmű erőművi blokkjainál.

Andrij Jusov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának szóvivője azt közölte, hogy az oroszok fegyvereket, felszereléseket és robbanóanyagokat szállítanak az erőműegységek területére.

A zaporizzsjai atomerőmű – Fotó: Ed Jones / AFP
A zaporizzsjai atomerőmű – Fotó: Ed Jones / AFP

Ahogy arról a Telexen is írtunk, Oroszország pajzsként használhatja az atomerőművet rakétáin indításához, hiszen ha rájuk lőnek, nukleáris katasztrófa is bekövetkezhet.

Pénteken már voltak összecsapások az erőműnél, az ukránok szerint az oroszok kezdeményezték, és szerintük a hidrogénszivárgás és a tűzveszély lehetősége is fennáll.

(Skynews)

Négy, egyebek között gabonával megrakott hajó hagyta el a Fekete-tenger parti Odessza és a szomszédos Csornomorszk kikötőjét – jelentette be Twitteren Olekszandr Kubrakov infrastruktúráért felelős ukrán miniszter.

A Kínába, Törökországba és Olaszországba tartó hajók összesen csaknem 170 ezer tonnányi gabonával és napraforgóolajjal indultak útnak. Pénteken három, gabonát és kukoricát szállító hajó indult el a két kikötőből.

Gabonát szállító hajó hagyja el Odesszát – Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP
Gabonát szállító hajó hagyja el Odesszát – Fotó: Metin Aktas / Anadolu Agency / AFP

Ezek a szállítmányok alapvető fontosságúak a gabona világpiaci árának stabilizálásában, valamint az afrikai és közel-keleti éhezés mérséklésében. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy az ukrán kikötői tárolókban álló több millió tonna gabona időben történő elszállítása aligha lehetséges az őszi aratás és a gabona beraktározása.

A ukránok július 22-én állapodtak meg az oroszokkal, hogy biztonságos folyosókon szállíthatnak tengeri úton gabonát. Az első ilyen hajó augusztus 1-jén indult el Odesszából Libabon felé tartva. Ma kellett volna odaérnie, de ez meghiúsult. Az okáról sem az ukránok, sem a libanoniak nem közöltek részleteket. (MTI)

Luhanszk ukrán kormányzója, Szerhij Hajdaj szerint orosz megszállók a már elfoglalt kelet-ukrajnai Popasznában egy hadifogoly fejét tűzték ki egy póznára, ami újabb megerősítése annak, hogy milyen barbárokkal állnak szemben. Cikkünket itt olvashatja erről.

„Bármilyen katonai tűzerő, amely a létesítményre irányul vagy onnan érkezik, játék a tűzzel, amelynek katasztrofális következményei lehetnek”

– mondta Rafael Mariano Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője, aki szerint a zaporizzsjai atomerőmű körüli harcokban benne van „a nukleáris katasztrófa nagyon is valós kockázata, amely veszélyeztetheti a közegészségügyet és a környezetet Ukrajnában és azon túl is”.

A Zaporizzsai területen található Enerhodar városában álló erőművet még márciusban foglalták el az oroszok, akik megtartották ott az ukrán személyzetet, de az utóbbi időben egyre nagyobb a veszélye annak, hogy a létesítmény a harcok kereszttüzébe kerül. Az oroszok szabadon lőhetnek a atomerőműbe telepített rakétavetőikkel, hiszen senki nem akar egy nukleáris katasztrófát kockáztatni a válaszcsapással. Amíg tartanak az orosz készletek, az erőddé váló erőmű lényegében bevehetetlen, pedig stratégiailag fontos területen van a déli ukrán ellentámadás szempontjából. Az erőmű helyzetéről és stratégiai jelentőségéről itt írtunk részletesen.

A napokban lövések érték az erőművet, amivel a szembenálló felek egymást vádolják. Az EU szerint Oroszország súlyosan megsérti a nukleáris biztonsági szabályokat.

„Annak érdekében, hogy megvédjük az embereket Ukrajnában és máshol egy esetleges nukleáris balesettől, mindannyiunknak félre kell tennünk a nézeteltéréseinket, és cselekednünk kell, mégpedig most. A NAÜ készen áll” – mondta Grossi.

(BBC)

  • Ukrajna vatikáni nagykövete szerint Ferenc pápa szeptemberben Kijevbe látogathat.
  • Hiába ellenezte az Amnesty jelentésének közzétételét, ezért távozott a szervezet ukrajnai vezetője.
  • A kétmilliós Észak-Macedónia tankokat és repülőgépeket szállít Ukrajnának.
  • Az EU szerint Oroszország súlyosan megsérti a nukleáris biztonsági szabályokat.
  • Nyolcszorosára nőtt Ukrajnában a házasságok száma a háború alatt.
  • Bahmutban vannak most a leghevesebb harcok.
  • Mikolajivban kijárási tilalmat rendeltek el.
  • A brit hírszerzés szerint új szakaszába lép a háború.
  • Zelenszkij szerint az oroszok felelősek a zaporizzsjai atomerőműt ért lövésekért.

Az előző napi közvetítésünket ide kattintva tudják elolvasni.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!