Indiana törvényhozói megszavazták az első abortuszellenes jogszabályt a Roe kontra Wade döntés megsemmisítése óta

2022. augusztus 6. – 16:40

frissítve

Indiana törvényhozói megszavazták az első abortuszellenes jogszabályt a Roe kontra Wade döntés megsemmisítése óta
Az indianapolisi képviselőházban a közönség előtt vitatkoztak a törvényhozók az abortusztilalmat bevezető jogszabályról – Fotó: Cheney Orr / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hat héttel azután, hogy az amerikai legfelsőbb bíróság döntése eltörölte a nők alkotmányos jogát a terhesség megszakítására, a republikánusok által ellenőrzött indianai szenátus döntő házként véglegesen jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely betiltaná az abortuszt Indiana államban.

A törvényjavaslat életbe lépésével, amelyet 28-19 arányban fogadtak el néhány órával azután, hogy az állam képviselőháza is megszavazta, Indiana lenne az első amerikai állam, amely ilyen tilalmat vezetne be azóta, hogy az 1973-as Roe kontra Wade ügyben kimondott ítéletet június 24-én megsemmisítették. Az intézkedés törvénybe iktatásáról szóló döntés most Eric Holcomb republikánus kormányzóra vár – tudósít a Reuters.

Az indianai törvényhozás egy rendkívüli ülésszakon fogadta el az intézkedést, amelyet a republikánus vezetők hívtak össze, miután a legfelsőbb bíróság konzervatív többsége a Dobbs kontra Jackson elnevezésű mississippi-i ügyben hozott döntéssel szabaddá tette az utat, hogy minden állam saját belátása szerint szabályozza az abortuszt.

Nyugat-Virginia is valószínűleg néhány napon belül elfogadja a majdnem teljes abortusztilalmat. Mintegy 10 másik republikánus vezetésű államban már hasonlóan szigorú tilalmak érvényesek, ezek hatályosak voltak még mielőtt a Dobbs-döntés felváltotta volna a Roe-t.

A Hoosier-államnak is nevezett Indiana június végén vált az újjáéledt országos abortuszvita gyújtópontjává, amikor a szomszédos Ohioból egy 10 éves lány, aki nemi erőszak áldozata volt, azért utazott oda, hogy megszakítsa terhességét, mert a szülővárosában tilos volt a terhesség hatodik hete után abortuszt végezni, és ez alól a szexuális erőszak vagy vérfertőzés sem jelent kivételt.

A jelenleg hatályos indianai törvények a páciens utolsó menstruációját követő 22. hétig engedélyezik az abortuszt. Ha a most megszavazott jogszabályt aláírja a kormányzó, akkor új időszámítás kezdődik: az új törvény teljesen betiltaná az abortuszt, kivételt csak a halálosnak ítélt magzati rendellenességek, illetve az anyát fenyegető súlyos fizikai egészségügyi kockázatok képeznek. A nemi erőszak vagy vérfertőzés kiskorú áldozatai esetében is tehetnek kivételeket, de csak a terhesség 10. hetéig.

Az orvosok, akikről kiderül, hogy megsértették az intézkedést, bűncselekmény elkövetésével vádolhatók, és orvosi engedélyük visszavonásával kell számolniuk.

Az indianapolisi törvényhozók három nappal azután fogadták el véglegesen a törvényt, hogy az abortusz ellenzői súlyos csapást szenvedtek el Kansasban, egy másik, túlnyomórészt konzervatív középnyugati államban. Itt népszavazáson utasították el azt a kezdeményezést, amely az abortuszjogok védelmét törölte volna a tagállam alkotmányából.

A nap folyamán civil aktivisták és abortuszjogvédők gyűltek össze az indianapolisi Capitolium épülete előtt, és a Twitteren közzétett videó szerint „Szégyelljétek magatokat!” skandálták, amikor a képviselőház tagjai elfogadták a törvényjavaslatot.

„A jogszabály kegyetlen és veszélyes támadás a szabadság ellen. Nem hagyjuk abba a harcot, amíg mindenki hozzá nem férhet a szükséges abortuszellátáshoz anélkül, hogy a politikusok beleavatkoznának” – üzenték a civil jogvédők a Twitteren.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!