Kénytelen volt egy másik államba menni terhesség-megszakításért egy 10 éves ohiói kislány az abortusz szigorítása miatt

Egy másik államba kellett utaznia terhesség-megszakításra egy 10 éves ohiói kislánynak az abortusz szigorítása miatt – írja a The Hill alapján a G4media.ro.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága június 24-én felszámolta a terhesség-megszakításhoz való jog alkotmányos védelmét, Ohio államban pedig már néhány órával a döntés után megtiltották az abortuszt a terhesség hatodik hete után. Ezért számos nő a szomszédos Indiana államba kezdett utazni abortuszért, ahol ez egyelőre még legális.
Ezt a lehetőséget használta ki egy 10 éves kislány, aki három nappal lépte túl a hathetes korlátozást. A beavatkozást Dr. Caitlin Bernardot, egy indianapolisi nőgyógyász vállalta, akit egy Ohióban gyermekbántalmazással foglalkozó kollégája kereste meg ebben az ügyben.
Az indianai terhességmegszakítást is végző intézmények egyébként azonnal érezték a Legfelsőbb Bíróság döntésének hatását, ugyanis jelentősen megnőtt a szomszédos Kentucky és Ohio államokból érkező páciensek száma. Előbbi államban a két utolsó ilyen klinika is bezárt.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!