Egekbe szöktek a gázárak a szerdai orosz gázcsökkentés miatt, írja a BBC: közel 2 százalékkal nőttek az árak azon történelmi csúcs fölé, amit még akkor mértek, miután Vlagyimir Putyin megindította a háborúját Ukrajna ellen. Moszkva ugyanis beváltotta az ígéretét, és tényleg eltekerte a gázcsapot az Északi Áramlaton, ami Németország gázellátásának jelentős részét biztosítja. A szerdai lépés után már csak a háború előtti gázmennyiség ötöde folyik a vezetékeken keresztül.
Emiatt pedig Németországnak alternatív forrásokra lesz szüksége ahhoz, hogy biztosítani tudja a gázellátást a téli időszakra – még akkor is, ha kedden az uniós miniszterek megállapodtak abban, hogy csökkentik az EU gázfogyasztását. Robert Habeck német gazdasági miniszter kedden úgy nyilatkozott, Németország még a Bizottság által kezdeményezett 15 százaléknál is több gázt szeretne megspórolni a következő hónapokban.

Azonban a gázáremelkedést így is megérzik a fogyasztók: a BBC arról ír, hogy áprilisban a brit háztartások energiaszámlái soha nem látott mértékben, 700 fonttal (átszámítva közel 338 ezer forinttal) emelkedtek éves szinten. Elemzők szerint januárra az éves energiaszámla akár a 3850 fontot is elérheti, azaz egy hónapra lebontva akár 321 fontot (átszámítva közel 155 ezer forintot) is fizethet egy brit háztartás az áram- és gázfogyasztásáért.
Friss bejegyzések
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!