Olaf Scholz: Az EU-tagságra vágyó szerbeknek is támogatniuk kell az oroszok elleni szankciókat

2022. június 10. – 20:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A német kancellár pénteken Belgrádban találkozott Aleksandar Vučić szerb elnökkel, a közös sajtótájékoztatón pedig többek közt azt is elmondta, hogy minden olyan országtól elvárja a szankciók támogatását, amelyek csatlakozni szeretnének az Európai Unióhoz. A kancellár szerint borzalmas, értelmetlen háború zajlik, amely mögött Oroszország imperialista víziói állnak, és nagyon fontos, hogy az EU egységesen álljon ki az ukránok mellett, hogy vissza tudják verni ezt a támadást.

Fotó: Zorana Jevtic / Reuters
Fotó: Zorana Jevtic / Reuters

Scholz szerint a szankciók nem fognak csak úgy eltűnni, amint elhallgatnak a fegyverek, Oroszországnak dűlőre is kell jutnia Ukrajnával. Scholz egy ugyancsak pénteken, Koszovóban tartott sajtótájékoztatón azt is hangsúlyozta, hogy a 2008-ban függetlennek kikiáltott köztársaság helyzetét is rendezni kell, mert az elképzelhetetlen, hogy két olyan ország legyen az EU tagja, amelyek hivatalosan nem ismerik el egymást.

Vučić eddig rendre elzárkózott a dialógustól, és külső nyomásról beszélt, amikor Koszovó szóba került. Ugyan április végén úgy tűnt, változott az orosz álláspont, az orosz fél néhány nappal később határozottan cáfolta, hogy elismernék Koszovó függetlenségét. Ez azért is lett volna meglepő, mert a szerbekkel viszont jó viszonyt ápolnak, Putyin és Vučić nemrég beszélték meg, hogy Oroszország továbbra is szállít földgázt Szerbiának. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter néhány napja el is akart látogatni Belgrádba, ám több NATO-ország is megtagadta, hogy átengedjék az őt szállító repülőt, így végül online tartott sajtótájékoztatót.

(CNN)

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!