Több mint ezer női parancsnok van már az ukrán hadseregben

Olena Zelenszka ukrán first lady csütörtökön egy brüsszeli konferencián beszélt többek közt erről is, ahol a nők fegyveres konfliktusokban betöltött szerepe volt a téma. Zelenszka olyan ukrán nőket mutatott be beszédében, akik tevékenyen kivették a részüket a háborúból – egy liszicsanszki nővért, aki egészen addig segítette a sebesülteket, míg maga is el nem vesztette a lábát, egy 15 éves popásznai lányt, aki sérülten ült be egy autó volánja mögé, és saját magán kívül négy másik embert is megmentett, illetve az ukrán Madonna néven elhíresült nőt, akire a Telex képe nyomán figyelt fel a világ.

Az ukrán first lady szerint a háborúval kapcsolatban felesleges számokat és statisztikákat emlegetni, amikor ilyen ikonjaik vannak, és hozzátette, az ukrán nőket nem lehet passzív áldozatoknak nevezni, mert minden fronton kemény küzdelmet folytatnak. Zelenszka aztán arról beszélt, hogy az országban a legtöbb egészségügyi szakember nő, az üzletemberek fele nő, sőt, a hadseregben is 37 ezer nő van, közülük több mint ezren pedig parancsnoki pozícióban vannak. Mint mondta, sokszor kérdezik tőlük, hogy mi a szupererejük, erre pedig mindenki bátran mondhatja, hogy az, hogy ukránok. Zelenszka szerint minden ukrán nő szuperhős, akik a mindennapokban is folyamatosan győzelmeket érnek el.

4 éves lett a Transtelex!

Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!

Támogatás
Választás 2026
Tovább a mellékletre Tovább
Kövess minket Facebookon is!