Ugyan a háborúnak még közel sincs vége, az ukrán kormány már elkezdett dolgozni a helyreállításon

Pénteken is megtartott szokásos beszédét Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki ezúttal is leszögezte, hogy a Donyec-medencében továbbra is heves harcok folynak, és újfent hangsúlyozta, hogy az oroszok célja az, hogy minden várost elpusztítsanak a régióban. Mint mondta, az ukrán erők mindent megtesznek, hogy visszaverjék az agressziót, de ismét felhívta a figyelmet arra, hogy ehhez fegyverekre van szükségük a szövetségeseiktől.

Zelenszkij arról is beszélt, hogy már dolgoznak az ország újraindításán, a károk visszafordításán és Ukrajna átalakításán, és hálásak azért, hogy ez a szövetségeseiket is érdekli, és részt is akarnak venni ebben az ukrán győzelem után. Azt viszont kiemelte, hogy a háborúnak még nincs vége, még csak most dől el, hogy mikor jöhet majd el ennek az ideje. Az ukrán elnök azt is elmondta, hogy hálás a brit kormánynak, a Világbanknak és a kanadai kormánynak is a pénzbeli támogatásért –

  • a Világbanktól egymilliárd, a britektől 500 millió dollárnyi készpénzt kapott az ország az elmúlt napokban, amit a közszolgák kifizetésére terveznek fordítani,
  • Kanada pedig egymilliárd kanadai dollárt küldött az ukrán IMF-számlára.

Emellett az is kiderült, hogy az ukrán kormány már elkezdte megvalósítani azokat a dolgokat, amikről a héten sikerült megállapodni. Törvénytervezetet nyújtottak be a gépjárművek vámkezelésének transzparenssé tételére, és bemutatták azon programok részleteit is, melyekkel az új munkahelyek teremtése és a vállalkozások támogatása lesz a cél. Az orosz nyomás, az orosz légicsapások ellenére mindent meg fogunk tenni, hogy talpra állítsuk az ukrán gazdaságot – mondta Zelenszkij.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!