Decentralizált oktatási rendszerre lenne szükség, de erről még optimista pillanatokban is csak óvatosan álmodunk

Merre tart az erdélyi magyar oktatás? címmel szervezett kerekasztalbeszélgetést a kolozsvári Planetáriumban a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, amelyet annak elnöke, Novák Zoltán moderált, résztvevőként pedig Sajgó Melinda, pedagógus, neveléstudományi szakértő, Kallós Zoltán, kisebbségi oktatásért felelős államtitkár, Ferencz-Salamon Alpár, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének szakmai alelnöke és Kiss Tamás, szociológus, a kisebbségkutató intézet munkatársa beszélgettek a nemrég közzétett a 2025-ös PISA-eredményekről.

A PISA-felmérés 2025-ös eredményeinek közzétételekor társadalmi diskurzus alakult ki az oktatás minősége kapcsán, ugyanis nem csak tavalyi évekhez képest romlott a tanulók teljesítménye, de Románia a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által mért átlag alatt is maradt. A felmérésben nem a diákok lexikális tudását mérték, hanem azt, hogy az iskola mennyire készíti fel őket a társadalmi és a munkaerőpiaci integrációra.

Az eredmények értelmében 52 százalék azoknak a diákoknak az aránya, akik matematikából nem érik el az alapvető, 2-es szintű készségeket. Vagyis a tanulók többsége képtelen elboldogulni egy olyan mindennapi számítási feladattal, amihez a puszta mechanikus képletfelmondáson túl némi gyakorlati logikára is szükség volna. Ez három százalékpontos romlás a 2022-es méréshez képest, a pontszám pedig 419-re csúszott vissza.

A szövegértés frontján sem jobb a helyzet: itt a diákok 48 százaléka ragadt a funkcionális analfabéta kategóriában, a pontszám pedig drasztikus mértékben, 16 ponttal zuhant 413-ra. A természettudományoknál 46 százalék a minimális elvárásokat sem teljesítők aránya, a digitális problémamegoldásban pedig a tanulók 57 százaléka vérzett el. A pontszámokon túl az is aggasztó, hogy az országos mintában szereplő diákok több mint harmada mindhárom alapterületen egyszerre bukott el, ami azt jelenti, hogy rendszerszintű kudarcról van szó.

Az eredmények közzététele után többen is olyan kezdeményezésekkel álltak elő, amelyek célja az oktatás megreformálása. Ilyen például a mobiltelefonok általános és középiskolai használatát egyaránt betiltó törvénytervezet, amelynek kezdeményezője Raluca Turcan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője. Vagy a heti felzárkóztató foglalkozások előírása matematikából és román nyelv és irodalomból a hetes alatti átlagú diákoknak, amivel Mihai Dimian oktatási miniszter állt elő.

Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a magyar nyelven tanuló diákok PISA-tesztjeinek átlaga továbbra is a romániai átlag fölött van, tehát továbbra is jobban teljesítenek, mint a románul tanuló társaik, de esetükben is igaz, hogy jelentősen elmaradnak a legutóbbi, 2022-es felmérésben jelzett eredményektől, derült ki a kolozsvári Nemzeti Kisebbségkutató Intézet sajtótájékoztatóján, amiről ebben a cikkben írtunk.

A magyarul tanuló diákok mind szövegértésből, mind matematikából, mind természettudományból jobban teljesítettek, mint a többségiek. Számszerűen ez azt jelenti, hogy

• a matematika teszten átlagban 432 pontot értek el, szemben a többségi 419-cel;
• a szövegértésben 432 az átlag, szemben a 413-mal;
• míg természettudományokban 456 pont volt a teljesítményük, szemben a 425-tel.

Amellett azonban, hogy megismerjük a tanulói teljesítmény különböző kompetencia-eredményeit, fontos megnézni az ezekhez kapcsolódó attitűdöket is. Sajgó Melinda elöljáróban ismertette az erdélyi magyar diákokra jellemző tanulási magatartásokat és ezek összefüggését a teljesítménnyel. Ilyenek a kíváncsiság, a kitartás, a célkitűzés, az önszabályozott segítségkérés, a kognitív alkalmazóképesség és a tudomány természetére vonatkozó meggyőződések. Ezek alapján pedig egy fejlődési szemlélet rajzolódik ki a Romániában magyarul tanuló diákok esetében, ugyanis a 69 százalékos OECD-átlaghoz képest egy 71 százalékos arány látható az attitűdök összesítésénél. Ami azt jelenti, hogy vannak kiugró erősségek, mint a kíváncsiság, vagy az, hogy célkitűzéseket fogalmaznak meg, illetve hogy hisznek a fejlődés lehetőségében. Emellett azonban vannak sérülékeny pontok, ilyen a kitartás és a kognitív alkalmazkodóképesség, a rugalmas gondolkodás váratlan szituációban.

Lesújtó eredmények, amikre mégis büszkék vagyunk

A hétfő esti kerekasztalbeszélgetés egyik visszatérő gondolata az volt, hogy a következtetések levonása mellett konkrét döntéseket kellene hozni, megoldásokat kellene keresni, következetes oktatáspolitikai reformokat kellene implementálni és teljes szemléletváltásra lenne szükség, aminek segítségével idővel fel lehetne számolni azt a káoszt, ami jelenleg jellemzi a romániai magyar oktatási rendszert. Ugyanakkor egyelőre ez távoli célnak tűnik.

Ferencz Salamon Alpár elsősorban higgadtságot és önkritikát sürgetett az oktatási rendszer minden szereplőjének részéről. Szerinte ez a felmérés, ezen belül is a Romániában magyar nyelven tanuló diákokra vonatkozó alminta eredményei láttatják elég pontosan azt, hogy milyen az oktatási rendszer jelenleg és utalnak arra is, hogy hol kellene még fejleszteni. Ugyanakkor kiemelte, hogy a magyar nyelven tanuló diákok teljesítménye meghaladja a román nyelven tanulókét, és ezt a romániai magyar nyelvű oktatás dicsőségének, a pedagógusok sikerének tudja be.

Kiss Tamás ugyanakkor kiemelte, amikor ezeket az adatokat nézzük, fontos tudatosítani, hogy bár megkülönböztethető sajátosságai mentén a magyar nyelvű és a román nyelvű oktatási struktúra, ugyanakkor ezek mögött összetett folyamatok vannak, amik árnyalják az összképet mindkét oldalon.

Alapvetően az országos tendenciákba ágyazódik a magyar nyelvű oktatás is, „az oktatási egyenlőtlenségek pedig eszméletlen módon megnőttek”. Egyre inkább jellemző a szegregáció az oktatás szintjén, a különböző gazdasági és társadalmi státusszal rendelkező gyerekek különböző intézményekbe koncentrálódnak, már nem egy-egy iskolán vagy egy-egy osztályközösségen belül ütköznek ki ezek az eltérések.

„Olyan strukturális és politikai tényezők vannak, amik szisztematikusan ebbe az irányba hatnak és ezekkel kellene nekünk számot vetnünk akkor, amikor az erdélyi magyar nyelvű oktatásnak a jövőjéről gondolkodunk. Szeretnénk-e ezeket a folyamatokat beengedni a mi intézményrendszerünkbe, vagy pedig megpróbálunk ezeknek a tendenciáknak tudatosan és politikailag gátat szabni” – fogalmazta meg a kérdést Kiss.

Ismertette, bár a székelyföldi településeken egyelőre ez még annyira nem érezhető, de a bukaresti iskolák esetében például a felső osztály (ahonnan a döntéshozók is kikerülnek) úgy tekint a közoktatásra, mint ami a veszteseknek való. Ilyen módon pedig az alulfinanszírozása nem probléma, hiszen csak felgyorsítja a magánintézményekbe való kiszervezést és a privatizációs folyamatot, ami kedvezőbb számukra. Már csak azt kell kitalálni, hogy hogy lehet magániskolákra közpénzt költeni és így olyan elitképzőt hozni létre, ahová azt vesznek fel, aki akarnak, olyan szempontok alapján, amit ők határozzák.

Ilyen szempontból előnyére vált Kiss Tamás szerint a romániai magyaroknak az MCC: „A politikai elitünk, meg általában véve az elitünk, az egyelőre nem a magánoktatásra van rákattanva, ezeket más dolgokkal váltotta ki a köztérben, mint például az MCC.” Ilyen módon ugyanis az intézményes struktúrát uraló eliteknek volt egy lehetősége, hogy ne magánoktatás keretén belül csinálják meg az intézményes források privatizálását, hanem egy inkább a közoktatásra hajazó rendszerben. Erdélyi magyar szempontból ugyanakkor oda kell figyelni és meg kell fogalmazni azt, hogy a közoktatás egy érték."

Az, hogy a Romániában magyar nyelven tanuló diákok PISA-eredményei az utolsó mérés óta mérhetőek külön is és lehetséges egy összehasonlítás a többségi nyelven tanuló diákokkal, ugyanakkor szerinte pozitív megerősítés, ugyanis leszámol azzal a tévhittel, hogy a romániai magyar oktatási rendszer minőségét tekintve gyengébb, mint a román. Ugyanakkor ezután már arra lenne szükség, hogy egy egyenlőségelvű megközelítés irányába lehessen innen elmozdulni, egy méltányossági szemlélet felé. Kallós Zoltán is megerősítette, hogy szükség volt a romániai magyar oktatás ilyen szintű felmérésére, ugyanis sok szülő tartott attól, hogy a gyereke csak akkor fog tudni érvényesülni később, ha többségi nyelven végzi el a tanulmányait, ez a mítosz pedig szerencsére megdőlt.

Ugyanakkor fontos szerinte, hogy ez alapján ne bízzuk el magunkat, ugyanis a pár százalékpontos különbség még nem jelent olyan érdemi differenciát, ami feljogosítana arra, hogy „nagy mellénnyel menjünk ki az utcára”. Ezek az eredmények kiindulópontnak jók, hangsúlyozta, olyan alap ez, amire lehet építeni, de fontos, hogy kezdődjön el az az építkezés.

„Amikor a magyarul tanulók eredményeiről beszélünk, mintha elmozdulnánk egy ilyen örömködő gondolatiságba, hogy magasabbak az eredmények a román többségénél, miközben én magam úgy látom, hogy ezek az eredmények lesújtóak” – mondta Sajgó Melinda. Szerinte az oktatási rendszerünk és az, ahogy beszélünk és gondolkodunk róla, rengeteg sebből vérzik.

Segítene, ha a diákok képernyőidejét csökkentenék?

Az, hogy keveredik a tapasztalati megismerés és teoretikus megközelítés például egy ilyen vérző seb. Sok esetben okot és okozatot cserélünk fel, empirikus és tudományos információkat mosunk össze, hangsúlyozta Sajgó. Példaként felhozta a képernyőidő csökkentésére vonatkozó törvényjavaslatot, ami a telefonok iskolából való kitiltására vonatkozó előírásokat fogalmaz meg.

„Minden diák görgeti a telefont és emiatt romlik a szövegértés. Egyértelmű ok-okozati összefüggést állítunk fel olyan esetekben is, ahol nem biztos, hogy ott van ez az összefüggés” – fogalmazott. Azáltal, hogy ilyen logikai baklövések jellemzik az oktatási rendszerről való gondolkodást – olyan szereplők részéről is, akik magukat tudományos berkekben elismert szakembernek tekintik –, kiegyensúlyozott és előre mutató álláspontok helyett inkább zavaros információáradat éri el a nyilvánosságot. Nagyon hiányzik egy letisztult, szakmailag megalapozott értékelés, stratégia, ami lehetővé tenné a továbblépést és a fejlődést, hangsúlyozta.

Azt, hogy a képernyőidő hatással van az iskolai teljesítményre, Kallós szerint az oktatás szempontjából fejlett országok, mint az észtek és a finnek igenis felmérték. Eszerint pedig napi egy óra képernyőidő hozzájárult a teljesítmény javításához, ennél több azonban kifejezetten rontja az eredményeket. Hasonló megfontolásból, mondta, az észteknél ötödikes korig nem engedélyezett a mesterséges intelligencia használata tanulási eszközként, ugyanis az a teljesítmény visszaeséséhez vezet.

Sajgó szerint fontos megkülönböztetni azokat a diákokat, akik oktatási és akik szórakozási célra használják a mesterséges intelligenciát, ugyanis előbbieknél az OECD-eredmények alapján az nem vezet a teljesítmény romlásához. „Kitiltjuk az iskolából a telefont és nem tanítjuk meg a gyereket használni ezeket az eszközöket egy olyan világban, amely ezeknek az eszközöknek a segítségével működik és meghatározó jelentősége van a mindennapjainkban”- nehezményezte. Ezt Sajgó kudarcnak tudja be az oktatási rendszerünk részéről, ugyanis nem tudjuk a céljaink érdekében felhasználni a rendelkezésünkre álló eszközöket, amelyek számos lehetőséget rejtenek a fejlődés szempontjából.

Decentralizált oktatás, amiről egyelőre csak optimista pillanatokban lehet álmodozni

Sajgó szerint bár megjelenik a szemléletváltás szükségességére vonatkozó igény és törekvések, ezek nem jutnak el a gyakorlati tevékenység szintjére. Ő az oktatási rendszer teljes újragondolását látná szükségesnek. „Merész és nagyon optimista pillanataimban például egy decentralizált működésről álmodozom” – mondta, ugyanis szerinte az egyes iskolák feladata lenne felmérni és mérlegelni az erősségeit és hiányosságait, hogy ezekhez igazított döntéseket tudjanak hozni és hosszú távú megoldásokat tudjanak találni. „A teljes rendszer működését és annak tehetetlenségét tükrözik a mostani PISA-eredményeink”- mondta.

Volt már a decentralizációra vonatkozó próbálkozás egy Világbankos projekten keresztül, ami 2010-ben fejeződött be, mesélte Ferencz Salamon Alpár, ez pedig oktatásfinanszírozási vonatkozásokat is beemelt. Ugyanakkor, amikor ez a projekt lejárt, „egy darab következtetést nem vontak le belőle és nem építették be a tanulságokat”. Szerinte ez egy visszatérő tendencia, hogy vannak kezdeményezések, amelyeket uniós pénzből elkezdenek, de saját költségvetésből már nem folytatják, így emiatt nincs is hosszú távú előrelépés.

„Úgy gondolom, hogy a decentralizáció járható út, csak meg kell teremteni előbb a működéséhez szükséges feltételeket. Egyelőre csak a lehetetlenségek mezején kínlódunk, ilyen körülmények között pedig lehetetlen küldetésnek tűnik ez is” – fogalmazott.

Kallós is úgy gondolja, hogy óriási bűn a következtetések elmaradása: „nem lehet kísérleti jelleggel működtetni 5 évig egy rendszert, úgy, hogy utána semmilyen következtetés nincs”. Ami jó volt és működött, azt be kellett volna építeni a hosszú távú működésbe. Ugyanakkor hozzátette, hogy volt egy olyan szemléletbeli hozzáállás, ami megkérdőjelezte az egyes intézmények saját hatáskörében hozott döntéseit, mondván, az önkényalapú működéshez vezetne, ami, Kallós szerint nem igaz. Ellenben, a mostani helyzet, a jelenlegi demográfiai mutatók mellett akkora versenyhelyzetet teremt az oktatási rendszerben, hogy az iskolák minőségbeli mutatókkal kell tudjanak előállni ahhoz, hogy fennmaradhassanak a piacon: „Tetszik, vagy nem tetszik ez a realitás, küzdelmi piacgazdaság van az oktatási rendszeren belül”. Ő a humánerőforrással kapcsolatos döntések meghozatalát is az egyes intézmények vezetőségére bízná, ugyanis ilyen módon szerinte öt éven belül letisztulna a rendszer és csak a legjobb iskolák maradnának meg. Akik a polgármester feleségét, nagynénjét, szeretőjét alkalmazták eddig, azok az iskolák bezuhannának, ahol pedig az igazgató olyan pedagógusokat alkalmaz, aki bevonzza a gyerekeket, azok az iskolák felemelkednének, mondta.

„Ezt a rendszert fentről lefelé meggyógyítani nem lehet” – fogalmazott az államtitkár.

Fontos a demokratikus, alulról jövő cselekvőképesség Kiss szerint is, ugyanakkor fontos figyelembe venni hogy ezek a viszonyok egy centrum-periféria-rendszerben szerveződnek. Azt nem jelentheti a decentralizáció, hogy a korábban kisemmizett perifériákat, olyan településeket vagy intézményeket, amelyek szociális problémák gyűjtőhelyei magukra hagyjuk a gondjaikkal, erőforrások nélkül. „Nyilván igen, legyen decentralizáció, de azt figyelembe véve, hogy ez egy nagyon-nagyon aszimmetrikus rizikós térben történik” – folytatta a gondolatmenetet.

Ami pedig az iskolák verseny-alapú működését illeti, Kiss szerint ez figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy elviekben egyelőre körzet szerinti beiskolázási rendszer működik az országban. Kallós szerint azonban olyan mértékben csökken a születésszám, hogy előbb-utóbb úgyis oda jutunk, hogy összevont osztályokkal kelljen működtetni az oktatást. „Ha azt akarjuk, hogy az a pénz, amit befektetünk, jól befektetett pénz legyen, akkor ezt kell továbbfejleszteni. Nem vagyunk annyira gazdagok, hogy elaprózzuk az erőforrásainkat” – mondta Kallós.

De akkor mégis merre tovább előre?

Szükség lenne olyan oktatásirányítással foglalkozó szakemberekre, akik átlátják a rendszer működését, az egyes oktatási intézmények szintjéről látnak rá a szabályozásokra és mechanizmusokra, úgy, hogy hogy valóban hatékony és korszerű pedagógiai szemléletű intézkedéseket vezetnek be, hangsúlyozta Sajgó. Sok esetben ugyanis oda fut ki az ilyen típusú felmérések eredményeinek értelmezése, hogy a gyerek és a szülő a hibás, miközben a felelősség igazából a rendszert terheli, amiért az nem képes kompenzálni a hátrányokat. Konkrétumok szintjén, Sajgó kiemelte, hogy gyakorló pedagógusként például neki nagy szüksége volna arra, hogy a rendelkezésére álló eszközök, mint a tankönyvek, valódi segítséget nyújtsanak, gondolkodtató, problémamegoldó szituációkra adjanak ötleteket. „Gigászi munka egy pedagógusnak a rendelkezésére álló kevés és gyatra anyagból olyan pedagógiai munkát folytatni, ami elvárásként megjelenik” – fogalmazott.

Az, hogy van-e oktatásirányítás, azaz, hogy van-e gazdája a romániai magyar nyelvű oktatásnak, Kiss Tamás szerint nem egyértelmű. Van is meg nincs is. Ha azt nézzük, hogy minisztériumi szinttől a tanfelügyelőségi szintig és az iskolák szintjéig van magyar döntéshozatal a magyar nyelvű oktatást érintő kérdésekben, akkor azt lehet mondani, hogy gazda az van. Viszont ha a dél-tiroli helyzettel hasonlítjuk össze, ahol oktatási autonómia van, akkor nincs egy jól behatárolható, letisztázott és elszámoltatható struktúrája az oktatási rendszerünknek.

Szerinte a jelenlegi oktatásszervezési rendszerben a szerepek és a feladatkörök összecsúsznak. Ahhoz, hogy működőképes, demokratikus romániai magyar oktatási rendszerről lehessen beszélni, ezeket kellene elsősorban különválasztani intézményi és elszámoltathatósági szempontból, számszerint három felé. Kellene egy politikai szereplő, aki oktatásszervezéssel foglalkozik, ez lenne a minisztérium, a tanfelügyelőség, az önkormányzatok feladata. Ennek a szereplőnek kell legyen politikai többsége, hogy döntéshozói feladatot tudjon ellátni. De emellett szükség lenne egy szakmai kontrollt gyakorló szervezetre, ami független ellenőrzői feladatot lát el a döntéshozói szereplők felett. Harmadikként pedig kellene egy jól működő pedagógus-érdekvédelmi szervezet, ami jelenleg talán a leginkább hiányzik az egyenletből.

Ferencz-Salamon Alpár szerint sincs jó gazdája jelenleg az oktatáspolitikának, ami pedig van, az nem koherens. Teljes a káosz, jellemző a méltánytalanság és a törvényjavaslatoknak nincs indokoltsága és maga az oktatás alulfinanszírozott. Szerinte a rendszer minden szereplője részéről több bátorságra lenne szükség, legyen szó közoktatási reformok implementálásáról vagy éppen pénzügyi befektetésekről.

Kallós Zoltán pedig, személyesre véve a kérdést, kijelentette, ő nem gondolja magáról, hogy bárkinek is a gazdája lenne. Kiss Tamásra reflektálva elmondta, szerinte a szerepkörök összecsúszása nem jelenti azt automatikusan, hogy szembenálló pozíciókról lenne szó. Nagyon fontos, hogy minden szinten legyenek emberek, akik mernek bátran cselekedni, ugyanakkor ezek a szintek metszhetik egymást helyenként szerinte, sőt, ezek a metszéspontok teszik lehetővé az operatív együttműködéseket. Az utóbbi években már voltak számottevő előrelépések az oktatás területén, mondta, majd hozzátette, erős parlamenti képviselet nélkül, ami most jellemzi a romániai magyarságot, még itt sem tartanánk, ahol most tartunk.

Ugyanakkor kiemelte, jelenleg nincs olyan, hogy romániai magyar oktatási rendszer és nem is lesz, amíg a román társadalom hozzáállása ilyen, amilyen. Egyelőre elképzelhetetlen, hogy a romániai magyarság a fősodorvonaltól számottevően el tudjon távolodni, így pedig kénytelenek vagyunk a többség döntéseihez igazodni.

Az esemény végén többen is felszólaltak, hogy kiegészítsék hozzászólásaikkal az elhangzottakat. Dr. Geambașu Réka szociológus fontosnak tartotta elmondani, hogy az oktatáspolitikai döntéshozóknak súlyos mulasztásai vannak. Az oktatási rendszer jelenlegi formájában arra épít, hogy a szülők, főleg az anyák aktív szerepet vállalnak benne. Szegényedünk el és a családi hátteret az oktatási rendszer immár három és fél évtizede következetesen nem tudja kompenzálni. Nem kell feltalálni a spanyol viaszt, hangsúlyozta, van jól bejáratott recept, csak éppen úgy látja, hogy ebben az országban hajlandóság nincs a döntéshozók részéről arra vonatkozóan, hogy ezt a receptet átemeljék és beépítsék az itthoni működésbe.

„Van egy ilyen kényelmes elképzelés, hogy a szegény gyerekek el vannak romolva. Őket előbb meg kell javítani (EU-s pénzből lehetőleg, ne a közösből), utána majd maguktól felzárkóznak. De ez egy teljes tévedés. A szegény gyerek remekül működik, csak a mi oktatásunk nem neki szól” – hangzott el az est zárógondolataként Geambașu részéről.