A zöldbe hajló elnöki öltöny: Nicușor Dan a legrosszabb történelmi reflexeket éleszti újra

A Sorbonne-on szerzett diploma és a brüsszeli pecsét sem menti meg Nicușor Dant attól, hogy a legionárius időket idéző ortodox-nacionalista mocsárba lépjen. Az államfő azt hiszi, létezik „jó szekus” és „jó nacionalizmus” – fejti ki maró hangvételű elemzésében Andrei Luca Popescu újságíró, aki szerint Nicușor Dannak az „egészséges nacionalizmust” hirdető beszédét gyakorlatilag politikai coming outként lehet értelemezni. Az újságíró arra hívja fel a figyelmet, hogy a szekuláris államot vezető elnök fellépése a több ezer ortodox fiatal előtt egy veszedelmes történelmi hagyomány felélesztése. Egy világi köztársaságban ugyanis az állami intézményeknek és a vallásnak szigorúan elválasztva kellene működniük, a templomi szószék pedig nem pártpolitikai vagy ideológiai térnyerésre való. Popescu szerint a politika és a vallási buzgóság ilyen szintű összemosása közvetlenül a román fasizmus legsötétebb korszakát idézi, amikor az ortodox köntösbe bújtatott nemzeti felsőbbrendűség hirdetése törvényszerűen torkollt a másként gondolkodók megbélyegzésébe és fizikai megsemmisítésébe.

Mint korábban beszámoltunk róla, Nicușor Dan kedden a Román Ortodox Egyház (BOR) által szervezett Nemzetközi Ortodox Ifjúsági Találkozó megnyitóján lépett a Nemzet Megváltása Székesegyház szószékére. Az államfő az egybegyűlt több ezer fiatal előtt arról beszélt, hogy az országnak szüksége van egyfajta „egészséges nacionalizmusra”, amelyet a templom falain kívül, a közéletben is nyíltan meg kell vallani. Dan szerint a román közbeszédet jelenleg két véglet uralja: az örökös kishitűek, akik szerint semmit sem lehet elérni, és a mellüket döngető demagógok, akik rátelepednek a múltra. A templomban tartott politikai prédikációra azonnal felfigyelt az AUR, amely azzal vádolta meg, hogy kiskorúak előtt kezdett politikai hátországot építeni a székesegyházban.

Popescu szerint az, hogy az államfő a vallási tanúságtételt a nacionalizmussal összekötve a közéleti fellépés eszközévé tenné, kísértetiesen emlékeztet a két világháború közötti román legionárius mozgalom gyökereire, mielőtt a zöldinges fanatizmus nyílt politikai terrorba torkollt volna. Az elnök a jelek szerint nem hajlandó vagy nem képes különbséget tenni a hazaszeretet és a kirekesztő nacionalizmus között, holott a modern nyugati demokráciák és az Európai Unió alapértékei épp az utóbbi kizáró logikájával férnek össze a legkevésbé.

Nicușor Dan a saját táborát igyekszik a „jó nacionalisták” skatulyájába tuszkolni, szembeállítva magát a George Simion- vagy Călin Georgescu-féle „demagógokkal”. Popescu szerint a történelem már számtalanszor bebizonyította, hogy nincs „jó” vagy „rossz” nacionalizmus, ahogyan „jó rasszizmus” sem létezik. Adrian Cioflâncă történészt idézi, aki szerint az „egészséges, tiszta, demokratikus nacionalizmus” kifejezést a két háború közötti időszakban a szélsőjobboldali sajtó mellett leginkább azok a mérsékeltnek induló politikusok használták, akik megpróbálták elcsenni a radikálisok agendáját. Ennek az opportunizmusnak a vége a romániai polgári demokrácia bukása és több mint fél évszázados diktatúra lett. A választók pedig, figyelmeztet Popescu, mindig az eredetit választják a kópia helyett: az elnök hiába reméli, hogy a templomi szónoklatokkal maga mellé állíthatja a Georgescu- vagy AUR-hívőket.

Az államelnök által felvett morális póznak súlyos ellentmondásai vannak, mutat rá az újságíró párhuzamot vonva a mostani szónoklat és a Kormányőrség (SPP) élén álló Lucian Pahonțu tábornok ügye között. Az elnök a szószékről a „farizeusokat” ostorozza és nemzeti értékekről beszél, de ugyanakkor gond nélkül védelmébe veszi az állambiztonsági múlttal terhelt kádereket. Pahonțu kapcsán nemrégiben felmerült a felelőssége a forradalom idején történt véres represszióban, a tábornok mégis a rendszer érinthetetlen figurája maradt. Popescu szerint Dan ugyanazt a cinikus elvet követi a biztonsági apparátusban, mint az ideológiában: a „mi szekusunk” elfogadható, a „mi emberünk” nem lőtt a tömegbe, csak épp arra járt. Az államfő így nem a rendszert reformálja meg, hanem csak a saját hatalmát bebiztosító frakciókat hozza helyzetbe.

A székesegyházi epizódnak számos előzménye van, amelyek, ha ilyen szemszögből vizsgáljuk az államfő korábbi megnyilatkozásait, akkor evidens módon azt mutatják, hogy mindig is benne volt a hajlam a szélsőjobboldali eszmék felkarolására. Popescu és az általa hivatkozott kutatók felidézik, hogy Dan már 2000-ben, még matematikusként a Dilema hasábjain a neolegionárius Răzvan Codrescu eszméit ajánlotta az olvasók figyelmébe, szembeállítva a tradicionális, ortodox keresztény értékeket a nyugati liberalizmussal. Ebbe a sorba illeszkednek a felsőszombatfalvi zarándoklatok a hegyvidéki partizánok emlékezetének ápolására – elhallgatva azok nyíltan legionárius hátterét –, valamint az antiszemitizmust és a legionárius propagandát szigorúbban büntető úgynevezett Vexler-törvény megfúrása az Alkotmánybíróságon.

A politikai helyezkedés mögött nem elvi meggyőződés, hanem a hatalom cinikus bebiztosítása áll egy esetleges 2030-as újrázás reményében, vonja le írásában a következtetést Andrei Luca Popescu, aki úgy látja, Nicușor Dan ugyanazt a kádermegőrző játékot űzi a biztonsági apparátusban, mint amit most a Román Ortodox Egyház berkein belül próbál végrehajtani Daniel pátriárka támogatásával. „Ha a romániai társadalomnak az oroszbarát szélsőségesek feltartóztatásáért cserébe be kell érnie egy öltönyös, finomhangolt ortodox-nacionalizmussal, akkor az ország pontosan harmincöt évet vesztegetett el a rendszerváltás óta: Iliescu emberarcú kommunizmusától sikerült eljutni Nicușor Dan zöldbe hajló, lightos nacionalizmusáig” – írja.