Betiltották a Pride-felvonulást Nagyváradon, a 115 javasolt útvonalból egyiket sem fogadták el

Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!

A nagyváradi Pride szervezői idén előre próbálták kivédeni azokat az érveket, amelyekre hivatkozva a városvezetés korábban elutasította a felvonulást. Az ARK Oradea és az ACCEPT ezért 115 különböző útvonaljavaslatot adott le, hogy ne lehessen újra arra hivatkozni, mint korábban, hogy az adott útvonalon éppen munkálatok zajlanak, más rendezvényt tartanak, vagy valamilyen adminisztratív akadály merül fel. A városháza válasza mégis ugyanoda futott ki: a július 25-re tervezett Nagyváradi Pride felvonulást nem engedélyezik.

A Bihoreanul szerint a nagyváradi polgármesteri hivatal szóvivője, Octavian Haragoș azzal indokolta a döntést, hogy

a szervezők által javasolt összes útvonal a belvárosra, parkokra vagy a főtérre koncentrálódik, ezek pedig más engedélyezett rendezvények vagy nagyobb városi munkálatok miatt nem elérhetők.

A lap megjegyzi: a városháza nem részletezte, hogy a 115 útvonal közül pontosan melyiket milyen konkrét esemény vagy beruházás blokkolja.

Az ARK Oradea és az ACCEPT elítélte a nagyváradi városháza döntését. A két szervezet szerint Florin Birta polgármester elutasító határozata annak a gyakorlatnak a folytatása, amely évről évre megtagadja a nagyváradi LGBTQIA+ közösségtől a békés gyülekezés alapvető jogát.

A szervezők ugyanakkor jelezték, hogy a döntés ellenére megtartják a Nagyváradi Pride felvonulást: július 25-én 16 órára a nagyváradi városháza elé hirdették meg a gyülekezőt. Közlésük szerint a helyszínen kilenc, Romániába akkreditált diplomáciai képviselet, valamint az ombudsmani hivatal képviselői is jelen lesznek, hogy figyelemmel kísérjék az események alakulását.

Nagyváradon a Pride körüli vita már sokadik éve ugyanarról szól: lehet-e egy LMBTQIA+ közösségi esemény látható a város közterében, vagy a szervezőknek minden évben újabb adminisztratív akadályokkal kell szembenézniük. Már 2023-ban megírtuk, hogy az első nagyváradi Pride-hét eseményeit tiltakozások miatt el kellett költöztetni az eredeti helyszínről. Akkor még nem is utcai felvonulásról volt szó, főleg beszélgetéseket, filmvetítéseket, kiállításokat és kulturális programokat szerveztek. A rendezvény híre mégis erős ellenállást váltott ki, online petíció is indult ellene, és a közösség tagjai ellen gyűlölködő üzenetek jelentek meg.

Egy évvel később két különálló nagyváradi Pride-eseménysorozatot is meghirdettek, miközben ismét megjelent az egyházi ellenállás. Több püspök nyílt levélben fogalmazta meg, hogy szerintük meg kell húzni a „normalitás határait”, és a rendezvény sokakból ellenérzést váltott ki.

2025-ben az ARK Oradea először hirdetett valódi utcai felvonulást. A szervezők akkor július 26-ra tervezték a menetet, és azt üzenték: nem fogadják el, hogy visszaszorítsák őket a láthatatlanságba. A helyi hatóságok végül a szervezők által javasolt 11 útvonal egyikét sem hagyták jóvá. A helyszíni tudósításunkban megírtuk, hogy a menet így is elindult, de a meghirdetett útvonaltól eltérítették, erős rendőri és csendőri jelenlét kísérte, a végén pedig bírságokat is kiosztottak. A hatósági tiltás nélkül valószínűleg csendes, néhány tucat résztvevős esemény lett volna 2025-ben a felvonulás, de az akadályozás miatt országos és nemzetközi figyelmet kapó tüntetéssé vált.

A korábbi tapasztalatok miatt javasolt az ARK és az ACCEPT 115 lehetséges útvonalat a felvonulásra, és ezzel lényegében azt tesztelte, hogy ha elég sok, különböző változatot tesznek le az asztalra, marad-e olyan indok, amellyel a teljes menetet el lehet utasítani. A városháza válasza alapján maradt.

Közben az ügy kilépett a helyi romániai viták keretei közül: az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának közleményében Peter Drenth emberi jogi aktivista arra figyelmeztetett, hogy a nagyváradi Pride immár negyedik egymást követő évben ütközik jelentős akadályokba. A közlemény szerint a gyülekezési és véleménynyilvánítási szabadságot az Emberi Jogok Európai Egyezménye védi, és a helyi hatóságoknak olyan megoldást kellene találniuk, amely biztosítja a békés és biztonságos felvonulást. A HotNews beszámolója szerint Michael O’Flaherty, az Európa Tanács emberi jogi biztosa is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a 2026-os nagyváradi menetet ismét megakadályozhatják.

Támogasd a Transtelexet egy kávé árával!

Munkánkkal minden nap magyar közösségeket tartunk képben, teret adunk helyi ügyeknek, és fontos erdélyi történeteket mutatunk be — függetlenül, szabadon. Ahhoz, hogy ezt továbbra is így tehessük, rád is szükségünk van.

Támogatom
Állítsd be a Transtelexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!