„Én nem megyek innen sehova, itt akarok meghalni” – most már a dolgozó, számlafizető családokat is utcára tennék Csíkszeredában

Miközben az RMDSZ a nyilvánosságban Márton Áron emlékévéről beszél, a csíkszeredai Márton Áron utca 4. szám alatt élő családok március 5-én kilakoltatási értesítést kaptak kézhez. A levél röviden annyit közölt velük: az épület műszaki szakvélemény alapján közvetlen veszélyt jelent a lakókra, a bérleti szerződéseiket nem hosszabbítják meg, az ingatlant pedig haladéktalanul el kell hagyniuk, ellenkező esetben megindítják a kilakoltatási eljárást.

A szöveg egyetlen ponton változott családonként: a címzett neve volt más. Minden más ugyanaz maradt. Az értesítés szerint a tetőszerkezet előrehaladott romlása, a beázások, egyes tartóelemek hiánya, illetve a melléképületek állapota miatt az ingatlan a felújítási és megerősítési munkálatok befejezéséig nem használható.

Papíron tehát közbiztonsági ügyről van szó. A helyszínen járva viszont gyorsan kiderül: itt nem csupán egy omladozó épületről, hanem egy régóta húzódó, a roma családok belvárosi jelenlétéről szóló konfliktusról is beszélünk. A lakók és a velük kapcsolatban álló civilek szerint a műszaki indoklás csak az újabb jogi alap arra, hogy a városközpontból kiszorítsák azokat is, akik az előző körös kilakoltatások után még ott maradtak.

Tavaly rendőrök lakoltatták ki a problémásabb családokat, most a „rendesek” vannak soron

A történet nem most kezdődött. A Márton Áron utcai belső udvarból tavaly már több családot kilakoltattak. Az ott maradók azt mondják, korábban több mint tíz család élt itt, most már csak öten. Szerintük az alsó szinten élők között valóban voltak olyanok, akik tartozásokat halmoztak fel, panasz volt rájuk, zajjal, konfliktusokkal jártak együtt a mindennapjaik. Az emeleten maradók viszont azt állítják: rájuk sem panasz nem volt, sem a számlákkal, sem a bérrel nem maradtak el, sőt előre fizettek.

A kapuban a Sinka család egyik fiatalabb tagja fogad. Azt mondja, abban a hitben éltek, hogy ha nincsenek tartozásaik, nem okoznak problémát, és rendben tartják a lakrészüket, akkor másként fogják kezelni őket, mint azokat, akiket tavaly kiköltöztettek. Szerinte tévedtek. Pedig, mondja, a lakásukat saját pénzből tették lakhatóvá: a fürdőt, a konyhát, a belső tereket mind ők alakították ki, és az udvar rendbetételébe is belefogtak azután, hogy az alsó lakókat tavaly eltávolították.

A városháza szerint nincs mérlegelés, a szakvélemény kötelez

Korodi Attila polgármester a Transtelexnek azt mondta: a hátsó szárnyon tavaly is volt omlás, ezért kellett elindítani a szakértői vizsgálatot. Szerinte az expertízis egyértelmű, és a hivatalnak nem maradt mozgástere.

A polgármester úgy fogalmazott: „kötelező érvénnyel ki kellett küldeni az értesítést”, mert a szakvélemény szerint a front felőli rész, ahol a lakások vannak, omlásveszélyes, ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Korodi azt is mondta, tudomása szerint négy család érintett, és a szociális igazgatóság két család esetében már próbált segíteni. Külön hangsúlyozta, hogy itt szerinte is „jó bérlőkről” van szó, nem problémás családokról. A helyzetet az nehezíti, mondta, hogy az ingatlan nem a város, hanem a román állam tulajdona, ezért az önkormányzat nem tud vele szabadon rendelkezni. Hosszabb távon abban lát megoldást, hogy az új törvényi környezet alapján a város egyszer majd megvásárolhatja ezeket a leromlott állami ingatlanokat, de szerinte ez a bürokrácia miatt négy-öt éves folyamat lehet. Ez azonban a lakók szempontjából inkább leírása a patthelyzetnek, mint megoldása.

Arra a kérdésre ugyanis, hogy mi lesz addig az ott élőkkel, Korodi csak annyit mondott: más bérleményt kell találniuk, ebben próbál segíteni a szociális igazgatóság, de „nem biztos, hogy mindenre lesz megoldás”.

Vagyis miközben az önkormányzat közbiztonsági alapon azonnali lépést vár el a családoktól, arra már nincs világos válasza, hogy hova menjenek azok, akiknek nincs hová menniük.

A lakók szerint a tetőszerkezettel van gond, amit akár maguk is kijavíttatnának

A Márton Áron utcai udvarban több családot is végiglátogattunk. A lakások belső állapota alapján nem egy elhagyott, lelakott, kontroll nélkül széteső bérház képe rajzolódik ki, hanem szerény, de a maguk lehetőségeihez mérten rendben tartott otthonoké. A lakók szinte kivétel nélkül ugyanazt állítják: ha a tetőszerkezettel van gond, azt meg kell javítani, nem őket kell utcára tenni.

Sinka Iuliu családja szerint a baj lényege a tetőnél van: két elkorhadt gerendát kellene cserélni, utána lehetne javítani a fedést. Azt mondják, még arra is hajlandók lennének, hogy saját pénzből hozzájáruljanak a javításhoz, ha ezzel elkerülhető lenne a kilakoltatás. A családban egy idős, súlyos beteg férfi él, akinek a légzését gép segíti, a gyógyszerek pedig a hozzátartozók szerint havonta közel kétezer lejbe kerülnek. A nyugdíjból és az időszakos külföldi munkából élő család számára a csíkszeredai albérletpiac elérhetetlen.

A Demeter család története hasonló. A 74 éves Demeter Jolán és férje, István szerint évtizedek óta itt élnek, ők is rendbe tették a lakást, hálózták, vakolták, csempézték, gázt vezettek be, és „egy banival sincsenek elmaradva”. Azt mondják, ha valóban csak a tető a gond, akkor azt kellene helyrehozni, nem pedig őket kiköltöztetni.

A férj szerint korábban többször jelezte a hivatali alkalmazottaknak, hogy a cserépfedés rossz, az eső bever, emiatt romlik az épület állapota, de azt a választ kapta, hogy „másszon fel ő, és oldja meg”.

Demeter Jolán ezt már nem is jogi, hanem erkölcsi kérdésként fogja fel. „Én nem megyek innen sehova, én itt akarok meghalni” – mondta.

Hozzátette: több mint negyven év munka után a kettejük nyugdíja alig haladja meg a 3000 lejt, és ha az 1500 lejes albérlet mellé még kauciót is kérnek, azt nem tudják kifizetni. Ráadásul Demeter Istvánt nemrég műtötték, a költözésről és a vele járó cipekedésről hallani sem akarnak.

A Kali család pedig azt mondja: az utóbbi két évben már csak egyéves hosszabbításokat kaptak a Márton Áron utcai bérlők, és ebből arra következtetnek, hogy a mostani lépés régóta előkészített folyamat része. Pedig az ő lakásukban sincs elmaradás, a villany és a víz szerintük előre ki van fizetve, a férj külföldön dolgozik, a családban kisgyerek és várandós nő is van. Ők azt sem értik, miért nem kaptak soha valódi választ arra a felvetésükre, hogy ha nem akarják tovább bérbe adni nekik a lakást, miért nem lehet megvásárolniuk.

Az önkormányzat segítsége: Facebookon küldött albérlethirdetések

Az egyik leggyakrabban visszatérő panasz az, hogy a városháza részéről a segítség valójában a Facebookon talált albérlethirdetések továbbküldésére korlátozódott. Több család is név szerint említi Bodor Emesét, a roma mediátort, illetve Dósa Szilárd városmenedzsert. Állításuk szerint az üzenet lényege az volt: keressenek maguknak lakást, mert a hivatal legfeljebb ennyiben tud segíteni.

A családok szerint ezek a továbbküldött albérletek jellemzően 1500 lejes havi bérleti díjról szóltak, amihez még többhavi kaució is társul, ha egyáltalán a csíkszeredai lakástulajdonosok lehetőséget adnak a bérlésre és nem a bőrszínt nézik.

Ez azoknál az időseknél, akik 1400–1700 lejes nyugdíjból élnek, egyszerűen irreális. De azoknak sem reális, akik 2000 lej körül keresnek, és a külföldön szezonmunkából élő családoknak is komoly érvágás lenne, különösen úgy, hogy a jelenlegi lakbérük töredéke ennek.

A lakók másik visszatérő állítása, hogy a hivatali kommunikációban több, egymásnak ellentmondó dátum is elhangzott. Van, aki azt mondja, március végéig kellene menni, miközben a szerződése májusig érvényes. A kiküldött értesítés nem szab konkrét határidőt, csak azonnali kiürítésről beszél. A bizonytalanság tehát nemcsak lakhatási, hanem jogi természetű is. Erre utal a kilakoltatási értesítés egyik mondata is: „Az ingatlan önkéntes el nem hagyása esetén megindítjuk a kilakoltatási eljárást.”

Közbiztonság vagy központból való kiszorítás?

A legkényesebb kérdés természetesen az, hogy az életveszélyre hivatkozó lépés mögött van-e etnikai vagy szociális szándék. A lakók és több helyi civil szereplő szerint igen: úgy látják, a városvezetés valójában a roma családok belvárosi jelenlétét akarja megszüntetni, csak most éppen a műszaki állapot a jogi alap.

Ezt a gyanút erősíti számukra az is, hogy a tavalyi kilakoltatások után most már jórészt azok maradtak célkeresztben, akik dolgoznak, fizetnek, és a saját állításuk szerint semmilyen közösségi problémát nem okoznak.

Többen idéznek egy Korodi Attilának tulajdonított korábbi mondatot is, miszerint ha ő a város szélén lakik, akkor a romáknak sincs mit keresniük a központban.

A polgármester ezt a mostani beszélgetésben nem szerette volna kommentálni, amikor rákérdeztünk, csak annyit mondott: ezek „a legcsúfabb megközelítések”, és számára a legfontosabb a közbiztonság, ami mindent felülír.

Csakhogy ez a válasz éppen a lényegi kérdést hagyja nyitva. Nem azt, hogy veszélyes-e az épület, hanem azt, hogy a város ugyanazzal a sürgősséggel kezelte-e a veszély elhárítását, mint most a lakók eltávolítását. A családok egy része azt tapasztalta, hogy amikor jelezték a tetőhibákat, a cserepek hiányát vagy az omlásveszélyes részeket, nem történt érdemi beavatkozás. Most viszont ugyanazokra a problémákra hivatkozva mondják nekik: menni kell.

A mostani kilakoltatási hullámot sem lehet a tavalyi ügyek nélkül értelmezni. A Transtelex már 2024 őszén, majd 2025 nyarán is írt a csíkszeredai központi utcákban élő roma családok kilakoltatásának veszélyéről és a végrehajtóval végrehajtott akciókról.

Akkor is visszatérő elem volt, hogy a lakók szerint nem kaptak megfelelő jogi és szociális védelmet, sokan nem értették a román nyelvű dokumentumokat, és több gyermekes család gyakorlatilag egyik napról a másikra került szó szerint az utcára.

A városháza akkor azzal érvelt, hogy ezek nem szociális bérlemények, az önkormányzat nem köteles másik lakást biztosítani, és az ingatlanok állapota indokolja a lépést.

Most ugyanennek a történetnek egy újabb fejezetét látjuk, csak a szereplők köre szűkebb, a helyzet pedig még nehezebben védhető politikailag. Mert itt már nem lehet könnyen arra hivatkozni, hogy problémás, nem fizető bérlőkről van szó. Az érintettek között idős, beteg emberek, dolgozó családok és kisgyerekes háztartások vannak, akik saját elmondásuk szerint évek óta próbálják rendben tartani a lakrészeiket.

A szakvéleményt kikértük, választ még nem kaptunk

A történet középpontjában egy március 3-án született műszaki szakvélemény áll, amelyre a hivatal hivatkozik, de amelyet a lakók és a sajtó még nem láthatott teljes terjedelmében.

„Az ingatlan közvetlen veszélyt jelent a lakókra. A jelentős beázások és bizonyos szerkezeti elemek hiánya miatt a tetőszerkezet állapota súlyosan leromlott, a tartóelemek korhadása pedig veszélyezteti a tető stabilitását. (...) A melléképületek az elhasználódás és romlás előrehaladott állapotában vannak, a beomlás veszélye közvetlenül fenyeget. Összegzésképpen: a biztonsági kockázatok elkerülése érdekében az ingatlan a felújítási és megerősítési munkálatok befejezéséig lakhatatlan” – áll a kilakoltatási értesítőben.

A polgármestert pedig arra kértük, hogy küldje át a teljes szakvéleményt, vagyis a műszaki állapotfelmérés részleteit, hogy pontosan lássuk: mely épületrészekre, milyen kockázati besorolással vonatkozik a veszélyességi megállapítás. Korodi Attila azt mondta, nem tudja megmondani, átadható-e a dokumentum, ezért e-mailes megkeresést kért. Az e-mailt elküldtük, a választ a cikk megjelenéséig nem kaptuk meg.

Pedig a mostani ügy kulcsa épp az, hogy a szakvélemény valóban indokolja-e az egész lakott épületszárny azonnali kiürítését, vagy vannak olyan részek, ahol javítással, részleges lezárással vagy átmeneti intézkedésekkel elkerülhető lenne a teljes kilakoltatás.

Amíg ez nem derül ki, a csíkszeredai Márton Áron utcai ügy nehezen értelmezhető pusztán egy műszaki dokumentum végrehajtásaként. Túl sok előzménye, túl sok bizalmatlansága és túl súlyos emberi következménye van hozzá.