Lemondott Daniel David oktatási miniszter, a háttérben kormányfői nyomás lehet a hónapok óta tartó feszültségek miatt

Lemondott tisztségéről Daniel David, Románia oktatási és kutatási minisztere – értesült a HotNews kormányzati forrásokból. Távozásáról a háttérben több értelmezés is keringett, a portál forrásai szerint a miniszterelnök volt az, aki lépett, és David tudomására hozta, hogy ennyi volt. Más információk szerint Daniel David már régóta fontolgatta a lemondást, és most jött el az a pillanat, amikor ezt meg is lépte. A miniszter kezdetben nem reagált a megkeresésekre, később azonban nyilvánosan is megerősítette lemondását.

Hétfőn este a személyes blogján közzétett üzenetben jelentette be, hogy pontosan egy évvel azután, hogy felkérést kapott a miniszteri posztra, benyújtotta lemondását. Mint fogalmazott, a lemondás ugyan egyoldalú döntés, de fontos volt számára, hogy a távozás „barátságos és korrekt” legyen, ahogyan az együttműködés is az volt. Azt is jelezte, hogy a kormányfő visszaigazolta a döntést.

A hosszú búcsúbejegyzésben azonban érdemi információ alig van. A szöveg nagy része önigazolás és filozofáló általánosság, amelyben hangsúlyozza, hogy nem politikus, hogy „nehéz időkben” vállalta a tisztséget, hogy mindent a közjó érdekében tett, és hogy most tiszta lelkiismerettel távozik. Konkrét hibákról, elrontott döntésekről vagy tanulságokról nem beszél, a vitás ügyeket megkerüli, a felelősséget hárítja. A hosszú, patetikus lezárásból nem derül ki, hogyan látja a minszter azokat az ügyeket, amelyeket vezetése alatt az érintettek számára nem rendezett megnyugtatóan a tárca.

Azzal nem mondunk újdonságot, hogy Daniel David nem tartozott a Bolojan-kabinet karizmatikus miniszterei közé, és több olyan döntése is volt, ami miatt távozásának hírére most sokan megkönnyebbülten felszusszantak. David 2024 decemberében vette át az oktatási minisztérium vezetését, előbb a Ciolacu-kormányban, majd 2025 júniusától az Ilie Bolojan vezette kabinetben folytatta munkáját. Miniszteri kinevezése előtt a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektora volt, elismert akadémiai háttérrel. A kolozsvári szakmai nimbusza azonban hamar megkopott, egyéves mandátumát komoly viták kísérték.

A Bolojan-kormány első megszorító csomagjában ugyanis jelentősen csökkentették a diák- és hallgatói ösztöndíjakat, ami heves tiltakozást váltott ki. Daniel David akkor azzal ütötte ki sokaknál a biztosítékot, hogy a felháborodott diákoknak részmunkaidős állást javasolt, miközben maga is elismerte: egyetemi évei alatt őt a szülei támogatták anyagilag.

Az iskolai év a közoktatásban sem indult zökkenőmentesen, a tanárok tüntettek, mert megnövelték az óraszámokat, összevontak iskolákat, megnövelték az osztályok létszámát, egyszóval olyan intézkedéseket hoztak a tanév elején, amelyeknek a pedagógusok szerint katasztrófális hatásai lesznek, és hatványozottan roncsolják majd a tanulási környezetet a következő években.

Szintén komoly kritikát kapott amiatt, hogy az Oktatástudományi Intézet egy jelentését – amely a kormány oktatáspolitikai intézkedéseinek kockázataira figyelmeztetett – a minisztérium beavatkozása után csak megcsonkított formában hozták nyilvánosságra. Az eredeti következtetések egy része kimaradt a sajtónak eljuttatott változatból, amit az Edupedu portál tárt fel.

Nagy feszültséget váltott ki a 9. osztályos román nyelv és irodalom új tantervtervezete is, amelyet a tanügyminisztérium a Román Akadémia közreműködésével készített. Formailag ez nem lett volna kötelező, mivel a jogszabályok nem írják elő az Akadémia bevonását a középiskolai tantervek kidolgozásába. A döntést az oktatási miniszter, Daniel David hozta meg, aki ezzel lényegében megnyitotta az utat azok előtt a retrográd, nacionalista nézetek előtt, amik az intézmény egyes tagjait és az Akadémia elnökét, Ioan Aurel Popot jellemzik.

Még el sem ült a román irodalom tantervéről szóló vita tulajdonképpen, amikor Daniel David néhány nappal korábban, egy televíziós interjúban azt mondta, hogy eleve átmeneti szerepvállalásként tekintett a miniszteri posztra. Elmondása szerint eredetileg csak néhány hónapra érkezett, hogy segítsen stabilizálni az országot és az oktatási rendszert, majd a nemzetközi értékelések lezárulta után tervezte a távozást. Davidot annak idején a PNL javaslatára nevezték ki, noha nem volt párttag. Mivel az oktatási tárca a kormánykoalíciós megállapodás szerint továbbra is a liberálisokhoz tartozik, az új miniszter személyére is a PNL tesz majd javaslatot, várhatóan kedden.

A HotNews információi szerint jelenleg Marilen Pirtea neve merült fel legkomolyabb esélyesként. Pirtea PNL-s képviselő, harmadik parlamenti mandátumát tölti, emellett 2012 óta a Temesvári Nyugati Egyetem rektora. Nevéhez ugyanakkor plágiumgyanú is kapcsolódik: 2016-ban Emilia Șercan újságíró a PressOne-on közölt erről oknyomozó cikket.

Alternatívaként szóba került Luciana Antoci is, aki jelenleg Ilie Bolojan miniszterelnök oktatási tanácsadója. A HotNews mindkét érintettet megkereste, de egyikük sem reagált a lehetséges kinevezéssel kapcsolatos kérdésekre.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!