Zahoránszki Brigitta, aki talán a legtöbb interjút készítette Kelemen Hunorral, Máramaros megyei képviselő lett
2024. december 18. – 10:01
Zahoránszki Brigitta Éva az RMDSZ-re leadott töredékszavazatok visszaosztásából jutott be a parlamentbe, miután Máramaros megye magyar kulturális életének egyik szervezőjeként, tudósítóként és Kelemen Hunor sajtófelelőseként is bizonyított az RMDSZ szemszögéből. A Zahoránszki családban a képviselőnő mellett férje, Zahoránszki István is magas rangú köztisztviselő az RMDSZ kötelékében. A politikuscsalád vagyonosodása csak nemrég kezdődött, de vagyonnyilatkozataik szerint jó úton halad: aranyrudakba és részvényekbe fektettek eddig. Az ingóságok és befektetések sokszínűsége, valamint a családtagok magas éves jövedelme alapján megállapítható, hogy jól tervezett pénzügyi stratégiával bírnak. Ez itt a Képviselőfánk, a Transtelex, UH.ro és az Átlátszó Erdély honatyák vagyonnyilatkozatát ismertető sorozata.
Az addig a máramarosszigeti kulturális élet egyik szervezőjeként és a Duna Televízió tudósítójaként ismert Zahoránszki Brigitta Éva politikai karrierje a Máramaros megyei RMDSZ két területi szervezetének válsága után, a nagybányai és máramarosszigeti szervezet egyesülését követően indult be. Zahoránszki kulcsszerepet játszott a máramarosszigeti szervezet megújulásában, amelynek az élére állt. A szélesebb nyilvánosság előbb az RMDSZ európai parlamenti jelöltjeként ismerhette őt meg, mely a máramarosiak számára az EP választásokkal egy napon szervezett helyhatósági választások miatt volt rendkívül fontos.
A szuperválasztási év sikerekben gazdagnak bizonyult Máramaros megye RMDSZ-es szervezetei számára: visszaszerezték a képviseletet a megyei önkormányzatban (2 mandátum), növelték a képviseletet több helyi tanácsban, alpolgármesteri tisztséget szereztek nemcsak Nagybányán, de Máramarosszigeten is, és később – a román szavazatoknak is köszönhetően – szinte megduplázták a parlamenti választások képviselőházi listájára leadott szavazatokat.
2020-ban a máramarosi magyarok 6 ezer szavazatot adtak le Apjok Norbert volt RMDSZ-es képviselőjelöltre, aki második mandátumát még RMDSZ színekben kezdte el, de diplomabotrányát követően két hónap után kizárták a pártból. Máramaros megye RMDSZ-es politikusai ezután kapták össze magukat, és számolták fel az addigi területi viszályokat. A két területi szervezet között kötött egyezség értelmében Nagybánya adta ugyan a megyei RMDSZ elnökét Pintér Zsolt személyében, de a máramarosszigeti szervezet adhatta Máramaros megye RMDSZ-es képviselőjelöltjét. Zahoránszki indult, és több mint 11 ezer szavazatot gyűjtött. Ezt az RMDSZ a töredékszavazatok visszaosztásakor kiegészítette, így lett meg egy újabb máramarosi képviselői mandátum.
A Zahoránszki család politikai karrierje és vagyona is gyarapodásnak indult
Nem Zahoránszki Brigitta Éva az egyetlen a családjából, aki politikai karriert választott, férje, Zahoránszki István 2004 óta dolgozik köztisztviselőként: kezdetben csak a máramarosszigeti polgármesteri hivatalnál, majd az RMDSZ kormányzása alatt kormányfőtitkár-helyettesként működött egészen 2023 nyaráig, amikor az RMDSZ tisztségviselőit felmentették. Addig azonban Zahoránszki Brigitta szintén Bukarestben dolgozott, és a kormányfőtitkárságról kapta a fizetését, Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes sajtótanácsosa volt.
Mivel Máramaros megye frissen megválasztott RMDSZ-es képviselőjének még nincs közzétéve vagyonnyilatkozata, elsőként sajtófelelősségéből származó nyilatkozatait vettük alapul. Zahoránszki Brigitta első vagyonnyilatkozatát 2021 decemberében tette le a kormányfőtitkárság felé.
Nyilatkozatai alapján azt gondolhatnánk, hogy a háromgyerekes képviselőnő Máramarosszigeten közel 20 évig végzett közösségszervezői munkája a Hollósy Magyar Ház programszervezőjeként, 10 évi újságírói munkája a Duna Televízió máramarosi tudósítójaként, az RMDSZ-nél 2019 óta végzett kommunikációs tevékenysége, férje fizetésével kiegészülve elegendő, hogy lakást, autót vásároljon a család. De nem így van. Ilyen javak ugyanis 2023-mal bezárólag sem szerepelnek nyilatkozataiban.
Azt látni viszont, hogy ebben az időszakban a képviselőnő keresetét az RMDSZ elnöksége biztosítja: évi 43 143 lejes nettó keresetet tüntet fel. Férje csaknem 14 ezer lejjel többet keres nála (57 083 lejt) a máramarosszigeti önkormányzat szociális osztályán. A Zahoránszki család összesen évi több mint 100 ezerből gazdálkodik 2021-ben. Zahoránszki Brigitta érdeknyilatkozatában a Hollósy Simon Művelődési Egylet szerepel, ahol alelnökként működik, de munkájából nem tesz szert bevételre. Más érdekeltsége 2021 decemberében nincs.
Ugyanakkor Zahoránszki István 2006-ban örökölt meg 4500 négyzetméteres mezőgazdasági területüket Máramarosszigeten, és egy 164 négyzetméteres lakóháznak a felét.
A következő nyilatkozatokat 2022 májusából kapjuk, ahol már nem jelenik meg a korábban Zahoránszki István tulajdonában számon tartott mezőgazdasági terület, de későbbi nyilatkozatokból tudjuk, hogy a családi örökség nem került eladásra. A háromgyermekes család látszólag még mindig nem rendelkezik házzal, beltelekkel, sem pedig autóval, legalábbis Zahoránszki Brigitta vagyonnyilatkozata szerint.
Megjelenik azonban Zahoránszki Brigitta RMDSZ elnökség által folyósított fizetése (14 371 lej) mellett a Kelemen Hunor sajtósaként keresett évi 60 116 lejes jövedelme.
Zahoránszki István szociális osztálytól kapott fizetése is feltűnik, ezúttal évi 8 935 lejre csökkenve, amelynek oka abban keresendő, hogy a családfő is elkezdett a kormányfőtitkárságon dolgozni évi 96 853 lejért, méghozzá kormány-főtitkárhelyettesként. Azaz egy év alatt több mint 180 ezerre nő a család éves bevétele. Ehhez pedig már hozzátartozik három fiúk állami gyermeknevelési támogatása is, ami összesen 9 678 lej.
Aggódnunk tehát nem kell a család anyagi helyzete miatt. A férj vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy ő viszont rendelkezik egy 2006-os Dacia Logannal. Zahoránszki István különböző bankszámláin pedig összesen 30 692 lej volt feltüntetve 2022-ben, illetve 20 db aranyrudat tüntet fel (20 gr/darab), amelynek értékét 84 600 lejben határozza meg.
Zahoránszki Brigitta érdeknyilatkozata 2022-ben a Hollósy mellett, a Román Közszolgálati Rádió – vezetőtanácsi póttagságával egészül ki, ami nulla bevételt hoz.
2023 májusában ismét csak a fizetésébe kapunk betekintést Zahoránszki Brigittának, a családi ingatlanok, autó stb. úgy tűnik, kizárólag a férj tulajdonát képezik. A kormányfőtitkárságtól ezúttal 69 624 lejt, az RMDSZ-től 13 545 lejt kapott. Férje a Smart SA villamosenergia vállalat vállalat igazgatótanácsának tagjaként 29 829 lejt keresett, a kormányfőtitkár-helyettesi munkáját viszont 116 967 lejjel honorálták. A család bevétele 2023-ban már csaknem 230 ezer lej. Ez még kiegészül egyéb forrásokból származó jövedelemmel is, mint a főtitkárság vakációs utalványa (1450 lej), Allianz Tiriac biztosító autós kártérítése (6 117 lej), és a három gyerekpénz (8 661 lej). Ez az év során plusz 21 608 lejt jelentett.
Ház is megjelenik az EP-képviselő jelölti nyilatkozatában
Zahoránszki Brigitta 2024 áprilisi európai parlamenti képviselő-jelölti vagyonnyilatkozatában ismét feltünteti a 2006-ban örökölt mezőgazdasági területet, innen tudjuk, hogy négy évvel később is a család tulajdonát képezi. A 4500 négyzetméteres terület pedig egy szintén örökösödés útján a család tulajdonába került mezőgazdasági területtel egészül ki. A 34 043 négyzetméteres területet Zahoránszki István öt másik emberrel együtt birtokolja 1/6-od részben.
Ugyanebben az évben Zahoránszki István 164 négyzetméteres házat is örökölt felesége vagyonnyilatkozata szerint, illetve kapott még örökségbe 12 207 lejt is.
Mint Zahoránszki Brigitta érdeklődésünkre elmondta, már korábban is ebben a házban éltek, de Zahoránszki István csak az édesapa elhalálozása után vált az ingatlan teljes jogú tulajdonosává. A földterületek pedig a nagyszülői örökségből származnak. A képviselőnő ezt követően tüntette fel a lakást.
Visszatérve Zahoránszki Brigitta 2024-es nyilatkozatára, ebben még megjelenik a főtitkárságtól kapott 39 006 lej (vélhetőleg ebben benne volt az utolsó fizetése), és az RMDSZ-nél keresett 54 722 lej. Férje a főtitkárságtól még mindig kapott 60 837 lejt, majd ismét a máramarosszigeti önkormányzat szociális osztályától kapja fizetését, innen 31 961 lejt vett fel. Az országos közigazgatási intézet vizsgabizottsági tagjaként 146 lejt könyvelt el, és a Román Posta igazgatótanácsának tagjaként 14 511 lejt keresett.
A gyermekpénz ebben az évben a gyerekekre 9 177 lej volt, de a Bethlen Gábor Alap iskolai ösztöndíját is felveszik, fejenként 1530 lejt, azaz 4 590 lejt kap a Zahoránszki család azért, mert magyar tannyelvű iskolába járnak a gyerekek. A Zahoránszki család bevételei mintegy 214 950 lejt tesznek ki ebben az évben.
A képviselőjelölti nyilatkozat semmi újat nem árul el
Zahoránszki Brigitta általunk ismertetett áprilisi vagyonnyilatkozata egy az egyben megegyezik azzal a nyilatkozatával, amelyet később, képviselőjelöltségekor adott le december 3-án, mint azt a dokumentumok összehasonlításakor megállapítottuk.
Ha ez utóbbi vagyonnyilatkozat nem is hozott újdonságot, a képviselői mandátum annál inkább fog hozzájárulni a Zahoránszki család jövedelmének várható növekedéséhez, tekintve, hogy egy „mezei” képviselő vagy szenátor fizetése jelenleg közel 11 ezer lej (2200 euró). És ehhez még járul egy közel 400 lejes adómentes napidíj, amit arra a napra kapnak a nem bukaresti lakhelyű politikusok, amikor részt vesznek a parlamenti munkában.
Ezen felül a képviselőket és szenátorokat megilleti egy havi 35 500 lejes keret a választókerületi irodájuk működtetésére, az összeg felének elszámolásához pedig elegendő egy felelősségvállalási nyilatkozat arról, hogy a pénzt rendeltetésszerűen költötték el. Vonaton ingyen utazhatnak, és a parlament megtéríti a nem bukaresti lakóhelyűek más jellegű utazási költségeit (a benzinpénzt vagy heti egy menettérti repülőjegy árát), valamint a szállás- és telefonköltségeit.
Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:
- Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – UH.ro
- Magyar Lóránd: a képviselő, akinek papíron az elmúlt négy évben nem volt egy vasa sem – Transtelex
- A szilágysági örökifjú, akit nem ereszt a parlament – Átlátszó Erdély
- Jót tett Nagy Szabolcs képviselő vagyonának a négyéves parlamenti mandátum – Transtelex
- Öt éve ült már a parlamentben, mikor meghallotta Szent Mercédesz hívó szavát- UH.ro
- Szabó Ödön lottón is nyert az elmúlt négy évben, de nem ebből van a vagyona – Transtelex
- Sokkoló! 2024-ben nincs még bankszámlája Ladányinak! De Jaguárja már van – UH.ro
- Százszor megbánhatta Turos Lóránd szenátor a Szatmári Friss Újság megvásárlását – Transtelex
- A titokban végbement csoda: így lett villája Novák Leventének – Átlátszó Erdély
- Új kocsival csapatja Kovács Irénke, a legszorgosabb szenátor – Átlátszó Erdély
- Garzonlakásokba fektette megtakarításait Csoma Botond kolozsvári képviselő – Transtelex
- Miklós Zoltán az az ex-bankár, aki meghitelezte Antal Árpád kampányát – Átlátszó Erdély
- Ki gyűjtött a fia keresztelőjén 54.000 eurót? Antal Lóránt! – UH.ro
- Az RMDSZ Császára a templom egere – Átlátszó Erdély
- Csép Andrea különös élete: szakpolitikussá vált ahelyett, hogy meggazdagodott volna – Átlátszó Erdély
- A szótlan székely, aki spórol, örököl, és mindent aláír – Átlátszó Erdély
- Utolsó parlamenti fizetését kapja meg januárban László Attila Kolozs megyei szenátor – Transtelex
- Lénárd András integet folyton Hajdu Gábor érdekbevallásából – UH.ro
- Két hónap alatt került a katedrától a szenátori székbe Kondor Ágota, aki jobban keres vállalkozóként, mint pedagógusként – Transtelex
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!