Harangszóval és gyertyagyújtással emlékeznek a székelyudvarhelyiek az egy évvel ezelőtti falomlás áldozataira

2024. december 13. – 11:18

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere Facebookon hirdette meg a jövő szerdai eseményt. Mint fogalmazott, 2023. december 18., 15 óra 59 perc volt az a pillanat, amely összetörte mindannyiuk szívét.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része2023. december 18-án délután összeomlott, miután a több mint száz éves épület körül csatornázás miatt két méter mély árkot ástak. Négy diáknak nem sikerült időben kimenekülnie, a másik két tanuló könnyebb sérüléseket szenvedett és már decemberben elhagyták a kórházat.

„Az évfordulóhoz közeledve felerősödik a jogos megállapítás: nagyon lassú az igazságszolgáltatás” – utalt a polgármester az udvarhelyiek elégedetlenségére, hogy egy év után sem kérték számon a felelősöket.

A harang 15:59-kor fog megszólalni szerdán, majd gyertyagyújtás következik, vélhetőleg a Tamási Áron Gimnáziummal szemben, az egykori bentlakás épülete mellett.

Mint közel egy évvel ezelőtti jegyzetünkben írtuk, Székelyudvarhelyen nemcsak falak omlottak össze 2023. december 18-án, hanem egy egész közösség roppant meg a tragédia súlya alatt. A teljes város szívébe beköltözött a fájdalom, az udvarhelyszéki szülők, diákok, tanárok és lakosok egy emberként gyászoltak. Emberi hiba, mulasztás következtében ugyanis két diák meghalt, többen megsérültek, és az egész iskolai közösség a trauma hatása alá került. A sajnálatos esemény országos szintű botránnyá duzzadt, és bár körvonalazódik, hogy mi okozta a tragédiát, ki vagy kik lehetnek elsősorban a felelősek érte, messze vagyunk attól, hogy tisztán lássunk.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!