INSCOP-igazgató: Az országos vészhelyzet érzete mozgósította a választókat

2024. december 1. – 17:13

Másolás

Vágólapra másolva

Remus Ștefureac, az INSCOP Kutatóintézet igazgatója, aki vasárnap a parlamenti választásokkal kapcsolatos szociológiai felméréseket végez, úgy véli, hogy a választási részvétel magas aránya mögött az áll, hogy mindenki átérezte, vészhelyzetbe került az ország, nem lehet félreállni, tenni kell valamit. A szociológus szerint ez az érzés az elnökválasztás első fordulójának sokkoló eredményei és az azt követő heves társadalmi viták hatására alakult ki.

„Az embereket az a felismerés vitte az urnákhoz, hogy a jelenlegi választás kritikus fontosságú Románia jövője szempontjából. A választók azt érezték, hogy az ország akár eltérhet a stabilitás és a prosperitás útjáról, ezért szükségesnek tartották, hogy részt vegyenek a döntéshozatalban” – magyarázta Ștefureac a HotNewsnak adott interjújában.

Ștefureac hangsúlyozta, hogy az elnökválasztás első fordulója előtt készült felmérések alacsony részvételt jósoltak, de a valós adatok eddig egyedülálló mobilizációt mutatnak. „Ez lehet az egyik legmagasabb részvételi arány a különálló parlamenti választások történetében, még az elnökválasztásokkal összefüggő választásokon tapasztalt részvételnél is magasabb” – tette hozzá.

Fotó: Andreea Campeanu / Reuters
Fotó: Andreea Campeanu / Reuters

A szociológus optimista a választási eredményekkel kapcsolatban: „Ez a mozgósítás azt mutatja, hogy a románok megértik a parlament szerepét, ami nemcsak a kormányalakítást, hanem a lakosság életszínvonalát is meghatározza.”

Ștefureac szerint valós esély van arra, hogy olyan új politikai formációk kerüljenek be a parlamentbe, amelyek eddig nem rendelkeztek képviselettel. „Úgy tűnik, több kisebb párt is átlépheti a parlamenti küszöböt. Minden attól függ, hogy a nap folyamán hogyan alakul a részvétel” – mondta a szociológus.

A választási részvétel elemzése alapján Ștefureac kiemelte, hogy a voksolók között jelentős számban tértek vissza a ’90-es években rendkívül aktív, majd a 2000-es években politikailag passzívvá vált 50 év feletti generáció tagjai, az úgynevezett dekrétum-gyermekek. Ez a korcsoport, amely Ceaușescu népesedéspolitikájának következményeként a legnépesebb generációt alkotja Romániában, most ismét erőteljesen részt vesz a politikai folyamatokban. „Ez egy nagyon pozitív jel, hiszen a demokrácia szempontjából kritikus, hogy a társadalom minden rétege hallassa a hangját” – hangsúlyozta Ștefureac.

„Most az a legfontosabb, hogy a választási eredmények valóban tükrözzék a választók akaratát, és olyan parlament alakuljon, amely képes kezelni az ország előtt álló kihívásokat” – zárta gondolatait a szociológus.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!