Az RMDSZ nagyot nyert, de a szélsőjobbos pártok még nagyobbat: térképen mutatjuk az eredményeket
2024. december 2. – 12:51
Egy Călărași megyei szavazókörzet eredményeinek a kivételével most már minden romániai szekció adatainak az összegzése megtörtént az Állandó Választási Hatóság valós idejű összesítése szerint. Térképen foglaltuk össze az eredményeket:
Az RMDSZ túlszárnyalta még a saját várakozásait is, a szenátusi listáira 590 ezer, a képviselőházi listáira pedig 585 ezer szavazatot gyűjtöttek. Összesen öt megyében végeztek az első helyen, és hatban kaptak több, mint 20 százalék fölötti eredményt. Az RMDSZ az elmúlt 20 év egyik legjobb eredményét érte el a parlamenti választásokon, különösen a képviselői listájuk esetében lehet ez igaz.
A PSD ugyanakkor még sohasem szerepelt ilyen rosszul a parlamenti választásokon. Négy éve a szenátusi listájukra 29,32 százalékot kaptak, míg a képviselőházira 28,9 százalékot, és már az is gyenge eredménynek számított. 2016-ban még mindkét házban 45 százalék fölötti eredményük volt. 25 megyében végeztek az első helyen, de a régi önmagukat csak Teleorman, Olt, Dolj és Mehedinți megyében idézték, csak ott értek el 40 százalék fölötti eredményt.
Az USR nagyon gyengének tűnik a hétvégi államfőválasztás előtt, két megyében – Brassó és Temes – valamint Bukarestben kerültek többségbe, de ott sem meggyőző az előnyük. Ugyanakkor vannak olyan megyék, ahol még az 5 százalékos küszöb sem jött össze nekik, így Kovászna és Hargita megye mellett Biharban is nagyon gyengén szerepeltek.
A PNL két megyében volt nagyon erős, Giurgiuban és Biharban, mindkét helyen a szavazatok több mint 35 százalékát szerezték meg. A négy évvel ezelőtti eredményeikhez képest nagyon sokat gyengültek, a képviselőházi listájukra leadott szavazatok aránya 25,18 százalékról 13,23 százalékra esett vissza, míg a szenátusi lista esetében 25,58 százalékról 14,3 százalékra. Az ő esetükben csak azért nem lehet leírni, hogy a történetük legrosszabb eredményét érték el, mert a 90-es években azért még gyengébb párt volt a PNL, 2000-ben például 9,29 százalékot (szenátus) és 8,7 (képviselőház) százalékot kaptak.
A szélsőséges pártok előretörése viszont nagyon látványos. Az AUR négy év alatt lényegében megduplázta az eredményeit (abszolút értékben igazából megháromszorozta, a szenátus listájukra adott szavazatok száma 541 ezerről 1,687 millióra nőtt), és három megyében – Konstanca, Arad és Suceava – is többségbe kerültek. Ugyanakkor a legjobb eredményüket Gorj megyében érték el, a szenátusi listájuk 27 százaléknál is többet szerzett egy kevéssel. Ugyanakkor olyan megyékben végeztek a második helyen az összesítésben, mint Maros, Temes vagy Szeben.
Rajtuk kívül berobbant Diana Șoșoacă pártja, az SOS Románia, a szenátusi listájuk egy kevéssel 714 ezer szavazatnál is többet kapott, Neamț, Bacău, Brăila és Ialomița megyében 10 százalék fölött vannak. Călin Georgescu győzelme az elnökválasztás első fordulójában pedig a Fiatal Emberek Pártját (POT) is belökte a parlamentbe, sőt, a szenátusi listájuk Fehér megyében 10 százaléknál is többet szerzett.
Friss bejegyzések
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!