Ilie Bolojan: Egy modern, európai Romániáért szavaztam

2024. december 1. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Ilie Bolojan, a PNL ideiglenes elnöke leadta szavazatát a 2024-es parlamenti választásokon, és kijelentette, hogy „egy modern és európai Romániáért” voksolt. Hangsúlyozta, hogy minden román állampolgár számára fontos részt venni a választáson, mert minden szavazat jelentőséggel bír.

„Ma nemcsak országunkért szavazunk, hanem emberekre és pártokra is. Azokra a jelöltekre voksoltam, akiket nem a szavaik, hanem a tetteik alapján ismerünk. A közösség, a család és az ország iránti elkötelezettség a legfontosabb értékek, amelyeket képviselni kell. Azt kérem, hogy bárki is legyen az Önök választása, menjenek el szavazni, és holnaptól, a Nemzeti Ünnep szellemében, tiszteljük egymást, és legyünk egységesek” – nyilatkozta Bolojan.

Hozzátette: Románia jövője mindannyiunk kezében van, és minden állampolgár felelőssége, hogy részt vegyen a demokrácia fenntartásában és erősítésében.

Ilie Bolojan hihetetlen hatékonysággal fogott neki a kármentésnek a liberális pártban, miután Nicolae Ciucának a gyenge szereplése a tönk szélére sodorta a pártot. A Bihar megyei tanácselnökre egyébként is úgy tekintenek szerte az országban, mint az egyik leghatékonyabb önkormányzati vezetőre, aki miniszterelnökként képes volna életbe léptetni azokat a reformokat, amik nélkül Románia gazdasága nem hozható egyenesbe. Ezekről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!