Újabb légi célpont sértette meg a román légteret a Fekete-tenger felől, négy vadászgép indult a keresésére

2024. október 19. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

A román védelmi minisztérium közölte, hogy a hadsereg radarrendszerei péntek éjjel (2:30 óra körül) ismét egy kisebb légi célpont (feltehetően egy újab orosz drón – szerk. megj.) jelenlétét észlelték a Fekete-tenger partjainál, a Tulcea megyei Szent Györgytől mintegy 45 kilométerre keletre.

Az objektum 04:00 óra körül lépett be Románia légterébe, Gura Portiței térségében. A radarjelzések szerint a célpont 19 kilométerre hatolt be Románia területére, a Konstanca megyei Cogealac felé haladt, majd 4:30 körül Cogealactól délre eltűnt a radarról.

A hadsereg négy vadászgépe eredt a nyomába

A román védelmi minisztérium azt is közölte, hogy a spanyol légierő két F-18-as vadászgépe szállt fel a Mihail Kogălniceanu 57-es légibázisról, illetve a román légierő két F-16-osa a Borcea 86-os légibázisról.

A vadászgépek ezúttal sem jártak sikerrel abban, hogy vizuális kontaktust létesítsenek a célponttal. A légi riasztás megszüntetését 05.10 körül továbbították, és a vadászgépek visszatértek a bázisra.

A hatóság figyelmeztetést küldött a Konstanca megye északkeleti részén élő lakosságnak.

Feltehetően nem zuhant le

„A rendelkezésre álló adatok alapján nem volt arra utaló jel, hogy valószínűsíthetően becsapódási zóna lenne az ország területén. A védelmi minisztérium erői ma reggeltől kezdve kutatást végeznek a térségben. A MApN valós időben tájékoztatta a szövetséges struktúrákat a helyzetről, állandó kapcsolatban maradva velük” – közölte a védelmi minisztérium.

Az elmúlt három napban ez a második ilyen incidens. Csütörtökön hasonló incidens történt, amikor egy Fekete-tenger felől észlelt objektum átlépte Románia szárazföldi határát Eforie Nord térségében. Erről bővebben itt írtunk.

A csütörtöki incidens kapcsán Marcel Ciolacu miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy „kiberprovokáció” történt. A román légteret védő vadászgépeknek aznap sem sikerült vizuális kontaktust teremtenie a radarok által jelzett drónnal. A miniszterelnök az esettel összefüggésben kijelentette, nem csak követni tudnának egy orosz drónt, le is lövik, ha civil vagy katonai infrastruktúrát veszélyeztet.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!