Miniszterelnök: Követni lehet a drónok útvonalát, és ha civil vagy katonai célpont felé közelítenek, lelövik

2024. október 18. – 14:45

Másolás

Vágólapra másolva

A „kiberprovokáció” lehetőségét is vizsgálják a védelmi minisztérium szakemberei a Románia légterében csütörtökön történtekkel összefüggésben – nyilatkozta pénteken Marcel Ciolacu. Az Agerpres szerint a miniszterelnököt arról faggatták az újságírók, milyen intézkedéseket mérlegelnek, tekintve, hogy „másodszorra hatoltak be orosz drónok Románia légterébe”. Ciolacu válaszában rámutatott, meg kell várni a védelmi minisztérium szakembereinek elemzését a történtekkel kapcsolatban.

Azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy „kiberprovokáció” történt, mivel a román légteret védő vadászgépek egyikének sem sikerült vizuális kontaktust teremtenie a radarok által jelzett drónnal. A kormányfő egy csütörtök esti televíziós műsorban azt mondta a Konstanca megyei légiriadó kapcsán, hogy nem állt fenn veszély, de az előírások megkövetelik ilyen esetekben a riasztást.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e vagy sem törvény a román légtérbe behatoló drónok lelövésére, Ciolacu azt válaszolta, követni lehet a drón útvonalát, és ha civil vagy katonai célpont felé közelít, lelövik.

Elemző cikkünkben itt írtunk részletesen a Romániába a tenger felől érkező drónról, ami 14 kilométert tett meg a román légtérben.

Mint ismeretes, a román védelmi minisztérium csütörtök este közölte, hogy kisméretű légi célpontot észleltek a hadsereg radarjai a Fekete-tenger felett, a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu településtől mintegy 150 kilométerre. A tárca tájékoztatása szerint 17 óra körül észlelték a radarok az államhatár felé közeledő célpontot. A riasztás nyomán felszállt a Romániában légi járőrszolgálatot teljesítő spanyol légierő két F-18-as, illetve a román légierő két F-16-os vadászgépe.

A radarjelzések szerint a célpont 19 óra körül ért a román szárazföld fölé Eforie település térségében, aztán Topraisar irányába haladt, míg 19 óra 20 perc körül Amzacea településtől keletre eltűnt a radarról. A védelmi minisztérium szerint a légi eszköz legtöbb 14 kilométeres mélységben hatolt be az ország területére, és a radarok folyamatosan követték az útját.

A vadászgépeknek nem sikerült vizuális kontaktust teremteniük vele, és csütörtök késő estig lehetséges becsapódási zónát sem azonosítottak.

A környék lakosságát RO-Alert üzenetben figyelmeztették, hogy veszélyes tárgyak csapódhatnak be román területre, ezért vonuljanak óvóhelyekre, vagy ha nincs a közelükben ilyen, maradjanak az épületek fedezékében, távol az ablakoktól.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!