Az udvarhelyi tragédiára megemlékező, MI által felénekelt dalt tett közzé a Civil Udvarhely, hogy tanuljunk a hibáinkból

Nem szeretnék, ha feledésbe merülne a székelyudvarhelyi tragédia, amelyben két fiatal diák vesztette életét, ezért egy mesterséges intelligencia (MI) által felénekelt és megrajzolt képekkel illusztrált dalban emlékeztek meg a történtekről.
A Tamási Áron Gimnázium egykori bentlakásáról és az iskola helyzetéről szóló transtelexes cikkel egy napon jelent meg a Civil Udvarhely Youtube csatornáján a Kobori B. által jegyzett videó.
Leírása szerint nem a felelősök megkeresésére vagy bemutatására törekszik, mert ezt, mint írták, a hatóságokra bízzák. Viszont szándékában áll emléket állítani a tragédiának, hogy el ne feledjük: a felelőtlenség és a nemtörődömség emberéleteket követelhet, a tragédia pedig családokat tett tönkre és egy egész várost megrázta. A történtek pedig azt mutatják, a rendszerváltás óta eltelt idő nem volt elég ahhoz, hogy felelősséget ne akarják másra hárítani. Utóbbi üzenethez hasonlót foglalmazott meg az Amit a székelyudvarhelyi romok alól ki kellene mentenünk című publicisztika szerzője is, ami a Transtelexen jelent meg a tragédiát követően.
„Célunk, hogy emlékezzünk és tanuljunk ebből a szomorú eseményből, hogy többé ne fordulhasson elő hasonló tragédia. Kérjük, a klip zenei értékét ne vegyék túl komolyan. Ez nem a profilunk része, a hang pedig egy mesterséges intelligencia által generált hang, amely néha kicsit ”amerikai„ hangzású lehet, így az Önök kritikáját természetesen elfogadjuk. Ezekből a klipekből nem kívánunk slágereket gyártani, és nem kereskedelmi zenéről van szó – egyszerűen úgy látjuk, hogy így jobban átmegy az üzenetünk, mint egy podcastban vagy bármilyen más formában. A képeket is az utasításunk szerint az MI rajzolta. Ha valaki ismerte az áldozatokat, és nem talál hasonlóságot, kérjük, ne értsék félre – ezek nem valós képek, csupán a sajnálatos események képzeletbeli ábrázolásai” – magyarázta a Civil Udvarhely a videó alatt.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!