Évkezdés a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban: a beomlott bentlakás a tervezési, a traumák a feldolgozási fázisnál tartanak

2024. szeptember 5. – 10:04

Évkezdés a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban: a beomlott bentlakás a tervezési, a traumák a feldolgozási fázisnál tartanak
A Tamási Áron Gimnázium bentlakásépülete a sürgősségi eljárás után 2024 szeptemberében – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium beomlott bentlakásának helyszínén a stabilizálási munkálatok után látszólag leállt az építkezés, és a teljes felújítás évekig is eltarthat. Az iskola már nem bérli a részben összeomlott épületet, és a diákokat más bentlakásokban helyezték el. Laczkó György, az iskola igazgatója, bár bokros teendői miatt napokig nem állt rendelkezésre, végül elmondta, hogy a diákok trauma-feldolgozása jól halad, és az iskolai élet lassan visszatér a normális kerékvágásba.

Azok, akik az elmúlt hónapokban a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium alatti Baróti Szabó Dávid utcában vagy Márton Áron téren sétáltak, láthatták, hogy a munkások és a munkagépek elvonultak a beomlott bentlakásépülettől. Már csak esőverte gerendarengeteg emlékeztet arra, hogy itt bizony az egykori tragédia helyszínén járunk, ahol beláthatatlan ideig elhúzódhat az összeomlott épületrész felépítése. Az épületszárny stabilizálása óta ugyanis látszólag nem sok minden történt a helyszínen. A december 18-án megközelítőleg egyharmadában összedőlt épület teljesen üres, a gerendázat biztosítja az álló részek stabilitását, azonban a teljes inaktivitást látva csakis azt a következtetést tudjuk levonni, hogy az újjáépítéssel még nem tartanak abban a fázisban, ahol a falakat emelnék.

Az állagmegőrzést, megerősítést, illetve a domboldal stabilizálását a Tamási Áron Gimnázium két, már elkészült épületének a felújítását is végző cég, a Kvardum Axis Kft. intézte, és amint a Transtelexen is hírt adtunk róla, ezek a konszolidációs munkálatok már 2024 márciusában befejeződtek. A második fázis megkezdéséhez elengedhetetlen tervezés és engedélyezési dokumentáció azonban még nem készült el azóta sem.

Bár az épület tulajdonosa, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség már a szerződést megkötötte rá, és a tervező dolgozik rajta, Veres Stelian, az érsekség gazdasági igazgatója egyelőre nem tudott semmiféle konkrétumot mondani ezzel kapcsolatban. Amikor pedig a magyar kormány támogatásairól érdeklődtünk, és hogy mennyire becsülik a teljes felújítás költségét, akkor zarándoklati programokra hivatkozva hárította el a válaszadást állítólag csak hétvégéig, amikorra már válaszokat ígért.

A kérdés azért is volt fontos, mert a tragédiát követően Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkára a magyar kormány támogatásáról biztosította mind az egyház, mind az iskola vezetőit. Azt viszont nem közölte, hogy mekkora támogatásra számíthatnak az érintettek. Az eddig ismert adatok szerint a magyar kormány részéről a miniszterelnökség (a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségén keresztül) 20 millió forinttal (mintegy 270 ezer lej – szerk. megj.) támogatta a gimnáziumot, a külügyminisztérium pedig 5 milliós gyorssegélyt (67 ezer lej) irányzott elő számára.

A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium főépülete – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium főépülete – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

Bentlakás nélkül, a tragédia feldolgozásának folytatásával indítja az új tanévet a Tamási

A múlt héten többször is kerestük Laczkó Györgyöt, a Tamási Áron Gimnázium igazgatóját, hogy az iskola és a diákok helyzetéről többet megtudjunk. De hol egy ellenőrzés, hol egy maratoni vezetőtanácsi gyűlés, hol pedig az évkezdéssel járó számos tennivalója tartotta vissza attól az igazgatót, hogy a nyilvánosságot tájékoztatni tudja. Szerdán azonban a Tamási titkársági ajtajának küszöbén pár kérdésünkre röviden válaszolt.

Innen tudjuk, hogy az iskola már nem bérli a részben összeomlott épületet. Laczkó György is arra számít, hogy a felújítási munkálatok évekig eltartanak majd. A közelgő tanévkezdésre való tekintettel a tamásis diákokat más székelyudvarhelyi bentlakásokban szállásolták el. Az igazgató szerint a diákok traumájának feldolgozása az iskola pszichológusának és a minisztérium által megbízott tanácsadóknak köszönhetően jól halad. Az iskolai élet pedig lassan visszatér a régi kerékvágásba, állítja, előtte azonban minden percüket lefoglalják az iskolakezdéssel járó előkészületek.

Lassan egy év telt el a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának összeomlása óta, amelyben két diák sérült meg, kettő életét vesztette. A Tamási bentlakása azután omlott össze részben, hogy egy székelyudvarhelyi cég a fal mellett több mint két méter mély vízelvezető árkot ásott. A romok maguk alá temették a négy diákot. Az ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, illetve sérülésokozás gyanújával folytat büntetőeljárást annak a cégnek az ügyvezetője ellen, amely csatornázási munkát végzett a diákotthonon, és egy két méternél is mélyebb árkot ásatott közvetlenül az épület fala mellett.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!