Befejeződtek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának állagmegőrzési munkálatai

2024. március 14. – 17:52

Másolás

Vágólapra másolva

Befejeződtek a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium tavaly decemberben beomlott bentlakásépületének konszolidációs munkálatai – írja az Agerpres a Hargita megyei prefektúra közleménye alapján.

A két halálos áldozattal járó incidens okait kivizsgáló vegyes bizottság ülése után az intézmény arról számolt be, hogy a munkálatok befejezéséről a Hargita Megyei Építkezési Felügyelőség tájékoztatta a testületet. Az ülésen elhangzott, hogy az épület felújításához új építési engedélyre van szükség, a prefektúra az építkezési felügyelőség kifogásai alapján kérte a közigazgatási bíróságtól a jelenlegi építési engedély megsemmisítését.

A beszámoló szerint az összes polgármesternek útmutatót küldtek azokról a főbb lépésekről és feltételekről, amelyeket valamennyi érintett félnek be kell tartania az építési munkálatok tervezésekor, engedélyezésekor és kivitelezésekor.

A prefektúra közölte azt is, hogy az oktatási minisztérium kérésére a jövő héten általános ellenőrzés kezdődik a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnáziumban.

Venczel Attila, a székelyudvarhelyi városháza főjegyzője az Agerpresnek korábban elmondta, hogy a polgármesteri hivatal nem állított ki engedélyt a bentlakásépület felújítására, csak külső munkálatokra.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!