Bővítik a nyomozást a Pantelimon-ügyben: további öt gyanús halálesetet vizsgálnak

A bukaresti Pantelimon kórház intenzív osztályának vezetőjét idézték be a bukaresti rendőrség gyilkossági osztályára. Az osztályvezető főorvost, Florentina Pompiliant tanúként hallgatták ki az ügyészek a bővülő nyomozás keretében, értesült a G4Media igazságügyi forrásokból. Bár nem emelnek vádat ellene, az orvos mégis ügyvéd kíséretében érkezett, és a sajtónak nem nyilatkozott.

A nyomozást vezető ügyészek most újabb öt, korábban gyanúsnak nem minősített halálesetet vizsgálnak, hogy ezek összefüggésbe hozhatók-e a már letartóztatott két orvos tetteivel, akiket előre megfontolt szándékkal elkövetett emberöléssel vádolnak.

Az ügyészség szerint a két orvos szándékosan csökkentette egy súlyos állapotban lévő, 54 éves beteg gyógyszeradagját, amely végül a beteg halálához vezetett. A gyanú szerint az orvosok nem tartották be a szakmai protokollokat, és szándékosan idéztek elő olyan állapotot, amely végül a páciens halálát okozta.

A kórház két orvosát, Maria Alexandra Miront és Mirela Păiuşt augusztus 8-án helyezték előzetes letartóztatásba, emberölésre tett kísérlet és emberölés miatt vizsgálódnak ellenük.

Az ügyészek szerint a két gyanúsított, „miután úgy ítélték meg, hogy már nem célszerű életben tartani egyes intenzív terápiás ellátásra szoruló betegeket”, hirtelen csökkentették a vérnyomás szinten tartására használt noradrenalin adagolását, ami szív- és légzésleálláshoz vezetett.

2024. március 26-án 16:45-kor a gyanúsítottak 15 ml/h-ról 1 ml/h-ra csökkentették az 54 éves, súlyos állapotban levő, hemodinamikailag instabil, 49/29 mm/Hg vérnyomású betegnek beadott noradrenalin szintjét. A beteg akkor nem halt meg, mert egy asszisztensnő közbelépett, és perfúzión keresztül pótolta a noradrenalint.

2024. április 4-én 13:17-kor ismét csökkentették ugyanazon beteg noradrenalindózisát 20 ml/h-ról 1 ml/h-ra. 58 perccel később a páciensnek leállt a légzése és a szíve, és 15 órakor megállapították a halál beálltát.

Az ügyészek szerint mielőtt az orvosok másodszor is csökkentették volna a noradrenalin dózisát, a beteg jobban volt, a hozzátartozói is meglátogatták.

A nyomozók most a korábbi esetek boncolási jegyzőkönyveit elemzik, hogy kiderüljön, van-e összefüggés a halálesetek között. A vizsgálat egyelőre nem foglal magában exhumálásokat, de a meglévő dokumentációkat alaposan átvizsgálják. Az ügy egyre nagyobb nyilvánosságot kap, és újabb részletek derülhetnek ki a nyomozás előrehaladtával.

Rád is szükségünk van!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatás
Kövess minket Facebookon is!