Előzetes letartóztatásba helyezik az orvosokat, bírósági felügyelet alá a Pantelimon kórház ápolónőjét

2024. augusztus 8. – 15:42

Másolás

Vágólapra másolva

Bírósági felügyelet alá helyezték a Szent Pantelimon kórház hamis tanúzás gyanújával őrizetbe vett ápolónőjét, számolt be a Digi24.

A két orvost, akiket azzal gyanúsítanak, hogy szándékosan okozták egy súlyos állapotban lévő, intenzív osztályon fekvő beteg halálát, előzetes letartóztatásba helyezik. Az ügyről bővebben itt írtunk. Az aneszteziológus és az intenzív terápiás szakorvos ellen minősített emberölés gyanúja miatt indult büntetőeljárás. M. M. A. orvos ellen emberölésre tett kísérlet, illetve minősített emberölés, P. M. orvos ellen szintén minősített emberölés gyanújával vizsgálódnak. Mindkét orvosnőt azzal gyanúsítják, hogy a noradrenalin dózisának drasztikus csökkentésével előidézték az intenzív osztályon fekvő egyik beteg halálát.

Az ügyben C. M., az intenzív osztály ápolója ellen folytatólagosan elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt emeltek vádat. Az ápolót azzal gyanúsítják, hogy április 26-án, június 06-án és 19-én, a gyilkossági bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban tanúként meghallgatva hamis vallomást tett, és nem mondott el mindent, amit az ügy lényeges vonatkozásairól tudott – közölték a nyomozók.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!