A kreatív gondolkodást mérő PISA-teszten is átlag alatt teljesítettek a romániai diákok
Közzétette a 2022-es nemzetközi PISA-felmérés harmadik, a 15 éves tanulók kreatív gondolkodását vizsgáló fejezetét a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), írta az oktatási minisztérium közleménye alapján a News.ro.
Amint arra a felmérés Romániára vonatkozó eredményeit ismertető jelentésben fény derül, a romániai tanulók 58 százaléka eléri legalább a kreatív gondolkodás szempontjából alapnak tekintett 3. szintet. Közülük 14 százalék a kreatív gondolkodás készségének 5. vagy 6. szintjén van, ami a csúcsteljesítményt jelenti. Ami a társadalmi-érzelmi készségeket illeti, a romániai diákok 85 százaléka azt állítja, hogy szeretné tudni, hogy hogyan működnek a dolgok, 76 százalékukat érdekli, hogy az emberek miért viselkednek úgy, ahogy, 62 százalékuk pedig akkor sem riad vissza egy feladattól, ha az nehezebbnek bizonyul, mint amilyennek eredetileg tűnt.
Akárcsak a többi vizsgált országban, Romániában is 2,1 ponttal magasabb volt a lányok szintje a kreatív gondolkodásban mint a fiúké. A hátrányos helyzetű fiatalok teljesítménye azonban Romániában jobban elmaradt a többiekétől mint más országokban: 15,1 pont volt a különbség.
A romániai tanulók átlagpontszáma 26 volt a lehetséges 60-ból, ami elmarad a 33 pontos OECD-átlagtól, és alacsonyabb, mint ami a matematika- és szövegértés-eredmények alapján elvárható lett volna.
A matematika- és szövegértés-teszteken egyébként gyenge eredményt értek el a romániai diákok. A magyarul tanuló diákok jobban teljesítettek ugyan az átlagnál, de a romániai oktatási rendszer nem segíti a leszakadókat, derült ki Kiss Tamás és Toró Tibor szociológusok elemzéséből.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!