Szlovákiában már megvannak az EP-választások nem hivatalos eredményei: Ódor Lajos pártja nyerhetett

Az Ódor Lajos vezette Progresszív Szlovákia listája kaphatta a legtöbb szavazatot az ország EP-választásán – írja a Napunk. Szlovákiában szombaton zajlottak az EP-választások, aminek a hivatalos eredményekeit csak az összes európai eredménnyel egy időben, vasárnap késő este fogják közölni, de nem hivatalos eredmények szerint a Progresszív Szlovákia 27,8 százalékkal megnyerte azt. Második helyen a Robert Fico vezette Smer végzett 24,8 százalékkal, míg a harmadik helyen a Republika 12,5 százalékkal. A Magyar Szövetség nem érte el a mandátumhoz szükséges 5 százalékot.

A Magyar Szövetség kampányplakátja – Fotó: olvasói fotó
A Magyar Szövetség kampányplakátja – Fotó: olvasói fotó

A felvidéki magyarok érdekvédelmi szervezete egyébként ugyanazokkal a fideztől átvett szlogenekkel kampányolt az Eu-s bejutásért, mint az RMDSZ tette ezt Erdélyben. Ők is azt hangsúlyozták, hogy az EU-nak változnia kell, és a jobboldali fordulatot, a békepártiságot hirdették.

A Napunk azt írja, hogy a Szlovákiának járó 15 mandátumból a PS hat mandátumot kaphat, míg a Smer ötöt.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!