Érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot, egyelőre alapfokon

Érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot, egyelőre alapfokon
Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrának felavatása – Forrás: a helyi önkormányzat Facebook-oldala

Alapfokon érvénytelenítette a nagyváradi bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot – erősítette meg hétfőn az MTI-nek Kovács Jenő, a partiumi város polgármestere.

A Szatmár megyei kisváros elöljárója elmondta: az alapfokú ítéletet körülbelül egy hete hozta meg a nagyváradi bíróság. Úgy értékelte, hogy „korrekt” döntésről van szó, mely azt jelzi, hogy működik a romániai igazságszolgáltatás.

A nagykárolyi polgármesteri hivatalt tavaly, két héttel a szoboravató után bírságolta meg a Szatmár megyei művelődési igazgatóság, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel.

Kovács Jenő elmondta: a polgármesteri hivatal románra is lefordíttatja a Himnusz talapzaton szereplő harmadik sorát – „Nyújts feléje védő kart” –, így tárgytalanná válik a kifogás és az esetleges fellebbezés. (MTI)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!