Szijjártó Sepsiszentgyörgyön: Magyarország nem fog beavatkozni a romániai választásokba

2024. március 15. – 16:18

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter két erdélyi helyszínen is megünnepli március 15-ét: Sepsiszentgyörgyön és Nagyváradon.

A székelyföldi sajtótájékoztatón elmondott szövege nem volt kimondottan ünnepi, sokkal inkább a konkrét megoldandó problémákra koncentrált: schengeni csatlakozás, Iohannis NATO-főnökségi esélyei, illetve kampány, szavazás, RMDSZ voltak a kulcsmotívumok. Ezen belül is legtöbbször az RMDSZ és a szavazás hangzott el.

„Természetesen amikor Romániába jövök, akkor minden egyes alkalommal az RMDSZ képviselőivel külön leülünk, hiszen mi stratégiai jelentőséget tulajdonítunk Magyarország és Románia együttműködésének, és ebben az RMDSZ a legbiztosabb alapot tudja adni. Ezért nekünk nagyon is fontos az RMDSZ véleménye és iránymutatása” – kezdte Szijjártó a sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatót, és nagyjából ebben a hangnemben folytatta tovább. Elmondta, Magyarországon szurkolnak az RMDSZ-nek. Klaus Iohannis NATO-főtitkári esélyeivel kapcsolatban kijelentette: örülnek, hogy van egy közép-európai jelölt.

Ajándékokkal érkezett a miniszter, de Kelemen Hunornak nem jutott belőle – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex Ajándékokkal érkezett a miniszter, de Kelemen Hunornak nem jutott belőle – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex
Ajándékokkal érkezett a miniszter, de Kelemen Hunornak nem jutott belőle – Fotó: Tőkés Hunor / Transtelex

A miniszter azt is hangsúlyozta: Magyarország érdeke is a teljes körű román csatlakozás a schengeni övezethez. „Ehhez minden tőlünk telhető támogatást megadunk a magyar uniós elnökség idején” – mondta a tárcavezető.

Aztán konkrétan is rátért az idei választásokra, ahol azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-re kell szavazniuk az erdélyi magyaroknak, és azt is kiemelte, hogy Magyarország részéről nem lesz semmiféle beavatkozás az erdélyi választásokba

„Ha jól számoltam, akkor négy választás alkalmával is a szavazóurnákhoz szólítják Románia választópolgárait. Természetesen Magyarország részéről semmifajta beavatkozási kísérletre nem kell számítani ezen választás során, de azt a jogunkat azért fenntartjuk magunknak, hogy szurkolhassunk és szurkolni is fogunk az RMDSZ-nek és az RMDSZ jelöltjeinek is, mégpedig azért, mert minél erősebb az RMDSZ képviselete a romániai politikai életben, annál nagyobb mértékben tudunk támaszkodni az RMDSZ-re abban, hogy Magyarország és Románia kapcsolatai még stabilabbak legyenek. Ezért arra kérem a Székelyföldön, Erdélyben élő magyarokat, hogy vegyenek részt a romániai választási szuperév szavazásain” – hangzott el Szijjártó Péter szavazásra buzdító beszéde.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök az esélyegyenlőség, az identitás megőrzése és a béke szükségességét hangsúlyozta. Utána pedig rátért a magyar kormány által nyújtott támogatások köszönetére: „szeretném megköszönni azt a segítséget, amit az elmúlt években kaptunk a magyar kormánytól, miniszterelnöktől, miniszter úrtól, mert ez is azt bizonyítja, hogy a XXI. században a Kárpát-medencében élő magyar közösségek, akárhol is éljenek Magyarország határain kívül, számíthatnak a magyar kormány támogatására, és a közös ügyeinkben mindig megtaláljuk a közös hangot” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

A sajtótájékoztató után a politikusok kivonultak Sepsiszengyörgy főterére, ahol kezdetét vette az előkészített ünnepség, ott már Antal Árpád, a város polgármestre, Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki szervezetének elnöke is felszólalt:

Szijjártó színpadi beszéde alatt megjelent a sepsiszentgyörgyi főtéren Mihai Tîrnoveanu is, a Nemzet Útja szélsőjobboldali román szervezet vezetője, néhány követője kíséretében. A helyszínen lévő csendőrség azonban nem várta meg, amíg kitör a feszültség, hanem azonnal közrefogta, és elkísérte a helyszínről.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!