Tîrnoveanuéknak nem sikerült megzavarni a sepsiszentgyörgyi ünneplést

2024. március 15. – 18:19

Másolás

Vágólapra másolva

Többméteres óriászászló, kokárdás gyerekek, útszélre felsorakozott integetők, Szijjártó Péter, Zsigmond Barna Pál, Kelemen Hunor és a helyi politikusok betervezett díszbeszédei, felvonuló huszárok, kampányszlogenes zászlócskákat lobogtató gyerekek – egyszóval minden adott volt ahhoz, hogy a március 15-i rendezvényre érkező szélsőjobbos román alakulat belecsapjon a levesbe. Valószínű ezt is tervezték, ezért futott szét a Facebookon a figyelmeztetés, hogy mindenki őrizze meg a nyugalmát, és semmiféle provokációra ne válaszoljanak. Bár a csendőrök és rendőrök egymást érve járőröztek Sepsiszentgyörgy utcáin, bármikor, bárhol előfordulhatott volna egy olyan incidens, amely „emlékezetessé” tehette volna az idei ünneplést. Aztán mégsem történt semmi, Szijjártó beszéde alatt a csendőrök kikísérték a tömegből Mihai Tîrnoveanut, akinek a vezetése nélkül már nem sikerült a szélsőségeseknek az akciózása.

„Egyértelmű, hogy provokálni jöttek, ismerjük őket” – jelentette ki Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere arra reagálva, hogy amint a csendőrök kiszúrták Mihai Tîrnoveanut a tömegben, kivezették őt mielőtt a kezében tartott, összehajtogatott fehér molinót feltarthatta volna, miközben a sepsiszentgyörgyi színpadon épp Szijjártó Péter tartotta az alkalomra előkészített ünnepi beszédét.

A molinó egyébként kísértetiesen hasonlított arra, amit Tîrnoveanu az Orbán-beszéden lóbált Tusványoson, ahova szintén nagy létszámban szálltak ki a Nemzet Útja szélsőjobboldali román szervezet képviselői. Azon az állt: Van, ami örök – Erdély román föld.

Amikor Antal Árpád polgármestertől megkérdeztük, hogy történt-e valami, ami miatt a csendőrség elvezette a szélsőjobbos vezért, a városvezető kifejtette, hogy szerinte Tîrnoveanuék „azért jöttek, mert bántani akarnak, sértegetni akarnak, provokálni akarnak, hála a jó istennek, hogy nem történt semmi ilyen. A provokációra nem válaszoltunk, ünneplünk tovább békésen”. Érdeklődésünkre hozzátette, miután a rendvédelmi szervek tájékoztatták, hogy Sepsiszentgyörgyre tart a Calea Neamului felkérte a rendvédelmi szerveket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy semmiféle összetűzésre ne kerüljön sor.

Antal arra is reagált lapunknak, hogy Kelemen Hunor beszédét viszont egy magyar személy zavarta meg azzal, hogy bekiabálta: „nincs igaza, nincs igaza”, amit maga a polgármester oldott meg azzal, hogy odament az illetőhöz, és megnyugtatta. Érdeklődésünkre azt is elmondta, hogy korábban, amikor Kelemen Hunort kifütyülték Sepsiszentgyörgyön, akkor is egy szervezett akció volt, mint utóbb kiderült. „Akkor valakik szándékosan meg akarták zavarni a rendezvényt. Nyilván felelősségemnek érzek mindent, ami ebben a városban történik” – tette hozzá.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!