Megnéztük a felújított marosvásárhelyi Kultúrpalotát, az erdélyi szecesszió ikonikus épületét

Még fényesebben csillan meg a fény a tetőzet cserepein, az évtizedes porrétegtől megszabadított homlokzati kőelemeken még észrevehető a frissesség, ahogy a mozaikon, a fémelemeken és a főbejárat fölötti domborműveken is látszik, hogy nemrégiben gondos kezek tisztították meg és restaurálták, de a marosvásárhelyi Kultúrpalota felújítása első pillantásra nem járt forradalmi változásokkal, különösen nem egy olyan szemlélődő számára, aki legfeljebb éves rendszerességgel fordul meg az épületben. Az átadó után néztük meg a lechneri magyaros szecesszió egyik főművét.

Talán megszoktuk, hogy az erdélyi műemlék-felújítások látványosak. Egyszerűen azért, mert annyira lerobbant állapotból hozzák vissza őket, hogy nincs, ahogy ne legyenek azok. Vagy azzal, hogy új funkciót adnak az épületnek, jelentősebb átépítésekkel is járnak. Csak két példát említek a közelmúltból, ahol nagyon látványosak voltak a változások: a kolozsvári Hintz-házat és az egykori gyulafehérvári fejedelmi palotát. Mindkettőről volt részletes beszámolónk. A Kultúrpalota ellentéte ezeknek. Az elmúlt száz évben mindig is féltőn vigyáztak az épületre, nagyrabecsülték, ezért egy kívülállónak nem volt látványosan lerobbanva. És mindig is kulturális funkciókat töltött be. Az épületet működtető Maros Megyei Múzeum igazgatója, Ötvös Koppány Bulcsú az átadás alkalmából szervezett miniünnepségen a sajtónak fel is idézte, hogy az eredeti funkciók többnyire megmaradtak. Őt idézem.

„A Kultúrpalota nem csak rendkívül összetett ikonográfiai programmal, szimbólumkészlettel operáló építészeti remekmű, iparművészeti és képzőművészeti értékek hordozója, hanem intézmény, pontosabban intézményegyüttes is. Már a kezdeti lépésekben a két kiváló építész a tervezett funkciókhoz igazította az épület architektúráját. Itt kapott helyet a városi zeneiskola és nyelviskola, a térség legmodernebb nyilvános könyvtára, a Képtár, de ideiglenesen itt leltek volna otthonra az iparművészeti, néprajzi és történelmi gyűjtemények is. Később hajléka volt a Székely Színháznak és Népi Együttesnek, a Városi Szabad Festőiskolának, majd a Maros Megyei Múzeumnak. A jelenleg általam irányított múzeum története tehát közvetett módon már a kezdetektől összefonódik a Palotáéval. A Képtár ugyanis ma a múzeum része, illetve a két világháború közötti néprajzi és régészeti múzeum gyűjteményét is mi örököltük. Továbbra is a Palotában működik a közkönyvtár, ma Maros Megyei Könyvtár, a zenét pedig az egykori zeneiskola helyébe érkező Állami Filharmónia intézménye képviseli” – mondta Ötvös Koppány Bulcsú.

A Kultúrpalota tehát mindig közel állt a marosvásárhelyiekhez, a mostani változtatások is számukra lesznek látványosabbak, de megpróbálom úgy összefoglalni, hogy egy idegen, egy turista érzékelni és értékelni tudja őket. Elvégre a mostani felújítás célja is a turizmus fejlesztése a város jelképének számító épület részleges felújításával.

„A Kultúrpalota úgy tökéletes, ahogy azt több mint száz évvel ezelőtt megálmodta és felépítette nekünk Bernády György polgármester.

Nekünk annyi a dolgunk, hogy vigyázzunk rá, és megtartva évszázados patináját, a mai kor igényeinek megfelelően végezzük rajta a beavatkozásokat” – mondta a felújítást finanszírozó Maros Megyei Tanács elnöke, Péter Ferenc a sajtónak szervezett csütörtöki átadási ünnepségen. A kijelentés jól mutatja a mindenkori felújításoknak az irányát, az az elérendő cél, amit a város egykori jeles polgármestere elképzelt. A mostani felújítást is csak ezen a szemüvegen lehet megérteni.

Jól érzékelteti a vásárhelyi időszámítást, hogy a Kultúrpalota bemutatását vállaló kalauzunk bevezetőként három dátumot említ a város történetéből: a város történetének első írásos említését 1323-ból, a város szabad királyi jogú város rangra való emelését 1616-ból, illetve Bernády György polgármesternek választását 1902-ben. És kétségtelen, hogy meghatározó épületekkel gazdagodik a város az idejében.

Ilyen a Komor Marcell és Jakab Dezső tervezőpáros elképzelései alapján felépített régi polgármesteri hivatal a Kultúrpalota szomszédságában, amely manapság a Maros Megyei Tanács székhelye, és ennek a megépítése után nyílik lehetőség, Ferenc József megkoronázásának a 40. évfordulóján egy kulturális központ megépítésére. Bernády választása a korábban már megismert építészpárosra, a lechneri magyaros szecesszió stílusában alkotó Komorra és Jakabra esik, hogy megtervezze a palotát.

A polgármester az akkori Magyarország legelismertebb művésztelepeit kereste fel, Gödöllőtől egészén Kecskemétig, hogy felkérje a kor legnevesebb művészeit épület ikonográfiai programjának és külső-belső díszítésének a megtervezésére. A homlokzat és az előcsarnok Körösfői-Kriesch Aladár tervei alapján készül el, míg az első emelet, a lépcsőház, illetve a Tükörterem díszítését Falus Elek tervezi. Az épület ikonikus üvegablakai pedig Róth Miksa világhírű üvegfestő műhelyében készültek. Az épület Közép-Európa legszebb szecessziós épületeinek egyike, máig a város jelképe. Ahogy Jeremiás István, a Kultúrpalota egyik idegenvezetője magyarázta a sajtónak, az I. világháború kitörése elsodorta a szecessziót. Az 1913-ban befejezett palotát több évtizedes tapasztalattal rendelkező művészek alkották, akik karrierjük csúcsán voltak ekkor, többüknek épp ez az épület egyben az utolsó alkotásuk is. A Kultúrpalota így a szecesszió egyik kiemelkedő záróépülete is, amely a helyi, a székely és a magyar kultúrát helyezte középpontjába, annak nagyságát kívánta reprezentálni.

„A főbejárattal szemben látható Ferenc József koronázását megörökítő dombormű tökéletesen összefoglalja a palota történetét. A koronázási relief lényegében egyidős az épülettel, az átadáskor már ott állt, de ez sokáig nem így volt. A trianoni döntés után az új hatalom mindent megtett, hogy eltüntesse azokat a jegyeket, amelyek a monarchiára utaltak. A domborművet tehát befalazták. Ceaușescu marosvásárhelyi látogatása előtt lezajlott felújítási munkák során újra felfedezik a vakolat alatt, de természetesen akkor sem maradhat, ezért a hangversenyterem padlózata alá temetik. Innen került elő szinte elfeledve a hangversenyterem felújításakor, és helyezték vissza eredeti helyére” – magyarázta Jeremiás István. És nemcsak a koronázási domborműnek ez a sorsa, hanem az épület számos díszítőelemének. Az adományozók márványtábláját tartó angyalok is sokáig el voltak rejtve, de az előcsarnok más díszítőelemei is visszafogottabb színeket kaptak akkor. A tárlatvezetés szerint a színes üvegablakok voltak csak olyan díszítőelemek, amihez nem nyúltak az előző rendszerben, de sok más esetben jelentősek voltak az átalakítások. A rendszerváltás utáni felújítások ezeket igyekeztek sorra visszaállítani.

2004–2007 között már felújították a hangversenytermet, az előcsarnokot, 2008-ban a kisterem restaurálása is megtörtént.

A mostani részleges felújítás lényegében a főhomlokzatokra, a tetőszerkezetre, a koncertterem orgonájára és a Tükörteremre koncentrál, tehát egyfajta folytatása a korábbiaknak. Ahogy Jeremiás István magyarázta, most is igyekeztek mindenben visszatérni az eredetihez.

„Igen, a kovácsoltvas ilyen zöld volt”

– jegyzi meg, amikor a homlokzat fémelemeinek a felújításáról beszél. Állítása szerint már többször is rákérdeztek a felújítás alatt a színválasztásra, és többször el kellett mondania, hogy a szakértők kutatásokat végeztek, és minden esetben az eredeti színeket állították vissza.

A mostani felújítás szenzációja a Tükörterem volt, hiszen eddig ez volt utolsó olyan reprezentatív helyiség, amit a rendszerváltás után még nem állítottak helyre. Valószínűleg keveseknek tűnik fel, hiszen már nem sokan élnek azok közül, akiknek markáns emlékei lehetnek róla, de a Tükörterem is több mint 50 év után kapta vissza az eredeti díszítését.

„Az előző rendszerben – a valószínűleg a 60-as években – tüntették el a most helyreállított eredeti mintákat. Amikor Ceaușescu Marosvásárhelyre látogatott, hogy aláírja az új nemzeti színház épületének a terveit, akkor már biztosan az új minták voltak láthatók” – magyarázta a szakember. Az oszlopok is át voltak festve, a mennyezet díszítése is más volt, illetve az ablakok körüli boltívek is más színben pompáztak, hiszen a 60-as években valamivel egyszerűbbre festették át a dekorációt.

A helyiséget eredetileg egy reprezentatív fogadóteremnek szánták. Ezért egy olyan lenyűgöző enteriőrt szerettek volna benne kialakítani, amivel egyből sikerül bámultba ejteni a vendégeket és az előadókat. Ehhez eredetileg nemcsak két hármas tükröt szerettek volna felszerelni benne, mint manapság látható, hanem a terem jelenleg viszonylag egyszerű díszítésű falait is tükrökkel akarták díszíteni, de az I. világháború kitörése miatt azok már soha nem érkeztek meg Belgiumból Marosvásárhelyre.

Az 1915-ös a San Francisco-i világkiállításra készülő üvegablakok Toroczkai Wigand Ede és Nagy Sándor tervei alapján készültek Róth Miksa műhelyében, és ezek gyakorlatilag az egyetlen elemei a teremnek, amiket soha nem távolítottak el. Ahogy a tárlatvezetés utáni rövid beszélgetésen is felsejlett, azért a korszak városvezetésében is megvolt a törekvés arra, hogy ne romboljon le mindent, ami szép és értékes, és igyekeztek úgy alakítani a dolgokat, hogy alkalomadtán legyen lehetőség visszaállítani. A beszélgetésben felmerült, hogy a koronázási domborművet sem véletlenül rejtették el a koncertterem padlója alatt, de a Tükörterem vászonképeinek a sorsa is beszédes lehet. Az előző korszakban ugyanis megkérték Aurel Ciupe festőművészt, hogy az akkori korízlésnek megfelelően fesse át a hármas tükrök fölötti vászonképeket úgy, hogy ne zavarják a diktátort a magyar népi jelenetek.

„Ciupe három vászonréteget ragasztott a meglévő munkára, és arra készítette el a munkáját. A legenda szerint még egy levelet is hátrahagyott a vezetőségnek arról, hogy az ő munkáját nyugodtan el lehet távolítani. Így élték túl az előző rendszert Pólya Tibor festőművész alkotásai” – magyarázta az idegenvezetőnk.

A mostani felújítás befejezésével egy nagyszabású folyamatot zárult le, hiszen befejezték a Kultúrpalota reprezentatív belső tereinek a korszerűsítését, amit még a 2000-es évek közepén kezdett el Maros Megye Tanácsa. A palotában zajló munkának ugyanakkor még nincs végük, hiszen jelenleg is zajlik a művészeti kiállítóterek felújítása. Az ígéretek szerint ezeket a munkálatokat is befejezik még idén. Ugyanakkor a Magyar Géniusz Program keretében kiállítássá bővülő Bernády-emlékszoba elkészülte is idénre várható az épületben. Bár a tárlatvezetés után az is egyértelműnek tűnik, hogy magával az épülettel is egyfajta emléket állítanak a polgármesternek, ahol a hangversenyterem a mai napig a Bernády elképzelései alapján van kifestve. Állítólag már Ferenc József is kérte is az átfestését, de nyilván az első világháború kitörése miatt minden úgy maradt, ahogy Bernády akarta.