Az első öt F-16-os holland vadászgép megérkezett a romániai pilótaképző központba
2023. november 7. – 16:35
Hollandia elküldte kedden Romániába az első öt darab F-16-os vadászgépet, amelyeket az ukrán pilóták kiképzésére fognak használni a hamarosan megnyíló romániai kiképzőközpontban – tájékoztat a Reutersre hivatkozva az Agerpres.
A holland védelmi minisztérium képviselőinek bejelentése szerint az ország összesen 12-18 F-16-os repülőgépet tervez küldeni a romániai kiképzőközpontba. A román védelmi minisztérium is közölte, hogy a Holland Királyi Légierő első öt F-16-os repülőgépe leszállt Fetești-en.
„A Holland Királyi Légierő öt F-16-os repülőgépe kedden, november 7-én landolt a 86. Gheorghe Mociorniță repülőhadnagy légibázison Fetești-en. A repülőgépek az Európai F-16-os Kiképző Központot szolgálják, amelyet a román légierő és a holland királyi légierő hozott létre a Lockheed Martin céggel partnerségben, valamint a Dán Királyság támogatásával, amely Hollandiával együtt a nemzetközi F-16-os koalíció koordináló állama” – közölte kedden a védelmi minisztérium.
Amint a Transtelexen is megírtuk, a központ az F-16-os pilóták kiképzésének nemzetközi központja lesz, és elősegíti a szövetségesek közötti fokozott együttműködést. „Ugyanakkor hozzájárul majd a közös műveleti szabványok kialakításához és megerősíti az Észak-atlanti Szövetség képességét, hogy szembenézzen a fekete-tengeri térség és Kelet-Európa komplex kihívásaival. Az együttműködési megállapodás értelmében a román védelmi minisztérium biztosítja a 86. légi bázist, a kiképzési létesítményeket, a Holland Királyi Légierő F-16-os repülőgépeket, a Lockheed Martin pedig oktatókat és karbantartást biztosít” – tette hozzá a minisztérium.
A tárca kifejtette, hogy a képzési központ hozzájárul a román pilóták képzési folyamatának felgyorsításához, mivel a román hadsereg 32 F-16-os repülőgép átvételére készül, amelyeket nemrég vásároltak Norvégiától. „Tekintettel a jelenlegi geopolitikai kontextusra és Románia stratégiai helyzetére a fekete-tengeri régióban, ez a központ létfontosságúvá válik a határokon átnyúló együttműködés, a biztonság megerősítése és a NATO-n belüli szolidaritás megerősítése szempontjából. Az európai F-16-os kiképzőközpont létrehozásával Románia elkötelezett amellett, hogy magas színvonalú kiképzési környezetet biztosítson a legmodernebb technikai erőforrásokhoz és know-how-hoz való hozzáféréssel, nemcsak a román pilóták, hanem a szövetséges és partnerállamok, köztük Ukrajna pilótái számára is” – tette hozzá a védelmi minisztérium.
A minisztérium szerint a Fetești-i kiképzőközpontot hivatalos ünnepséggel avatják fel, egy később bejelentendő időpontban.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!