Kitolta a határidőt a kolozsvári városháza a Farkas és Egyetem utcai munkálatok befejezésére december 31-ig

2023. október 17. – 18:11

Másolás

Vágólapra másolva

Nem készülnek el a kolozsvári belvárosi utcák felújításával a megígért határidőre, figyelmeztet a Civil Kolozsvár Csoport, miután kiszúrta, hogy különösebb figyelmeztetés nélkül a polgármesteri hivatal 2023. december 31-re módosította a munkálatok befejezésének határidejét a helyszíni plakátokon.

Az egyre zűrösebbé váló kolozsvári utcafelújítási munkálatok elhúzódása miatt szeptemberben a kolozsváriak kivonultak, és „átadták / átvették” az eltorlaszolt és feltúrt utcákat.

„Elkészült az Egyetem utca, mert úgy tökéletes, ahogy most van! Tágas, tökéletesen csendes és forgalommentes, meglepően dinamikus térrendezéssel, kreatív felhasználásra inspiráló multifunkcionális kiegészítőkkel, szökőkutakkal, köztéri művészettel, árnyékos helyekkel, homokozókkal!” – ironizáltak az Egyetem utca 18 órára meghirdetett Polgári felavatásnak elnevezett eseményénél.

A civilek akciója rávilágított, hogy a régóta várt sétálóutcákon egyelőre tátongó gödrök, térkőhalmazok, és unatkozó munkások fogadják az áthaladókat. A tiltakozás után egyoldalúan szerződést bontott a kolozsvári polgármesteri hivatal a Farkas utca és környékének a térrendezését tervező céggel, a Mossfernnel, holott a cég nem felel a kivitelezésért.

A felújítás alatt álló Egyetem utca 2023. szept. 11-én – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
A felújítás alatt álló Egyetem utca 2023. szept. 11-én – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Mint kiderült, Emil Boc polgármester nem bírt napirendre térni afölött, hogy a Farkas utcai Erdélyi Iskola szoborcsoport talapzat nélkül marad. Macalik Arnold Ernő építész szerint indokolatlan és érthetetlen volt a városháza döntése, be is perelte emiatt a hivatalt.

A szerződésbontást követően a polgármesteri hivatal közölte, hogy másfél hónap alatt befejezik a felújítási munkálatokat, azonban az eltelt hetek alatt alig haladtak ezekkel, kérdéses, hogy az újabb határidőt tudják-e tartani – mutat rá Facebook-oldalán a Civil Kolozsvár Csoport, amely szerint a polgármesteri hivatal ismét szabálytalanul járt el, mert nem közölte hivatalosan, hogy határidőt módosít.

A csoport Facebook-bejegyzése ironikus kérdéssorral mutat rá arra, hogy mennyi minden sántít a projekt körül.

„Tisztelt polgárok, a megvetés, amellyel a városháza hülyének nézi önöket, már olyan mértékű, hogy esztétikai minőséget ölt.
1. Biztosította önöket a polgármester, hogy az egyetem és a Kogălniceanu az év végére a tervek szerint elkészül? Nemcsak az Egyetem és a Farkas utcának kell elkészülnie, hanem számos szomszédos utcának is, amint a mellékelt térképen bejelöltük.
2. Biztosította-e önöket a polgármester arról, hogy ”a többi utcában nincsenek problémák„? Csak átverés volt. Nézzék meg a képeket, hogyan is haladnak a munkálatok az említett utcákban.
3. Most, amikor újabb 3 millió eurót vesz fel a munkálatok költségvetésének kiegészítésére, arról biztosít, hogy minden a tervek szerint halad. Valójában átverésről van szó, mindannyian tudjuk, hogy nem lesz az újabb határidő sem betartva.
4. Vagy ismét megrendez a helyszínen – ahogyan egy évvel ezelőtt tette a Nemzeti Színház mögött, ahol ma is folynak a munkálatok – egy látványos átadást, és azt fogja állítani, hogy ennyit ígért, és ezt megtette. Ne hagyják magukat átverni.
Még jó, hogy megnyitottuk az Egyetem utcát. A polgári átadásunk legalább őszinte volt” – írja oldalán a Civil Kolozsvár Csoport.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!