A DNA büntetőeljárást indított a marosbárdosi gondozási központ ügyében

In rem büntetőeljárást indított pénteken az országos korrupcióellenes ügyészség (DNA) a Maros megyei marosbárdosi gondozási központ működésének engedélyezésével és tevékenységének ellenőrzésével kapcsolatos feltételezett hivatali visszaélés miatt, írja az Agerpres.

Közleményében a DNA leszögezi, azt vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény, tehát egyelőre egyetlen személyt sem gyanúsítanak. Az eljárás célja, hogy létrehozza azt az eljárási keretet, amely lehetővé teszi a bizonyítékok összegyűjtését annak megállapításához, hogy történt-e bűncselekmény.

Mint arról beszámoltunk, a Marosszentanna községhez tartozó Marosbárdoson működő fogyatékos személyeket gondozó központban embertelen körülmények között, az alagsorban tartottak több fogyatékkal élő személyt. Az otthonba a Kovászna megyei szociális igazgatóság is utalt be fogyatékkal élőket, a horrorpincéről nem tudtak. A marosbárdosi gondozási központban feltárt súlyos rendellenességek miatt azonban a Maros megyei szociális felügyeleti és kifizetési ügynökség (AJPIS) ügyvezető igazgatóját menesztették.

A rendellenességekre az 112-es segélyhívó számra érkezett bejelentés alapján derült fény csütörtökön. A szociális létesítmény 13 lakóját kórházba szállították, 17-et pedig átköltöztettek más bentlakásos otthonokba.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!