A nápolyi ítélőtábla elrendelte Darius Vâlcov kiadatását, a korrupció miatt elítélt politikus fellebezhet
2023. július 21. – 10:10
A nápolyi ítélőtábla csütörtökön elrendelte Darius Vâlcov kiadatását a román hatóságoknak – számolt be Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Alapfokon 2018 februárjában mondták ki Vâlcov ellen a nyolc évre szóló ítéletet, de a jogi huzavona miatt az egyik büntetés, amelyet kiszabtak a volt pénzügyminiszterre, elévült, így 2023 május 2-án megszületett végleges döntés valamivel kedvezőbb lett, mindössze hat évi szabadságvesztéssel büntetnék az elképesztő mennyiségű javakat felhalmozott Vâlcovot, aki az alapfokú ítélet kihirdetésének pillanatában az akkori szociáldemokrata miniszterelnöknek, Viorica Dăncilănak volt a szaktanácsadója. A jogerős döntéskor már nem volt Romániában: a szociáldemokrata politikus Olaszországba szökött.
Vâlcov ellen 2015-ben emeltek vádat a korrupcióellenes ügyészek befolyással való üzérkedés, pénzmosás és egyéb illegális pénzügyi műveletek, illetve hivatallal összeférhetetlen kereskedelmi cselekmények miatt. Az ügyészek brutális mennyiségű, milliókat érő képzőművészeti alkotásokat és egyéb értéktárgyakat, köztük három darab három kilogrammos aranyrudat, egy aranykeretes Renoir- festményt, Picasso-rajzokat, valamint 90 ezer dollárt és 1 323 850 lejt (mintegy 260 ezer euró) foglaltak le letartóztatásakor.
A szociáldemokrata politikus állami szerződéseket játszott át cégeknek tetemes összegekeért. A kenőpénzeket fiktív szerződések megkötésével igazolta, és fiktív pénzügyi-számviteli dokumentumok körforgását hozta létre, hogy elrejtse a pénz valódi eredetét és rendeltetését. A készpénz egy részét műtárgyak felvásárlására használta, ezeket Vâlcov közvetítőkön keresztül szerezte be. Az ügyben a Román Hírszerző Szolgálat szakértői támogatásával nyomozott a korrupicóellenes ügyészség.
Az igazságügyi miniszter, Alina Gorghiu közleménye szerint a nápolyi ítélőtábla határozata nem jogerős, az elítélt öt napon belül megfellebbezheti az olasz legfelsőbb bíróságon. Darius Vâlcov idén május 23-án feladta magát Nápolyban az olasz rendőrségnek, de nem tartóztatták le, jelenleg is hatósági felügyelet alatt, szabadlábon van.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!