Vállalja a veszteségeket a Dan Air, folytatja a működését a brassói repülőtéren
„Vállaljuk a további veszteségeket és nehézségeket, és bejelentjük, hogy a brassói repülőtér által jelenleg kínált feltételekhez igazodva folytatjuk járataink menetrendjét” – jelentette be a Dan Air román légitársaság.
A Dan Air hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy fontolgatja brassói járatainak felfüggesztését, mert az új repülőtérről hiányzik a repülőgépeik megfelelő kezeléséhez szükséges infrastruktúra. A cég képviselői az Economediának azt mondták, hogy 80 százalékban eldőlt, hogy kivonulnak a brassói repülőtérről, de a végleges döntést kedden közlik. Jelenleg a Dan Air az egyetlen légitársaság amelynek járatai vannak a nemrég megnyílt légikikötőn.
Közleményükben azt írták, hogy problémát okozott számukra, hogy a repülőtér nem tette madár biztossá a repülőteret, a karbantartást nem tudta biztosítani, illetve a légiforgalmi irányítók elutasították a működési idő meghosszabbítását szükséghelyzetekben. Ennek ellenére maradnak, és azt írták, hogy kérésükre a brassói repülőtér azt közölte velük, hogy a madarak eltávolítására vonatkozó problémát megoldották.
„Ami a karbantartó személyzet hiányát illeti, felhívjuk a figyelmet arra, hogy még mindig várunk egy választ” – tették hozzá. A menetrend meghosszabbításával kapcsolatban a légitársaság két levelet küldött a brassói repülőtérhez és a légiforgalom-irányító szolgálathoz (ROMATSA), kérve a menetrend meghosszabbítását. Választ még ezekre sem kaptak.
Alexandru Anghel, a brassói repülőtér igazgatója az Economediának csak annyit mondott, hogy egyelőre nem szeretné kommentálni a Dan Air bejelentését, illetve hogy ha a Dan Air kivonul, akkor a brassói repülőtér nyáron charterjáratokat működtet majd, augusztustól pedig indulnak a Wizz Air brassói járatai.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!