Tartsák otthon a gyerekeket! – üzenik a szülőknek a sztrájkra készülő pedagógusok

2023. május 20. – 16:41

Tartsák otthon a gyerekeket! – üzenik a szülőknek a sztrájkra készülő pedagógusok
Sakkozó diákok az iskolában a figyelmeztető sztrájk alatt – Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfőn 8 órától általános sztrájk kezdődik a tanügyben, ami azt jelenti, hogy azok a pedagógusok és tanügyi alkalmazottak, akik aláírásukkal vállalták a munkabeszüntetést, bemennek ugyan a munkahelyükre, de nem végzik el a munkájukat. Bár a tanév befagyasztása egyesek szerint csak riogatás, előfordulhat, hogy a vizsgák időpontja kitolódik, ha a szakszervezetek nem jutnak egyezségre a kormánnyal. A pedagógusok munkabeszüntetését a jelek szerint annyira komolyan veszik, hogy még a kormányváltásról szóló tárgyalásokat is erre hivatkozva tették félre. A sztrájkkal kapcsolatos legfrissebb információkat gyűjtöttük össze.

Amint korábban is megírtuk a Transtelexen, hétfőtől 105 ezer tanár fog sztrájkba kezdeni, és ez a tiltakozás a szülőket és a diákokat egyaránt érinti. Az ő támogatásuk vagy a tanárokkal szemben tanúsított negatív vélemények nagyban befolyásolhatják a tiltakozó akció kimenetelét. Az Oktatási Szabad Szakszervezetek Szövetsége, a Spiru Haret Oktatási Szakszervezetek Szövetsége és az Alma Mater Országos Szakszervezeti Szövetség sajtótájékoztatón közölte, hogy a szakszervezeti tanárok 70%-a egyetért a tiltakozással.

A pedagógusok és az oktatásban dolgozó alkalmazottak fizetésének emelése mellett az oktatási rendszerbe történő beruházások éves növelését is követelik a sztrájkra készülő munkavállalók. Nicolae Ciucă miniszterelnök vasárnap 12 órára hívta össze az oktatási szakszervezeti tagokat, hogy megvitassák követeléseiket. A szakszervezetek közölték, hogy elmennek tárgyalásokra.

A szülőknek most megoldást kell találniuk arra, hogy gyermekeik ne maradjanak egyedül otthon, és a június végére tervezett államvizsgák és érettségi elhalasztódhatnak.

Ciucă tárgyalni hívja vasárnapra a tanügyi szakszervezeteket

Nicolae Ciucă kormányfő, a liberális párt elnöke szombaton bejelentette, hogy vasárnapra tárgyalni hívta a szakszervezeteket a kormánypalotába, és emlékeztetett, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) kezdettől fogva kijelentette, hogy a koalíció fő gondja a polgárok problémáinak megoldása kell, hogy legyen.

A kormányfőcserével kapcsolatban a PNL már világosan jelezte, hogy a politikum érdeklődési köre és prioritása itt nagyon eltávolodhat attól, amit a lakosság jelenleg prioritásként él meg, emiatt is kérte a párt a PSD-vel kötött egyezmény szigorú betartását, és a tisztségek elosztása körüli vita elkerülését – szögezi le Nicolae Ciucă a PNL szombati közleményében.

A kormányfő szerint az oktatási szakszervezetek követeléseire a megoldás az egységes bértörvényben rejlik.

„Következésképpen a PNL megismétli, hogy a munkaügyi minisztérium a koalíció teljes támogatását élvezi az egységes bértörvény és a különnyugdíjak reformjának a lehető legrövidebb időn belüli megvalósítása érdekében. A PNL azt szeretné, hogy a tanárok követelései és a különnyugdíjak problémája egyaránt sürgősen megoldódna” – állítja Ciucă.

Nyomatékosítja továbbá, hogy a kormánycserének gyorsan és zökkenőmentesen kell megvalósulnia a stabilitás és az egyensúly fenntartása érdekében.

A kormányfő bejelentette, hogy vasárnap 12 órára hívta meg tárgyalni a kormánypalotába a szakszervezetek képviselőit.

A miniszterelnök azt követően nyilatkozott, hogy Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt elnöke Facebook-bejegyzésben kijelentette, úgy véli, hogy a leendő kabinetről szóló tárgyalásokat fel kell függeszteni mindaddig, amíg a szakszervezetek követelései, illetve a különnyugdíjak reformja nem oldódik meg.

Oktatási minisztérium: Az iskoláknak közölniük kell a szülőkkel, hogy lesz-e oktatás vagy nem

Az oktatási intézményeknek folyamatosan közölniük kell a szülőkkel a szükséges információkat az oktatási tevékenységek lebonyolításáról, a beállt változásokról, a tanulók iskolai felügyeletéről az általános tanügyi sztrájk kapcsán – idézi az oktatási minisztérium felhívását az Agerpres. A törvény értelmében, a sztrájkolók kötelesek a munkahelyükön tartózkodni, de csak az órarendjük szerint, tehát napi 3-4 órát, nem reggeltől estig.

Közleményében a tárca leszögezi, hogy minden erőfeszítést megtesz azért, hogy a tanítás folytatódjék, és ennek érdekében egyeztetést folytat a tanügyi szakszervezetek képviselőivel. De felhívja ugyanakkor a figyelmet, hogy a tárca nem csak az oktatási rendszer alkalmazottaival, hanem az ország több millió tanulójával és azok szüleivel szemben is felelősséggel tartozik.

A tárca közli továbbá, hogy megtesz minden, a törvénynek megfelelő és a hatáskörébe tartozó intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje a 2023. május 22-ére meghirdetett általános sztrájk kitörését.

Hétfőtől, május 22-étől általános sztrájkba lépnek az oktatási szakszervezeti szövetségek tagjai. Simion Hăncescu, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke szerint a szakszervezeti tagok 71 százaléka támogatja a sztrájkot.

„A törvény értelmében a szakszervezeti tagok sztrájkolnak, a többi alkalmazotthoz nincs közünk” – nyomatékosította Hăncescu.

Szakszervezetek: tartsák otthon a gyerekeket!

Aki megteheti, tartsa otthon gyerekét, mert nem lesz tanítás, program, csak felügyelet, ami azt jelenti, hogy a gyerek órákon át tétlenül, fegyelmezetten kell üljön az iskolapadban, részletezte a bizalmi. „Az üzenetünk egyértelmű: a gyerekek ne jöjjenek a tanintézetekbe!” – jelentették ki a múlt hét folyamán többször is a sztrájkra készülő pedagógusok.

Pénteken délelőtt minden tanintézet kapujára kifüggesztették, hogy hétfőtől általános sztrájk van, az utolsó órán minden táblára felírták ugyanezt.

A sztrájk addig tart, amíg a szakszervezet központi vezetősége azt vissza nem vonja, a döntést annak függvényében hozzák meg, hogy a kormány miként viszonyul a követeléseikhez. Mivel a kormányváltásról szóló tárgyalásokat is amiatt halasztották el, hogy a pedagógusok sztrájkját és követeléseiket megoldják, úgy tűnik, hogy van hajlandóság a kormányban arra, hogy megoldást találjon a helyzetre, bár a tapasztalat azt mutatja, hogy mindenképp több napon keresztül fognak elhúzódni a tárgyalások.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!