Állítólag közkívánatra jött Erdélybe Nógrádi György, hogy megszakértse a székelyek számára az orosz-ukrán háborút

2023. május 8. – 07:50

Állítólag közkívánatra jött Erdélybe Nógrádi György, hogy megszakértse a székelyek számára az orosz-ukrán háborút
Nógrádi György – Fotó: Barcza Attila Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Erdélyi előadás-sorozatot és közönségtalálkozókat tart májusban Nógrádi György, akivel ezúttal az Ultrahang erdélyi turnéján találkozhat a közönség. Nógrádi ugyanis a Hit Gyülekezethez kötődő csatorna leggyakoribb vendége és húzóneve, aki a menekültellenes narratívája óta nem csak a Fidesz köreiben vált közkedveltté, de a háború kitörése utáni oroszpárti álláspontja tovább srófolta jelenlétét a magyarországi kormánypárti médiumokban. A rajongói által Tanár úrként szólított biztonságpolitikai szakértő szakmaiságát azonban sokan megkérdőjelezik, miután Nógrádit kutatás és tudományos publikálás helyett, inkább a médiaszereplés érdekelte, ezért elemzései és könyvei is inkább a véleményműfajhoz tartoznak. Oroszbarát narratíváinak pedig többször előfordult, hogy tárgyi tévedésekkel adott nyomatékot.

Az oroszpártiságot nem kell különösebben terjeszteni Székelyföldön, de legalább termékeny talajba hull Nógrádi Györgynek a mondanivalója, aki több településen fogja kifejteni meglátásait a következő napokban. A megmondóember a magyarországi kormánypárti sajtóban rendszerint biztonságpolitikai szakértőként jelenik meg, kijelentései azonban nem mindig tükrözik a valóságot, sőt, a roppant népszerű szakértő általában a magyar kormánnyal összefüggő következtetésekre jut, beszéljünk itt a menekültválságról vagy háborúról.

Ennek ellenére érdemes megjegyezni, hogy Nógrádi népszerűségét nem a párttól kapta, hiszen már a kilencvenes évektől aktív szereplője a sajtónak, a menekültválság idején pedig hamarabb is beszélt a vasfüggöny szükségességéről, mint a vaskerítést a Fidesz megépíttette volna a menekültek országhatárokon kívül tartásáért. A menekültválság óta azonban Nógrádi a kormányközeli média gyakori vendége, ahogyan a Fidesz közeli megmondóemberek is döntő jelleggel jelennek meg Magyarország egyik legnézettebb közéleti YouTube-csatornáján, az Ultrahangon.

Nógrádit május folyamán Marosvásárhelyen a Sapientia EMTE, Sepsiszentgyörgyön a Hit Gyülekezete, Kézdivásárhelyen a Vigadó Művelődési Ház, Csíkszeredában a Művelődési Ház, Gyergyóalfaluban a Petőfi Sándor Művelődési Ház, Gyergyóditróban a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Ház fogadja. Közös adásukban pedig egy Székelyudvarhelyi állomást is bejelentettek május 7-re. A belépés minden esetben díjtalan.

A közönsége által Tanár úrnak is szólított Nógrádi, ezúttal nem egyedül érkezik Erdélybe, elkíséri őt Király Tamás, az Ultrahang Youtube-csatorna alapító-műsorvezetője is, aki a Hit Rádió műsorvezetőjeként is dolgozik. Az egybeesés pedig nem véletlen, hisz az Ultrahang YouTube-csatorna szorosan kötődik a Hit gyülekezetét vezető Németh Sándor médiabirodalmába is.

Nógrádi, az Ultrahang egyik állandó vendégeként, a külpolitikával foglalkozó YouTube-csatorna közönségtalálkozóin vesz részt, amelynek műsorában vallotta be nyíltan Georg Spöttle közszereplő tavaly novemberben, hogy a háborúban maximálisan Oroszországot támogatja. Emlékezetes interjút adott a csatornának Drábik János is, akinek kolozsvári előadását – az ő tudta nélkül – a közfelháborodás hatására elhalasztotta a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Drábik az Ultrahangon egy állítólagos ENSZ-jelentésre hivatkozva többek közt arról beszélt, hogy valójában nem az orosz, hanem az ukrán hadsereg támadása miatt indult a háború. De a csatorna vendége volt már Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Boros Imre, az orosz kémbankként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bank igazgatósági tagja is.

Megkeresésünkre Király Tamás azzal indokolta, hogy Nógrádi orosz-ukrán háborús elemzéseit Erdélybe is elkívánják hozni, hogy már tavaly is három nagy sikerű, teltházas előadást tartottak Gyergyóalfaluban, Marosvásárhelyen és Kolozsváron. Már akkor és azóta is számtalan településről kaptak meghívásokat. Az előjelek pedig a műsorvezető szerint most is biztatóak, hiszen rengetegen regisztráltak a rendezvényeikre.

Az Ultrahang belső statisztikáiból kiderül, hogy havonta 587 ezer egyedi néző több mint 4,5 milliószor játssza le az adásaikat. Egyedi nézőik 7,7 százaléka Románia területéről hallgatja őket – közölte a műsorvezető. Hozzátette:

Mivel adásainkat csak magyar nyelven sugározzuk, biztosak vagyunk abban, hogy ezen több mint negyvenezer hallgatónk nagy része az orosz-ukrán háborús elemzések iránt érdeklődő határon túli honfitársunk.

Abba is beavatta a Transtelexet, hogyan került fel a leközölt erdélyi helyszínek közé utólag Székelyudvarhely is. Elmondása szerint Gálfi Árpád polgármester jelezte Nógrádi Györgynek, hogy nagyon szeretnék, ha idén ők sem maradnának ki a körútból.

Bár eredetileg az egész napot az odautazásra szántuk volna, a székelyudvarhelyiek iránt érzett tisztelet miatt úgy döntöttünk, hogy hajnalban fogunk indulni, hogy este már megtarthassuk az első előadásunkat. Ez az oka annak, hogy ezt a rendezvényt jelentettük be utoljára.

Eredetileg május 10-ét pihenőnapnak szánták volna, azonban Lung László Zsolt, a Vigadó Művelődési Ház vezetője Király szerint olyan szívélyesen invitálta meg őket Kézdivásárhelyre, hogy Nógrádi György kérésére félretették a pihenőnapot, így került fel Kézdivásárhely is a listára. Újabb rendezvényeket azonban már a mostani turné során nem tudnak vállalni.

A programjaik menete a következő lesz: Nógrádi György összefoglalja a háború kitörésének előzményeit és a háború egy éves tanulságát. Ezt követően napi aktualitások és összefüggések mentén beszélgetnek Király Tamással. Zárásként Nógrádi György a közönség kérdéseire válaszol a helyszíneken.

A Vigadó Művelődési Ház a kézdivásárhelyi közönségtalálkozó házigazdájaként, a Facebook-esemény leírásában azt írta:

Nógrádi György szinte megkerülhetetlen, amikor valamely világpolitikára is kihatással lévő esemény elemzéséről van szó, teszi mindezt a rá jellemző dinamikus, a legfontosabb részleteket pontokba szedő retorikájával. Így még egy olyan sokösszetevős konfliktus kapcsán, mint amilyen az orosz-ukrán háború is, felmerülnek új megközelítések. Pontosabban feltárulnak olyan összefüggések, olyan politikai gesztusok és nyilatkozatok, amelyek egyébként elvesznének a hírek sűrűjében, mégis ezeknek az összefüggésükben való vizsgálata választ adhat több homályos kérdésre is.

Ezek alapján már sejteni lehet, hogy az orosz-ukrán háború egy központi eleme lesz Nógrádi geopolitikai elemzéseinek, amelyek Magyarországon, de Erdélyben is teltházas rendezvényeknek számítanak, miután Nógrádi általában kendőzetlen stílusban és közérthetően beszél bonyolult világpolitikai kérdésekről. Azt sem rejtve véka alá, hogy ő maga mit gondol egyes történésekről. Aki volt már Nógrádi előadásán az tudja, hogy a biztonságpolitikai szakértő a bonyolult geopolitikai összefüggéseket is igyekszik egy egyetemi szeminárium szintjére levinni, innen is jön a Tanár úr megnevezése, de a nézőknek sokszor hahotázás közben az az érzése, hogy egy stand up előadásra érkezett.

Ezzel pedig nem lenne baj, ha Nógrádi elfogultságát nem az elemzések tényszerűsége sínylené meg.

Az oroszok nem szentek, de az ukránok Amerika bábjai

Nógrádi György az Ultrahang állandó szakértőjeként van számon tartva, így nem meglepő, hogy a konzervatív YouTube-csatornának gyakori vendége. A műsorban rendszeresen elemzi az orosz-ukrán háborút, az oroszbarát narratíváknak viszont előfordul, hogy tárgyi tévedésekkel ad nyomatékot, nyilatkozatait ezért érdemes helyén kezelni. A biztonságpolitikai szakértő előadásaiban rendszeresen vissza-vissza térő motívum, hogy szerinte nem az ukránok, hanem Amerika és Oroszország vívja ezt a háborút. Nógrádi annak ellenére, hogy elismeri, hogy az oroszok indították a háborút, a kialakult helyzetért az ukránok felelősségét is többször hangoztatta, és az országukat védő ukrajnaiakba is többször belerúgott már.

A Lakmusz tényfeltáró portál elemezte ki az Ultrahang műsoraiban Nógrádi által mondottakat és nem kevés csúsztatást, dezinformációt talált:

  • Nógrádi a lengyel elnök kijevi parlamentben elhangzott beszédét érti szándékosan félre, hogy bizonyítsa, Lengyelország Ukrajnával szemben területi igényeket tart fenn. A beszéd leirata alapján azonban ilyen kijelentés nem hangzott el.
  • Nógrádi szerint von der Leyen és az EU vezetése már januárban meghozta az első szankciós csomagot Oroszország ellen (ami nem igaz, az első szankciókat február 23-án szavazták meg), amellett érvelve, hogy a háborút a nyugati nagyhatalmak tervezték meg.
  • A műsorokban Nógrádi visszatérően bizonyított tényként kezeli, hogy az ukránok a feketepiacokon értékesítik tovább a nekik küldött nyugati fegyvereket, amelyek terrorista-csoportok kezére kerültek. Korábban ebben a cikkben tisztázta a Lakmusz, hogy bár a feketepiaci kereskedelem veszélye valóban fennáll, erről mindeddig azonban nem került elő konkrét bizonyíték.
  • Nógrádi és Spöttle is gyakran hozza fel az ukrán állam korrupcióját, ebben az adásban például elhangzik, hogy az ukrán Nemzeti Bank elnöke egy új Rolls Roys-ot vett, az állítást azonban egy közösségi médián keringő képen kívül nem támasztja alá semmilyen bizonyíték.

De Nógrádi – a magyar kormánypártok álláspontjával egyetértésben – azt is hangsúlyozta már, hogy a szankciós politika alig vagy egyáltalán nem árt az oroszoknak, míg Európát gyakorlatilag térdre kényszerítik. Volodimir Zelenszkij vezetői képességeit pedig gyakran hitelteleníteni próbálta azzal, hogy az ukrán államfőt szerencsétlennek nevezte, akinek a tárgyalásokra vonatkozó követeléseit egy „győztes orosz hadsereg” nem veszi figyelembe, de azt is mondta róla, hogyamennyiben az Egyesült Államok vagy Nyugat-Európa nem támogatná Ukrajnát, Zelenszkij abban a pillanatban megbukna, mert szerinte az ukrán elnök egy szerencsétlen színész, aki alkalmatlan az államfői feladatok ellátására.

Továbbá a Lakmusz megjegyezte azt is, hogy Király Tamás műsorvezetőre nem jellemző, hogy az adásokban elhangzó bármilyen állításra is visszakérdezne, esetleg korrigálná a helytelen kijelentéseket. Ennek szerintük az egyik oka az lehet – ahogy Király ebben az interjúban kertelés nélkül elmondja –, hogy általában semennyit nem készül a műsorokra.

A Lakmusz tényellenőrző portál beszámolója alapján, Király Tamás alapító-főszerkesztő irányítása alatt az Ultrahang több mint két éve jelentkezik műsorokkal, de a csatorna nézettségét és ismertségét az ukrajnai háború alapozta meg igazán. A csatornán több olyan médiaszemélyiség is rendszeresen szerepel, akik nyíltan oroszpárti megszólalásaikkal hívták fel magukra a figyelmet. Az Ultrahang a moszkvater.com nevű oldallal is együttműködik, amely USA és ukránellenes narratívát hangoztat.

Bár úgy tűnhet, hogy az alapvetően kül- és biztonságpolitikával foglalkozó Ultrahang Király Tamás egyszemélyes projektje, a népszerűségéhez nem csak a Nógrádihoz hasonló húzónevek járultak hozzá, hanem a Hit Rádió és a mögötte álló Hit Gyülekezet magánkézben lévő médiabirodalma is. Mint a Lakmusz kiderítette, a Hit Rádió és az Ultrahangközött szoros együttműködés van: infrastruktúrát biztosítanak, tartalmaik megjelennek a rádióban, ami reklámot jelent az Ultrahangnak, de az online rádió emberi erőforrást is biztosít a YouTube-csatorna számára. Illetve az Ultrahang egy külön hivatkozási háló részét is képezi, miután a Világ helyzete oldal összekapcsolja a YouTube-csatornát saját, illetve az alternativhirek.com közönségével. (Ahogy a magyarországi Átlátszó megírta, a Világ helyzete egy alternatív hírek fordítására és közlésére szakosodott konteó oldal, amelyet egy nyíregyházi tanár szerkeszt, SBG Buddha álnéven).

Nem csak kijelentései lehetnek aggályosak

A régi Index egyik közismert újságírója, Dezső András fogott neki évekkel ezelőtt, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb biztonságpolitikai szakértőjéről portrécikket készítsen, de saját bevallása szerint, minél mélyebbre ásott, annál kevésbé tudta őt komolyan venni. Kiderítette ugyanis, hogy Nógrádi György tudományos tevékenységet egyáltalán nem végez, Magyarországi és nemzetközi biztonságpolitikai szakértő kollégái pedig nem veszik komolyan, és Nógrádi hírneve kimondottan csak a médiaszerepléseken alapul.

A régi Index azt is feltárta, hogy Nógrádi önéletrajzában nem létező egyetemen rektorhelyetteseként tüntette fel magát, ahogyan CV-jében Nógrádi az osztrák kormány mellett is több évig tanácsadó volt, csak éppen az osztrákok nem tudtak erről.

Önéletrajzi botrányát pár éve az Antall József Tudásközpont (AJTK) ügye követte, aminek Nógrádi kuratóriumi elnöke volt, egészen addig, amíg a Direkt36 ki nem derítette, hogy a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, értéktárgyakra, PR-szerződésekre. A botrány kitörése után Nógrádi és a háromtagú felügyelőbizottság lemondott.

Viszont nem csak újságíróknak és a szakmának tűnt fel Nógrádi: Ungváry Krisztián történész novemberben second hand háborús bűnösnek nevezte és az orosz agresszort támogatók közé sorolta Georg Spöttlével együtt, amikor a történész a közmédia oroszpártiságát fejtegette.

Korábban pedig Stefano Bottoni történész is Nógrádi nevével érzékeltette annak a problémáját, hogy Magyarországon és Olaszország is egy békepárti retorika mögé bújva ontja magából a putyini álláspontot, és úgy tesznek, mintha az Egyesült Államok lenne a felelős az Oroszország által indított háború miatt. „Átvitték a dolgot egy geopolitikai zagyvaságba, ilyen Nógrádi György féle okoskodásba, amibe teljesen elvész az erkölcs és a lényeg, hogy ki az áldozat és ki az agresszor” – jelentette ki Bottoni a Transtelexnek.

Nem csak Nógrádinak, beszélgetőtársának is kalandos az élete

„A hazugságot ma már dezinformációs háborúnak hívjuk, úgyhogy végülis bármi belefér” – jelentette ki Nógrádival való szerdai beszélgetése végén Király Tamás, akinek múltjában szintén érdekes dolgok fedezhetőek fel. A kormánypárti média által Magyarország legnépszerűbb konzervatív YouTube-csatornájaként behirdetett médiafelület működtetője, mielőtt még a Hit Gyülekezetének online rádiójánál, a Hit Rádiónál kezdett volna el dolgozni, és belekóstolt volna a youtubeos műsorvezetésbe, a szombathelyi fideszesek bizalmi embereként tartották számon. Ekkor viszont még Cseszkó Tamás néven volt ismert.

Nevét Budapestre távozása előtt változtatta meg, azt követően, hogy 2017-ben költségvetési csalás miatt egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. A Lakmusz a nyugat.hu korabeli beszámolójára hivatkozva értesült arról, hogy az ügyvezetése alatt álló két cég működött jogszerűtlenül. Az okozott kárt és büntetést – közel 5 millió forintot – utólag megtérítette, ezért végül mentesült az ítélet büntetőjogi következményei alól.

Azt, hogy családjával együtt vezetéknevet változtattak négy évvel ezelőtt „családtörténeti okokra” hivatkozva indokolta a Facebook-on, miután a Hit Rádióban többen trollkodásnak hitték, miután új munkahelyén már Király vezetéknévvel mutatkozott be.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!